Tartalom kihagyása Lábléc kihagyása

Természet Világa – 155. évfolyam 4. lapszám (digitális)

1 100Ft

A Természet Világa a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) havonta megjelenő folyóirata, legfontosabb feladatának a magyar vonatkozású tudományos eredmények tudománynépszerűsítő célú közlését tekinti. A lap sokszínű, gazdagon illusztrált, emellett hűen őrzi a korábbi évtizedekre jellemző magas színvonalat és nyelvi igényességet. Szerzői között a magyar tudományos élet meghatározó alakjai sorakoznak, akik mind a Kárpát-medencében, mind a világ más tájain a hazai természet- és műszaki tudományok hírnevét öregbítik. Szakszerkesztői a természettudományok különböző területein és a kommunikáció tudományában képzett szakemberek.

A folyóiratban a tudományos eredmények bemutatásának teljességre való törekvése mellett könnyedebb, olvasmányosabb témák is helyet kapnak, így az egy-egy tudományterületben elmélyülni szándékozó kutatók, mérnökök, tanárok ugyanúgy megtalálják a kedvükre való olvasmányt, mint az egyetemi hallgatók vagy a középiskolások. Utóbbi célcsoporttal a lap kiemelten foglalkozik és cikkei, diákpályázatai révén ösztönzi a természet- és műszaki tudományok iránt elkötelezett tanulókat önálló tapasztalatok gyűjtésére és azok értelmezésére, az eredmények értékelésére, írásos beszámoló készítésére, egyszersmind a kutatói pályára.

A folyóiratot 1869-ben a TIT Magyar Természettudományi Társulat akkori főtitkára, Szily Kálmán alapította azzal a célkitűzéssel, hogy a lap magyar nyelvű írásaival a természettudományos ismereteket terjessze hazánkban. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kötelékében, neves kutatókból álló szerkesztőbizottság közreműködése és elismert szerkesztők munkája révén a folyóirat napjainkra a hazai tudományos ismeretterjesztés egyik meghatározó szereplőjévé vált. Működését 2004-ben Magyar Örökség Díjjal, 2013-ban Millenniumi Díjjal ismerték el.

Leírás

A Természet Világa folyóirat 2024. 4. lapszámának digitális változata

Trupka Zoltán – Boross Katalin: Beszélgetés a magyar űrhajósjelöltekkel – Négyen a világűr kapujában 146
Gáti József – Némethy Krisztina: Szilvai Kornél, a tűzoltóság műszaki berendezéseinek fejlesztője – A szárazoltó berendezés szabadalma 154
Nemes László: A ritka Föld hipotézis – Vajon egyedül vagyunk? 159
Hérincs Dávid: 2023-24 telének időjárása – Rekordmeleg évszak 165
Hollósi Gábor: Víz és történelem – Évszázadok környezettörténete 168
Farkas Csaba: Új poszméhek Magyarországon – Az óriás kipusztulhatott nálunk 174
Tószegi Zsuzsanna: Természetfotók és környezeti nevelés – Interjú Őrsi Ákossal 176
Horváth Gábor – Slíz-Balogh Judit – Mádai Attila – Sári Pál – Mitró Ilona:  Kutatóélet az Isabis Asztrofarmon – Asztropolarimetria Namíbiában (2. rész) 180
Vermes Nikolett: Idén öt éve várja az ifjúságot – Egy ritka kutatóintézet 187
Folyóiratszemle: Nyomtatott agysejt – 188

További információk

Évszám

2022

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/