A napokban írják alá hazánk csatlakozását az ESA-hoz, vagyis az Európai Űrügynökséghez. Cikkünkben rövid ízelítőt adunk azokból az eredményekből, melyekkel a magyar szakemberek már sokkal korábban elérték a világszínvonalat, bemutatjuk, milyen feltételeknek kellett megfelelni ahhoz, hogy tagjai legyünk az ESA-nak és miért történelmi lehetőség ez az űrkutatók számára.
A magyar űrtevékenység története több mint fél évszázadra tekinthet vissza. Már az első szputnyik indítása előtt felkészültek a magyar szakemberek a műholdak követésére. 1957 nyarán érkezett meg a szovjetektől a hivatalos felkérés, hogy vegyünk részt a műholdátvonulások észlelésében és ehhez megfelelő eszközöket is adtak. Hogy milyen színvonalon dolgoztak ekkoriban, arra jó példa, hogy mérnökök egy csoportja az ötvenes évek közepén rádió-adóvevőket és antennarendszert fejlesztett ki az ionoszféra-szondák számára. Ezeket a berendezéseket 1958-ban a Brüsszelben megrendezett világkiállításon nagydíjjal jutalmazták.
A felső légkör változásainak megfigyelésére szerveződött nemzetközi program (INTEROBS) koordinátora 1962-től Magyarország volt. Hazánkat már 1959-ben felvették a Nemzetközi Asztronautikai Szövetségbe (IAF), 1962-ben pedig a COSPAR-ba. Utóbbi a hidegháborús időkben politikamentes együttműködési lehetőséget nyújtott a vasfüggöny ellentétes oldalairól érkező űrkutatóknak.
Magyarország – a többi szocialista országgal együtt – 1967-ben írta alá az Interkozmosz együttműködést. Nem „csak” tudományos kutatásokról volt szó, hanem nagyon is gyakorlati alkalmazásokról: egyebek mellett kozmikus meteorológiáról, űrtávközlésről, erőforrás-kutatásról, geodéziáról stb.
Űreszközeink a világűrben
Az első igazi űreszközünk a KFKI-ban kifejlesztett passzív mikrometeorit-csapda, a Tánya volt. 1970-ben repült a Vetyikál-1 fedélzetén. A következő években ennek aktív, sőt már mikroprocesszoros változatai is a világűrbe kerültek.
Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan útja sem volt egyszerű sétarepülés. Számos hazai fejlesztésű, de nemzetközi jelentőségű kísérletet végeztek, és ekkor indult világkörüli útjára a Pille. A termolumineszcens dózismérő később a Mir űrállomásra is felkerült, majd az űrrepülőgépre is eljutott. Továbbfejlesztett változata, a TriTel ma is működik a Nemzetközi Űrállomáson.
A legtöbb magyar szakember a VEGA-programban való részvételt tartja a magyar űrtörténelem csúcspontjának. A Vénusz bolygót és a Halley-üstököst kutató szondapárosra a plazmadetektor és más műszerek mellett a tévéelektronikát is a KFKI és a BME szakemberei készítették, így elévülhetetlen érdemeket szereztek abban, hogy először készülhettek közelfelvételek egy üstökös magjáról. Kevéssé ismert, hogy az elvben kizárólag Interkozmosz-együttműködésben létrehozott programban francia, holland, sőt közvetve amerikai közreműködés is volt. Az együttműködés szép példája, hogy az ESA Giotto nevű üstökösszondája a VEGA-k pályaelemeinek ismeretében rendkívül közel, alig 500 kilométeres távolságra repülhetett el a Halley magja mellett.
A Fobosz-1 és -2 1988-ban indult a Mars bolygó és holdja, a Phobos vizsgálatára. Egy leszállóegység is szerepelt a programban, mely a Phobosra ereszkedett volna le. Ennek számítógépét, fedélzeti energiaellátó rendszerét, detektorait, analizátorait magyar szakemberek készítették. Sajnos mindkét űrszonda elveszett, hosszú távon mégis fontos referenciát jelentettek – a VEGA-kkal együtt. A Rosetta-programba is ennek alapján kerülhettünk be. Itt egyebek között a Philae számítógépes rendszerét és energiaellátást készítettük, illetve közreműködtünk az anyaszonda plazmadetektorának létrehozásában.
A Masat-1-et több szempontból is jelzésértékűnek nevezhetjük ebben a történetben. Egyetemi műholdként készült, és a 2012 februárjában felbocsátott hét cubesat közül csak a magyar műhold működött rendesen, ráadásul a tervezett három hónap helyett majdnem három évig. A „Masatosoknak” jelenleg ipari vonalon van együttműködése az ESA-val. Egy 10×10×30 centiméteres műholdvázat, egy kommunikációs rendszert, illetve egy fedélzeti számítógépet adnak át még idén. Ez alkalmas lesz a mások által fejlesztett rendszerek, eszközök befogadására is.
Szintén a hazai űrtevékenység hírét öregbíti a miskolci Admatis Kft. Egyedül ők szerepelnek Európának ebből a régiójából ipari szerződő félként egy közös EU-ESA távérzékelő programban. A Sentinel-2 földfigyelő műholdra terveztek és gyártottak mechanikai alkatrészeket. Az űreszköz várhatóan idén indul.
Solymosi János, a legnagyobb magyar űripari cég, a BHE Bonn Hungary vezetője – aki decemberben Gábor Dénes-díjat kapott az űriparban elért eredményeiért – az ÉT-nek tavaly adott interjújában elmondta, hogy van egy nagyon fontos statisztikai adat a hazai űrtevékenységről. A magyar kutatóhelyek, cégek által készített azon berendezések közül, melyeket az űrbe indítottak, és működtek vagy működnek a világűrben, egyetlen egy meghibásodás sem volt. Sőt, nem volt olyan műhold vagy annak valamely része, ami magyar műszer miatt hibásodott volna meg! Pedig ilyen az űrnagyhatalmaknál is előfordul néha, a Tánya óta pedig eltelt 45 év!
Ez a kis ízelítő is azt mutatja, hogy hazánk szakemberei már régen elérték azt a szakmai szintet, amelyet egy ESA-tagországnak teljesítenie kell.
Csatlakozás
A csatlakozás gondolata nem új keletű. Az Interkozmosz-korszakban is számos jó kapcsolat alakult ki nyugati szakemberekkel és intézetekkel, formális csatlakozásról persze még szó sem lehetett. Már 1991-ben – a volt szocialista országok közül elsőként – vettük fel a kapcsolatot az ESA-val, és azóta folyamatosan létezik együttműködés. A PRODEX-egyezmény alapján vehettünk részt több programban, így például a Rosettában is. A PECS-együttműködésben a kisebb országok számára dolgoztak ki megállapodást, annak érdekében, hogy következő lépésként taggá válhassanak.
Az Európai Űrügynökség tavaly ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Az ESA feladata közös űreszközeinek kiválasztása, megvalósításának menedzselése, saját hordozóeszközök és űrjárművek fejlesztésének támogatása, az űrtevékenység gazdasági alkalmazásainak széles körű előmozdítása, az európai emberes űrprogramok irányítása. Több mint 2000 alkalmazottja van, a nemzetek képviselete arányos. Éves költségvetése mintegy 4 milliárd euró.
A programokat kifejezetten a tagok állítják össze és finanszírozzák, és elsődlegesen a tagországok ipari szereplői és kutatói kapcsolódhatnak be egy-egy programba. Jelenleg 20 európai ország tagja: Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc és Svédország. Kanada egyes programokban együttműködő államként vesz részt. Szlovénia az ESA európai együttműködő állama, Lettország, Ciprus, Málta és Szlovákia az elmúlt években írt alá együttműködési megállapodást. Észtország hazánkkal majdnem egy időben írja alá a csatlakozási szerződést.
Az ESA-nak kötelező és önkéntes programjai vannak. A kötelezők finanszírozásában minden országnak részt kell vennie. Ezeknek a projekteknek az aránya körülbelül 15–20 százalék, főleg tudományos kutatást és technológiafejlesztéseket tartalmaznak. Az önkéntes programokat az érdeklődő tagállamok megegyezése alapján állítják össze.
Az ESA a földrajzi visszatérítés elvén javadalmazza az egyes országok kutatóit a befizetett tagdíj arányában. A befizetett tagdíjnak akár 90%-a ipari megrendelések formájában visszakerülhet a tagországokhoz. Adott esetben mi is „visszapályázhatjuk” majd ezt az összeget.
Mit hoz a jövő?
A csatlakozás után felzárkóztató program indul, hogy már az elejétől kezdjen megtérülni a befizetett összeg. Ahogy a címben is jeleztük, nagy lehetőség az ESA-tagság hazánk számára. Már együttműködő partnerként is több diákprogramban közreműködtek a fiatalok. Így azonban még komolyabb ösztöndíjak, oktatási programok nyílnak meg számukra, a kutatók számára pedig ösztöndíjak, továbbképzési és munkalehetőségek adódnak. Az ESA tagintézményei ugyanis kizárólag tagországokból foglalkoztatnak munkavállalókat. A legtöbbet az űripari cégek nyerhetnek, hiszen nagy ipari tenderek nyílnak meg előttük.
Ez azonban nem jön majd automatikusan. Both Előd, aki 17 éven keresztül vezette a Magyar Űrkutatási Irodát (MŰI), nemrégiben egy szakmai rendezvényen felhívta a figyelmet, hogy kemény, aktív érdekérvényesítésre képes képviseletre lesz szükség az ESA minden lehetséges fórumán. Teljes jogú tagként ugyanis már versenytársak is az egyes országok, ipari szereplők. Az érdekérvényesítésre persze itthon is szükség lesz. A hazai űrtevékenység, beleértve az ESA vonatkozású tudományos kutatást és más nemzetközi kapcsolatok kellő finanszírozását is el kell érni.
Tari Fruzsina, a Magyar Űrkutatási Iroda vezetője lapunknak tavaly nyáron – még „civil” űrjogászként – adott interjújában elmondta, hogy az eredményes csatlakozáshoz nem elég, ha csak a kötelező programokban veszünk részt. Mindegyik tagországnak az a konklúziója, hogy akkor lesz tényleges a megtérülés, ha az önkéntes programokban is résztvesznek. Ezeket sokkal hatékonyabban meg lehet válogatni, hiszen az adott ország sokkal jobban ismeri saját iparát, kutatóbázisát, lehetőségeit és ambícióit. Ahogy az ESA tevékenységének egészében, az önkéntes programokban is az űriparon, illetve olyan gyakorlati alkalmazásokon van a hangsúly, mint a földmegfigyelő programok, távérzékelés stb.
Mibe kerül?
A tagsági díj két részből áll. A kötelező hozzájárulást a GDP alapján számítják. Ez Magyarország esetében jelenleg 5,01 millió euró/év. Az önkéntes programokban való részvétel – a már csatlakozott kis országok tapasztalata szerint – a kötelező részvétel 50–100%-a, azaz 2,5–5 millió euró/év. Az ESA-tagság költsége tehát 7,5–10 millió euró/év lehet. Emellett van egy egyszeri belépési díj, amely 3,5 millió euró, de ezt három év alatt, 2016 és 2018 között, három egyenlő részletben kell kifizetnünk. Mindez együtt nagyjából 4 milliárd forint. Hogy sok-e vagy kevés, az viszonyítás kérdése.
Miért jó ez nekünk? A csatlakozás sikere sok mindenen múlik. A Magyar Űrkutatási Iroda rövid távú célkitűzései között szerepel a Nemzeti Űrstratégia kidolgozása. Erre utalt Tari Fruzsina a TIT Budapesti Planetáriumában tartott előadásában, amikor kiemelte, hogy az ESA-csatlakozással párhuzamosan célszerűnek látszik további űrtevékenységre vonatkozó együttműködési megállapodásokat kötni más országokkal és szervezetekkel is. Már most is léteznek különféle szinten kétoldalú űrkutatási megállapodások, amelyek kihasználására és fellendítésére jó példa a már említett BHE Bonn-Hungary, amely több olyan projektben is részt vesz – például India, Dél-Korea, Oroszország űrprogramja –, amelybe az ESA-tagság révén sem lehetne bekerülni.
A csatlakozási tárgyalások során az ESA-val közösen végzett felmérés szerint hazánkban 40 intézmény foglalkozik űrkutatással, és ebbe nemcsak az ipari szereplőket kell beleérteni, hanem kutatóhelyeket is. Hogy ki tudjuk-e használni a tagság nyújtotta lehetőséget, az nem csupán a szakembereken múlik. Ideális esetben azonban komoly fejlődést indíthat el a műszaki tudományok, a technológia egyes területén, ami természetesen visszahat az oktatásra, kutatásra is és kihathat más tudományterületekre – végső soron pedig a gazdaságra.
TRUPKA ZOLTÁN
2015/8
