Előfizetés a lapra

Paleopuzzle

A hét kutatója, földtörténet, geológia, interjú, Pannon-tó

2019/02/28

Ahogy a Budapest–Nyíregyháza útvonalon végigmegy az autópályán, pontosan tudja, hogy milyen rétegek váltják egymást az autója alatt, és merre hullámzott valaha a Pannon-tenger. Magyar Imre geológus, a hazai késő miocén puhatestű fauna jelenlegi legalaposabb ismerője; több fajt is neveztek el róla. A puzzle szerelmese: szenvedélye az ősmaradványok kibontása a kőzetekből, a töredékek összeillesztése, majd számos lelet segítségével, a pannóniai korszak mozaikjainak egybeillesztésével hazai földtörténet egy szeletének összeállítása egy részletgazdag képpé.

– Miért választotta a pannóniai korszakot a kutatási területének?

– Másodéves geológushallgató voltam, amikor terepgyakorlatra mentünk a Káli-medencébe. Mindszentkállán működött egy kis homokkőbánya. Megnéztük a kőzetrétegeket, és mutatták, hogy vannak benne fosszíliák is. Megnéztem, és ó – mondom – ezek nagyon érdekesek! A tanáraim ajánlgatták, hogy lehet egy TDK-t írni belőle, ha valakinek van kedve. Attól kezdve beszippantott a Pannon-tó élővilágának a megismerése.

– Pannon-tenger vagy Pannon-tó? Mit láthatunk ezen a területen a miocénben?

– A Kárpát-medence (vagy, ahogy a geológusok ismerik, Pannon-medence) egy hegységekkel körülvett tagolt medenceterület. A miocén közepén kezdődött el a környező hegyek emelkedése és a medence süllyedése. A süllyedés következtében a Földközi-tenger vize beáramlott. Közben a környező hegyek folyamatosan emelkedtek, majd elzárták először a Földközi-, majd a Fekete-tengeri kapcsolatát. Így 11,5 millió évvel ezelőtt létrejött egy zárt medence, amiben egy hatalmas tó maradt. A Pannon-tó legjobb mai analógiája a Kaszpi-tó. Egyrészt méretük, másrészt a sótartalmuk miatt; a sótartalom körülbelül az egyharmada a Földközi-tengerének – az ilyen csökkent sótartalmú vizet hívjuk brakkvíznek. Abban is hasonlít a Kaszpi-tóhoz, hogy földtörténeti léptéket tekintve is számot tevő ideig létezett, körülbelül 7 millió évig.

– Hogy van pontosan ez a kiédesedés: miért édesedett, miért nem betöményedett a víz?

– Azt tudjuk, hogyha ennek a tónak lett volna kifolyása, akkor nagyon rövid idő alatt kiédesedett volna. De az élővilág azt mutatja, hogy valószínűleg megmaradt egy jelentős sótartalom. Ezt úgy tudjuk elképzelni, hogy lefolyástalan tó volt, annak viszont valóban be kellett volna töményednie. Valószínűleg egy nagyon kicsi vagy időszakos túlfolyás elegendő volt ahhoz, hogy valamiféle egyensúlyt teremtsen. Elképzelhető, hogy ez valamilyen felszín alatti szivárgással történt.

Egyébként a Pannon-tóról szóló szakirodalomban szinte mindenütt előfordul ez a „fokozatos kiédesedés” kifejezés, pedig nekem az a gyanúm, hogy ez nem így történt. Valószínűleg volt egy erős rövid kiédesedés, amikor a tó kialakult, ezért tűnt el a tengeri élőlények nagy része. De utána úgy tűnik, hogy állandó volt a sótartalom. A tengeri fajok túlnyomó része eltűnt, de amelyik megmaradt, az egészen változatos formákat létrehozó fejlődésnek indult. Azután a környező édesvizekből, folyókból és tavakból érkeztek fajok, amelyek beléptek a tóba, és elviselték annak csökkent, de állandó sótartalmát. Az ő számukra is egy új világ nyílt meg a fejlődésre, egészen meglepő változásokon mentek át. Talán hogy a Pannon-tó élővilága ennyi forrásból táplálkozott, ez indokolja, hogy elképzelhető (bár nehéz ellenőrizni), hogy az egész világ földtörténetében ez volt a legfajgazdagabb tavi puhatestű fauna. Ezt a néhai mesterem, Müller Pál vetette föl, és én hajlok rá, hogy igaza volt. Még nem találkoztam olyan adattal, ami ezt cáfolná.

– És ezt a változatos élővilágot mi mind ismerjük ebből az időszakból?

A paleontológus csak olyan élőlényekkel tud dolgozni, amelyeknek van valamilyen szilárd váza. Tehát a Pannon-tóból a legjobban ismert csoport a puhatestűek (kagylók, csigák), elég jól feldolgozottak a kagylósrákok, és ismerünk különböző szerves vázú, mészvázú és kovaalgákat. A halakról is tudunk valamennyit; halcsontok, halfogak, hallókövek és halpikkelyek előfordulnak a tó üledékében. Én a puhatestűeket vizsgálom, és annak alapján, hogy milyen fajokat találok egy kőzetben, kialakul bennem egy kép: egyrészt arról, hogy milyen korú a kőzet, megfelelően az általunk használt biosztratigráfiának, másfelől arról, hogy milyen környezetben képződhetett.

– Tehát a Pannon-tó rétegeinek a kormeghatározása működik életrétegtani besorolással?

– A kutatásunk egyik központi kérdése, hogy hogyan tudjuk korolni ezeket a rétegeket. Még nem beszéltünk arról, hogy az élővilág, amit itt a tóban találunk, túlnyomórészt endemikus fajokból áll. A puhatestűek esetében például több, mint 90 százalékban! Ezeket az ősmaradványokat nem lehet a globális vagy európai őslénytani beosztásokhoz hasonlítani, így a Pannon-medencén belül ki kellett alakítunk egy saját életrétegtani rendszert. Ennek az időbeli kalibrálásához egyéb, főleg fizikai módszereket alkalmazunk.

– Érdekesek ezek a kutatások külföldön?

– Igen, ami az endemikus élővilágot, annak kialakulását és fejlődését illeti, az széles körű érdeklődésre tarthat számot. Egy ilyen gazdag élővilág evolúciójának a leírása sokak számára izgalmas. Másrészt az eredményeinkből tudunk ősföldrajzi következtetéseket levonni, térképre tudjuk vinni, hogy hogyan változott a Pannon-medence képe az időben. A paleo-biogeográfia területe rendkívül izgalmas más tudományterületek számára is. Ami pedig a Pannon-medencére vonatkozó biosztratigráfiát illeti, ennek a fejlesztését a környező országokban mindenütt figyelemmel kísérik. Ott igazából ugyanúgy lehet használni, mint nálunk. Az a terület, amelyen a Pannon-tó üledékei megtalálhatók, ma tíz országot érint!

– Ez, ha minden igaz, elsősorban alapkutatás; van ennek valamilyen gazdasági haszna?

– Különleges helyzetem van, mivel részben a MTA–Természettudományi Múzeum–ELTE közös paleontológiai kutatócsoportjában, részben pedig a MOL-nál dolgozom. Bár járok a múzeumból is gyűjteni, mégis főként a gyakorlati szénhidrogén-kutatás anyagaival dolgozom, tehát mélyfúrásokból felhozott kőzetminták ősmaradványaival.

Egy mélyfúrásból vett kőzetmintában egy endemikus pannóniai kagyló (Congeria zagrabiensis) látható (Magyar Imre felvétele)

Ezekből az adatokból kiindulva tudományos alapkutatást végzek: arról, hogy milyen volt itt a Pannon-tó és milyen volt az élővilága, hogyan változott az élőlények formája az evolúció során, hogyan hatottak egymásra, milyen földrajzi kapcsolataik voltak. Ez mind alapkutatás, első ránézésre nincs gyakorlati haszna.

De a dolog vége mégiscsak az, hogy ha ezeket megértjük, akkor adott esetben nekem elég lehet egy apró kagylóhéjtöredék a fúrómagban, hogy félmillió éves pontossággal meg tudjam mondani a réteg korát. Ez kell az olajiparban. Értenünk kell, hogy a földfelszín alatt milyen kőzetek vannak, milyen korúak, hol keletkeztek, és egymáshoz képest hogy néz ki a geometriájuk.

Ehhez minél jobb koradatot, és minél pontosabb üledékképződési helyzetet tudunk, annál pontosabb modellünk lesz, és annál kisebb a kockázata a szénhidrogén-kutató furásnak. Az olajiparban átlagosan minden 5-6. kutatófúrás szokott sikerülni, de ezt fel lehet javítani úgy, hogy minden 2-3. találjon. Itt óriási pénzekről van szó, ami megmenthető. Tehát az olajipari adatokra támaszkodva végzünk elméleti alapkutatást, amelynek az eredményei mégiscsak az olajipar gyakorlati hasznára vannak.

– Mostanában merre fúrnak?

– Magyarország hagyományos szénhidrogén-lelőhelyein: Délnyugat-Magyarországon és az Alföldön.

– De úgy tudom, hogy az utóbbi években az országban más területekről, hegységekről is publikált.

– Igen, én ott is kutatom a pannóniai rétegeket, ahol a hegytetőn bukkannak ki, és ahol nyilván nem keresünk olajat. Ez olyan, mint egy nagy kirakós játéknak egy-egy darabja. Ha bárhol, bármilyen kis kőzetfeltárásról vagy fosszíliáról megértünk valamit, az része lesz ennek az egész képnek. Az én szenvedélyem az, hogy ezt a nagy képet szeretném minél pontosabban, minél élvezhetőbb minőségben kirakni.

– Számszerűsíthető, hogy a kirakó mekkora része van kirakva?

– Ilyenkor mindig visszafelé érdemes nézni. Az ember abból nyer bátorságot a folytatáshoz, hogy azt látja, hogy mennyivel többet tudunk ma, mint évtizedekkel ezelőtt. Ha arra tekintek, hogy mi minden az, amit nem tudunk, az inkább elbátortalanító. Bár engem az is inspirál! Jó, ha az ember látja a nyitott kérdéseket és problémákat, és keresi az utakat a jobb megértéshez.

Tegzes Mária

2018/33