A híres orosz emigráns kommunista, Lev Davidovics Trockij 1940. május 24-én úgy tért nyugovóra mexikói otthonában, hogy egy cseppet sem aggódott a biztonsága miatt. A 60 esztendős politikus négy évvel korábban kért politikai menedékjogot a tengeren túli országban. Joggal féltette ugyanis életét korábbi harcostársától, Joszif Sztálintól, a Szovjetunió első emberétől, akivel időközben végletesen megromlott a viszonya.

Mexikóváros egyik elővárosában, Coyoacánban egy festőművész barátja bocsátotta Trockij rendelkezésére azt a villát, amelyet valóságos erődítménnyé alakítottak át, hogy megvédhessék a zaklatott sorsú politikus életét. A rezidenciát magas kőfallal vették körül, amelynek egyetlen bejárata volt. Ráadásul a fémkaput is csak belülről, egy elektromos szerkezettel lehetett kinyitni. Emellett a nap 24 órájában képzett biztonsági emberek álltak őrségben, akik minden látogatót alaposan átvizsgáltak. Ilyen körülmények között a villa területére idegeneknek bejutni gyakorlatilag lehetetlen volt.

Hajnali ostrom

Trockij bevett néhány szem altatót, hogy végre kipihenhesse magát, majd feleségével, Natáliával együtt ágyba bújtak. A szomszéd szobában unokájuk, Szeva aludt. Hajnali háromkor az egykori szovjet hadügyi népbiztos fegyverropogásra ébredt. Első pillanatban azt hitte, hogy petárdát gyújtottak meg odakint egy jeles mexikói ünnep alkalmából, ám hamarosan rá kellett döbbennie, hogy ennél sokkal komolyabb dologról van szó. Az acélzsalukkal megerősített ablakon keresztül csak úgy záporoztak a géppisztoly-lövedékek a hálószobába, majd hirtelen egy gyújtóbomba landolt a padlón, amely azonban csak kisebb károkat okozott. Az idős házaspár azonnal a földre vetette magát, és elbújtak az ágy alá, hogy ott várják ki a támadás végét.

Öt perccel később néhány pillanatig síri csend ült a házra, majd rövidesen megjelentek az őrök. Megnyugodva vették tudomásul, hogy védencüknek haja szála sem görbült, pedig egy fel nem robbant repeszgránátot is felfedeztek a szobában. Még a keservesen síró Szeva is megúszta egy apró sérüléssel. Később összesen 76 lövedéket találtak a falba és a bútorokba fúródva. Trockij persze nagyon is tisztában volt azzal, hogy ki küldte a nyakára támadókat.

Lev Davidovics Bronstein 1879-ben látta meg a napvilágot egy eloroszosodott zsidó parasztember tanyáján. Édesanyja unszolására Odesszában járt középiskolába, ahol kapcsolatba került illegális baloldali mozgalmakkal. Vezetői kvalitása idejekorán megmutatkozott, emiatt azonban a titkosrendőrség is megfigyelés alatt tartotta. Többször letartóztatták, majd szibériai száműzetésbe küldték. Itt ismerkedett össze a marxista elvtársakkal, és kötelezte el magát a forradalomnak. 1902-ben egy Lev Trockij névre kiállított hamis útlevéllel Nyugat-Európába szökött.

Londonban ismerkedett össze Vlagyimir Iljics Leninnel, és bár felismerték egymás tehetségét, amikor a kommunisták két pártra szakadtak, Trockij szembefordult a bolsevikokkal. Az első világháború kitörése után az Egyesült Államokba utazott, és csak közvetlenül az 1917-es oroszországi forradalom előtt tért haza. Az októberi bolsevik fordulatban már jelentős szerepet játszott, és tagja lett a Központi Bizottságnak is. Előbb külügyi, később pedig hadügyi népbiztosként tevékenykedett. Kitűnő szervezési képességeit főként a Vörös Hadsereg megteremtésében kamatoztatták. Ez a politikai aktivitás persze nem volt életbiztosítás a számára. 1922. július 17-én egy tiszti növendék lőtt rá egy Orelben tartott lőgyakorlaton, de a sofőrjét találta el.

A polgárháborúban aratott győzelem után Trockij bekerült az öttagú Politikai Bizottságba, és sokan Lenin örökösét látták benne. A forradalom vezetőjének halála után azonban alul maradt a jóval pragmatikusabb Joszif Sztálinnal szemben, és Trockij rövidesen teljesen elszigetelődött. Fokozatosan megfosztották politikai tisztségeitől, majd a pártból is kizárták. Végül 1929-ben családjával együtt kiutasították a Szovjetunióból.

Nyugati száműzetése során cikkeivel igyekezett leleplezni Sztálin könyörtelen rendszerét, amelyet a szovjet pártvezér természetesen nem tűrhetett, és titkosszolgálatát, az NKVD-t mozgósítva indított hajszát ellene. Törökországban a háza égett le titokzatos módon, de Franciaországban és Norvégiában is folyton a nyomában voltak. 1936-ban ezért politikai menedékjogot kért Mexikótól, de nem voltak illúziói afelől, hogy üldözői oda is követni fogják.

Sztálin a spanyol polgárháborút is megjárt Nahum Eitingon NKVD-s tisztet bízta meg Trockij likvidálásával. A Leonov álnéven tevékenykedő ügynök egész kis osztagot szervezett erre a célra. Vezetőjüknek a kommunista érzelmű mexikói festőművészt, David Alfaro Siqueirost jelölte ki.

Űzött vad

Azon az 1940-es május végi éjszakán húsz főből álló, mexikói rendőregyenruhás osztag közelítette meg Trockij villáját Coyoacánban. A kapunál az amerikai Robert Sheldon Harte teljesített szolgálatot, míg a többi őr az igazak álmát aludta. A mai napig sem világos, hogy a férfi miért engedte be a támadókat a kapun, de minden bizonnyal rendőregyenruhájuk tévesztette meg őt. Később Harte holttestét egy meszesgödörben találták meg. A támadók elvágták a telefonvezetékeket és a rendőrséget riasztó jelzőrendszer zsinórjait, aztán a kertből géppisztolytüzet zúdítottak az épületre. Tényleg csak a csodának köszönhető, hogy komoly sérülés nem történt. A merénylők ugyan elmenekültek, de Siqueirost később elkapták. Kihallgatásán azt vallotta, hogy csak rá akart ijeszteni Trockijra, ezért nem emeltek vádat ellene.

Sztálin persze tajtékzott a dühtől, hogy elszúrták az akciót, és Eitingtont tette felelőssé, hogy többé ne hibázzanak. A titkosügynök ekkor taktikát váltott, és a nyers erőszak helyett a beférkőzés módszerét választotta. Saját szeretőjének a fiát, a 26 éves spanyol Ramón Mercadert utasította, hogy kerüljön Trockij közelébe, aztán végezzen vele. A jóképű fiatalembernek ehhez először is el kellett csábítania az emigráns politikus titkárnőjét, Sylvia Ageloffot. A középkorú, teltkarcsú hölgy régóta levelezett Trockijjal, aki úgy elbűvölte őt, hogy feladta New York-i állását, elutazott hozzá Mexikóba, és felajánlotta a szolgálatait. Természetesen így szabad bejárása volt a villába is.

Ageloffot Párizsban, a Negyedik Internacionálé alapító kongresszusán mutatták be Jacques Mornard belga diáknak, aki rögtön udvarolni kezdett neki. A nő persze nem is sejtette, hogy a csábító valójában Ramón Mercader, a gyilkossággal megbízott szovjet ügynök. Nemsokára Trockijnak is bemutatta a férfit.

Jégcsákány és tőr

A szerelemtől elvakult lányban az sem keltette fel a gyanút, hogy újdonsült szeretője egy Frank Jacson névre kiállított kanadai hamis útlevéllel érkezett Mexikóba, amit Mercader azzal magyarázott, hogy csak így menekülhetett meg a katonai szolgálattól. Nyár végéig többször is járt a villában, így alaposan fel tudta deríteni a terepet, és már csak a megfelelő alkalomra várt. Augusztus 8-án Mercader Sylviával együtt Trockijéknál teázott. Ekkor azzal állt elő, hogy cikkeket ír egy helyi kommunista lapba, és szeretné, ha vendéglátója átnézné azokat a megjelenés előtt. A politikusnak ugyan nem volt szimpatikus a fiatalember, de beleegyezett a dologba.

Augusztus 20-án a szokottnál is nagyobb volt a hőség, így a villát őrző katonák a szigorú parancs ellenére le-leheveredtek valamelyik árnyat adó díszfa árnyékába. Amikor a jól ismert gépkocsi kora délután begördült a kovácsoltvas kapu elé, azonnal felpattantak, de az ismerős arcot látva, motozás nélkül beengedték Mercadert. Még az sem tűnt fel nekik, hogy a forróság ellenére hosszú esőkabát volt átvetve a karján. Pedig ha az előírás szerint átvizsgálják, megtalálhatták volna a fegyvereket, amit elrejtett: egy jégcsákányt, egy hosszú pengéjű tőrt és egy töltött pisztolyt.

Trockij a dolgozószobájába invitálta a férfit, és miután töltött neki egy pohár bort, régi történetekkel szórakoztatta. Vendége azonban egyre jobban feszengett. Tudta, hogy az íróasztal fiókjában töltött pisztoly lapul, és azt is, hogy az asztallap alá riasztógombot szereltek. Miután elég erőt merített az italból, előkotorta zsebéből az olvasásra szánt cikket, és odaadta Trockijnak. A házigazda mit sem sejtve fordított hátat neki, hogy a lapot a fény felé tartva, elolvashassa azt. Mercader csak erre várt, előhúzta kabátja béléséből a jégcsákányt, vendéglátója mögé lépett, majd teljes erőből lesújtott a koponyájára a szerszám tompa végével. Legnagyobb döbbenetére azonban ál­do­za­ta állva maradt, és a kö­vet­ke­ző pillanatban velőtrázó üvöltéssel vetette rá magát. Még a kezébe is beleharapott, de Mercadernek sikerült leráznia magáról. Trockij felesége később így emlékezett: „A szomszéd szobában voltam, amikor egy rémisztő kiáltást hallottam. Lev Davidovics hirtelen megjelent az ajtóban. Arca véres volt, karjai ernyedten lógtak”. Trockij még suttogott valamit, aztán elterült a padlón.

A Szovjetunió Hőse

Ekkorra az őrök is felocsúdtak, s a lármát hallva berontottak a házba. Amikor rájöttek, hogy mi történt, majdnem halálra verték Mercadert, de a vérző fejű Trockij leállította őket. Tudta jól, ha megölik, sosem derül ki, hogy kitől kapta a megbízást. Még így is alaposan helyben hagyva adták át a mexikói hatóságoknak. Eitingonnak – aki a gyilkosság alatt több emberével a közelben várakozott, hogy elmenekíthessék Mercadert – nem sokkal később sikerült elhagynia az országot. Trockij nem volt ilyen szerencsés. Fejsérülésébe másnap este belehalt. A boncolási jegyzőkönyv szerint a csákány 7 centiméter mélyen hatolt be a koponyájába és elérte az agyat is.

A tettesnél a fegyvereken kívül találtak egy írásos vallomást is, amelyben azzal vádolja Trockijt, hogy meg akarta gyilkoltatni Sztálint. Mercader sem a kihallgatásán, sem a bíróság előtt nem fedte fel igazi kilétét. Mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy belga állampolgár, és meggyőződéses kommunistának vallotta magát. Azt is kijelentette, hogy egyedül cselekedett, nem voltak segítői, sem megrendelői. Amikor az indokairól kérdezték, azt állította, hogy csalódott Trockijban, akit a nemzetközi baloldal árulójának tartott.

1943 áprilisában 20 év börtönre ítélték, és mivel semmi megbánást nem tanúsított, le kellett töltenie a büntetés nagy részét. Ekkorra már kiderült valódi személyazonossága, hiszen Moszkvában nyíltan ünnepelték, és távollétében Sztálin utasítására „a Szovjetunió Hőse” címmel is kitüntették. Mercader egy havannai kórházban halt meg 1978-ban.

HEGEDÜS PÉTER

2015/9