Az amariliszfélék családjába (Amaryllidaceae) mintegy 850, javarészt trópusi faj tartozik. Nagyrészt hagymás, tőlevélrózsás, lágyszárú növények, alsó állású magházzal. Ide tartoznak a hazai flórában a nárciszok, a tőzikék és a hóvirág is.
A megjelenésében sokkal inkább kikericsekre emlékeztető, öt fajt számláló, őszi virágzású vetővirág nemzetséget (Sternbergia) már a régi görögök és a középkori füvészek is ismerték, és hol a nárciszokhoz, hol pedig a kikericsekhez sorolták. Az ezek után egy időre feledésbe merült növényt egy gyűjtögető füvesasszony vitte a pest-budai egyetem botanikus kertjébe. Az egyetem botanika-kémia professzora, az osztrák származású Joseph Jacob Winterl (1739–1809) több esztendőn át figyelte és leírta, hogy néha évekre eltűnni látszik a területről, majd újra megjelenik.
A nemzetség típusfaja a hazánkban is előforduló vetővirág vagy kikericsvirágú sárika (Sternbergia colchiciflora). A Dunántúli-középhegység füves lejtőin és a Tiszántúl déli részének löszgyepjeiben az őszi esők után, rendszerint szeptemberben nyílik. Csak csapadékos őszökön tapasztalható, hogy tulajdonképpen elég gyakori, de ritkán és rövid ideig virágzó aprócska növény. Jellegzetes, de kevéssé feltűnő, kissé a hóvirágéra emlékeztető, lapos, tompa csúcsú, gyakran megcsavarodó leveleit március–áprilisban láthatjuk. A természetes állapotú, érintetlen gyepekben leginkább szálanként fordul elő, legnagyobb egyedszámban olyan helyeken (legelőkön, bányákban, turistautak mentén, sőt városok rendszeresen nyírt gyepjeiben, focipályán!) szaporodik el, ahol a gyep felszakadozik.
Szöveg és kép: MOLNÁR V. ATTILA
2015/37
