Az Osztrák–Magyar Monarchia a XIX. század közepétől az első világháborúig Przemyśl (ma Lengyelországban) körül 45 kilométer hosszan erődítmény-komplexumot épített az Orosz Birodalom katonai fenyegetése esetére. Az erőd az első világháború legsúlyosabb ostromait élte át, s az első két csatában Ausztria–Magyarország súlyos vereséget szenvedett. Orosz hadifogságba került 9 tábornok, 2593 tiszt, s mintegy 117 000 osztrák–magyar katona. Az erődöt végül a központi hatalmak 1915. június elején foglalták vissza. Mivel legtöbb védője magyar volt, a csatákra emlékezve a Margit híd budai hídfőjénél emlékművet állítottak.
Przemyślt először 981-ben a kijevi Rusz városaként említették. 1085–1269 között az önálló orosz részhercegség központja volt. A tatárdúlás után a XIII. században Lengyelország szerezte meg, amely a XVI. században, a Jagełło-dinasztia uralkodása idején Európa egyik leggazdagabb és legerősebb országa lett. 1791. május 3-án a Lengyel–Litván Unió elfogadta Lengyelország májusi alkotmányát, amely Európa első és a világ második írott alkotmánya volt. 1792-ben azonban az országot felosztották szomszédai, Oroszország, Ausztria és Poroszország között.
Magyarországi útvonalak védelmére
Az Osztrák–Magyar Monarchia az 1850-es évek krími háborúinak tapasztalatai nyomán – egy esetleges orosz támadás kivédésre – a galíciai városok megerősítését tervezte. Az egyik vezérkari tiszt „a San folyó két partján fekvő Przemyśl, mint galíciai fő védelmi terület” megerősítését tartotta szükségesnek, hogy a magyarországi útvonalakat védje. Az udvari hadmérnökséget irányító Habsburg főherceg pedig „politikai okokból” javasolta az erőd megépítését, amelyet Ferenc József már 1871-ben jóváhagyott – írja Bedécs Gyula A Kárpátok hágóin át Galíciába című könyvében. A tervezést Henri Alexis Brialmont belga hadmérnök-tábornokra bízták, aki a Magyarországról érkező vasútvonalat befogadó állomás és a kelet-nyugati vasútforgalmat biztosító San folyó hídjának védelmére egy 15 kilométeres sugarú köríven építendő erődöket tervezett. Az 1873-ban elkezdett, s évtizedekig húzódó építkezést Daniel von Salis-Soglio, az osztrák szolgálatban álló svájci származású hadmérnök irányította. A külső gyűrűt 15 erőd alkotta, amelyből 12 páncélkupolás, modern védelmi állás volt. A belső öv közvetlenül a város szélén húzódott, s az itt épült 19 erőd közül mindössze egy volt kőépítmény, a többi földsáncokkal erődített tüzelőállás.
1914. augusztus közepén 27 ezer munkás erősítette meg a védelmi rendszert. Az erődök közé ütegállásokat, 24 bunkert építettek, a gyalogságnak fedett árkot húztak, több ezer kilométer futóárkot ástak, új aknamezőket telepítettek. Az erődök 875 lövegét és egyéb fegyverzetét 714 ágyúval, 52 tarackkal, 95 mozsárral és 72 géppuskával egészítették ki. A legénység létszáma 131 ezer főre, a lovak száma 21 ezerre nőtt.
Az orosz haderő a vártnál gyorsabban vonult fel a Monarchia határánál. Galíciai offenzívájuk során Nyikolaj Ivanov tábornok 1914. augusztus második felében a lembergi csatában legyőzte a Conrad von Hötzendorf vezette osztrák–magyar csapatokat, s frontjuk száz kilométerre behatolt a Kárpátokba. A galíciai hadjárat első négy hónapja alatt a Monarchia halottakban, foglyokban és sebesültekben 836 000 főt veszített. Egyedüli támaszpontként Przemyśl erődje tartotta magát az orosz előrenyomulással szemben, s rövidesen teljesen az orosz vonalak mögött rekedt. Ha az oroszok elfoglalják Przemyślt, veszélyeztethették volna a sziléziai német iparvidéket. Ezért az erőd védelme a Monarchia és a németek számára egyaránt fontos volt.
1914. szeptember 24-én a 3. orosz hadsereg parancsnoka, Radko Dimitrijev tábornok megkezdte az erőd ostromát. Az oroszoknak a helyszínen ugyan nem állt rendelkezésükre elegendő ostrom-tüzérség, de mivel osztrák erősítésről érkeztek hírek, azonnal támadtak. Három napon keresztül rohamozták az erődöt sikertelenül, s 40 000 embert veszítettek.
Eközben Paul von Hindenburg tábornok északon offenzívát indított Varsó ellen. A német támadással egyidejűleg Svetozar Boroëvić von Bojna osztrák tábornok erősítést küldött Przemyślbe. Ezért Dimitrijev október 11-én félbeszakította az ostromot, s visszavonult a San folyó mögé. Conrad azt remélte, hogy a Boroëvić-hadsereg és a przemyśli helyőrség súlyos csapást mér az oroszokra, ezért a lehetőségekhez képest feltöltötték az egységeket és a raktárakat.
Hindenburg 1914. október 31-én a visztulai csatában vereséget szenvedett, ezért hadseregeivel visszavonult. Mindez arra kényszerítette Boroëvićet, hogy kitérjen nyugat felé és lemondjon a Conrad által tervezett Oroszország elleni offenzíváról. Ezért az oroszok 1914. november 9-én megkezdték Przemyśl második ostromát, de már nem Dimitrijev észak felé vonuló egységeivel, hanem az Andrej Szelivanov tábornok vezette 11. hadsereggel. Az ostrom helyi összecsapások sorozatából és a magyarok kitörési kísérleteiből állt. A megismételt rohamok azonban nem vezettek eredményre. Az oroszok nem erőltették, a magyarok nem bírták erővel a kirohanásokat. A várat élelem, gyógyszer és fűtőanyag hiányában hosszabb időn keresztül nem lehetett megtartani.
Szelivanov nem indított frontális támadást, hanem kiéheztetéssel, a vár körülzárásával igyekezett kapitulációra kényszeríteni az erőd védőit. Időközben elegendő orosz tüzérség is érkezett az erőd lövetésére. A rendkívül kemény tél és az utánpótlási vonalak elvágása miatt a lőszer- és élelemtartalékok gyorsan kimerültek. A várőrség már csak csökkentett élelmezési adagokat kapott. Levágták a lovakat, s az előírt napi 700 gramm kenyér helyett 200 grammot kaptak a katonák.
1915 februárjában az oroszok elhárították Boroëvić külső felmentési kísérletét, ezért Conrad értesítette Hermann Kusmanek von Burgneustädten gyalogsági tábornokot, az erőd parancsnokát, hogy nem küld több erősítést Przemyślbe.
Áldom dicsőséges emléküket
1915 márciusára az erődben rekedt katonák állapota siralmassá vált. Egy szegedi egység ezrednaplójába ezt jegyezték fel: „Március 9: Az ellenséges tüzérség erősen lőtte a védműveket. A legénységünk már nagyon gyenge. Nem pihenhet megfelelően, se készültségi állásban, sem pedig benn a barakkokban. Túlzsúfolva vannak elhelyezve s a kemény földön hálnak, tisztálkodni egyáltalán nem tudnak… Március 10: Nagy hófúvás. Pappházy jelentette, hogy az állomány70 százaléka harcképtelen.”
Kusmanek március 19-én azonban a fizikailag és idegileg tönkrement katonáknak kitörést rendelt el. Kusmanek helyettese, Fogarasi Tamásy Árpád altábornagy 23. honvéd gyalogos hadosztályát az oroszok egy nap alatt visszaverték. Az erőd-be a kitörési kísérlet résztvevőinek csak 32 százaléka vánszorgott vissza.
1915. március 19-én Kusmanek az alábbi táviratot intézte Ferenc József császárhoz, amelyet Kocsis András közölt bölcsészdoktori disszertációjában: „Felséged! Przemyśl védőinek nevében Felséged örömmel eltöltő legkegyesebb szavaiért mélyen megindultan hálámat kifejezve jelentem, hogy a mai nap folyamán Przemyśl védői kitörést kíséreltek meg. Azonban mélyen megrendülten, s egyben Felségeddel legalázatosabban kell közölnöm, hogy ezen kísérlet nem sikerült. A hétórás elkeseredett harcban a csapatok kedvezőtlen hóvihartól kísérve erejük utolsó megfeszítésével megkísérelték áttörni a fölényben lévő ellenség vonalát. Amennyire az jelenleg áttekinthető, a mindig bátran küzdő m. kir. 23. honvéd gyalogos hadosztályt, nagy veszteségeket követően, felerészben felmorzsolták és más csapatok is súlyos veszteségeket szenvedtek, s így azoknak ismét az erőd falai mögé kellett visszahúzódniuk. Mivel a legénység a jelenlegi elképzelhetetlen mérvű kimerültsége mellett egy újabb áttörési kísérlet teljes mértékben kilátástalanságra lenne kárhoztatva, ezért az erődöt kizárólag a lehetőség határáig elmenve vagyok hajlandó továbbra is tartani, hogy az itt állomásozó ellenséges erők további lekötése révén, ameddig csak lehet, a tábori hadseregeknek hasznára legyek. Eskünkhöz hűen és Felséged iránti határtalan szeretetben és odaadásban a végsőkig kitartunk. Kusmanek gyalogsági tábornok”
A császár másnap így válaszolt: „Legmélyebb fájdalommal tölt el, hogy Przemyśl védőinek tegnap merészen végrehajtott kitörése az ellenség túlerején megtört, s így fájdalmas büszkeséggel tekintek azon derék katonák mérhetetlen áldozatkészségére, akiknek a siker nem adatott meg. Mindazoknak, akik ott harcoltak, hőstettüket a legteljesebb hálával köszönöm és áldom azok dicsőséges emlékét, akik életüket a becsület mezején áldozták. A történelem még a legtávolabbi jövőben is hirdetni fogja azt, amit Ausztria–Magyarország vitéz katonái Przemyśl erődjének legelszántabb védelmével végrehajtottak; – a legvégsőkig kitartóan és bátran küzdöttek. Ferenc József”
Kusmanek végül kapitulációra kényszerült: „Felhőtlen, tiszta tavaszi vasárnap volt 1915. március 22-én – írja Marossy Endre –, amint a helyőrség sorban felrobbantotta a hónapokon keresztül hősiesen védelmezett erődítményeit, kilőtte maradék lőszereit az ostromló orosz csapatokra. A puskákat széttörték, závárzatukat elhajigálták, a hóba taposták, a benzint a San folyóba öntötték, a vasúti hidat felrobbantották. Felszállt az utolsó repülőgép az utolsó postával, a megmaradt iratokat elégették… Három nap múlva 9 tábornok, 2593 tiszt és az éhhalál határán támolygó mintegy 117 000 osztrák–magyar katona indult a hadifogságba, sokuk életének utolsó állomására.”
A przemyśli tragédia ellentmondása abban rejlett, hogy a harci tevékenység fő eseményei nem az erőd körzetében, hanem attól messze, a Keleti-tengertől több száz kilométer hosszúságban déli irányban, a román határig történtek. Az erőd védőserege nem kötött le komoly orosz erőket, a Monarchiának viszont nagy gondot jelentett: magára nem hagyhatta, megvédeni viszont nem tudta.
Przemyśl elvesztése után Ausztriában sokan úgy vélték, hogy Oroszország általános offenzívát indít Magyarország felé. A feltételezett offenzívára azonban sohasem került sor, de az erőd eleste súlyos erkölcsi csapást jelentett a Monarchiára. A védők kapitulációja után II. Miklós cár is meglátogatta az erődöt, de tulajdonuknak csak kilenc hétig örülhettek.
Az erőd visszafoglalása
Przemyśl 1915 nyaráig orosz kézen maradt. Ekkor a német–osztrák–magyar győzelem a gorlice-tarnówi csatában a frontot előre tolta Galíciában. 1915. május 2-án elkezdődött a központi hatalmak nyugat-galíciai offenzívája. Az orosz hadvezetés kezdetben „politikai okokból” tartani kívánta az erődöt.
Von Kneußl tábornok bajor egységei bekerítési vonalukkal északról egyre közelebb nyomultak az erődhöz. Június 29-én délelőtt 11 órakor a nehéztüzérség megkezdte az északi front erődjeinek ostromát. Május 30-áról 31-ére virradó éjjel a gyalogság a szögesdrótakadályokig nyomult, ahol kivárták a nehéztüzérség bevetését. 31-én délután 4 órakor elhallgatott a nehéztüzérség, s a gyalogság rohamra indult. A X a, a XI a és XI. erődök orosz védői felszerelésük hátrahagyásával menekültek a szétlőtt kazamatákból. Néhány századuk kitörési kísérletét visszaverték. Ezután a német nehéztüzérség a X. és XII. erődöt lőtte rommá. Június 2-án déli 12 órakor a bajor 22. gyalogosezred megrohamozta a X. erődöt, este pedig a XII, a X b, IX a és IX b erőd kapitulált. Este von Kneußl tábornok csapatai megindították a támadást a város irányába, elfoglalták Zurawica falut s annak megerősített állásait. Így a német csapatok, amelyeket később a 4. osztrák–magyar lovashadosztály követett, elfoglalták a jól kiépített belső frontvonalat, s miután számos hadifoglyot ejtettek, reggel 3 órakor bevonultak a felszabadított Przemyślbe. A városba elsőként a 3. gárdahadosztály egyik százada nyomult be, s a San folyó felégetett hídjait gyorsan pótolták saját hadihídjaikkal. Így a város négynapos ostrom után ismét a szövetségesek kezébe került.
A városra később is viharos sors várt. A második világháború elején, 1939. szep-tember 15-én német csapatok foglalták el a várost, majd a szeptember 28-i szovjet–német határ- és barátsági egyezménynek megfelelően visszahúzódtak a San folyó mögé, s a várost átengedték a Vörös Hadseregnek. Az átadás előtt egy bevetési csoport tömegesen lőtt agyon zsidókat. Ebben a Wehrmacht katonái is részt vettek, jóllehet ezt a szárazföldi hadsereg főparancsnoka, von Brauchitsch 1939. szep-tember 24-i parancsában megtiltotta. A Szovjetunióban a helységet Peremyslre keresztelték, majd az 1940. január 10-i közigazgatási reform során Peremysl kerület székhelye lett.
Röviddel az 1941. június 22-i Barbarossa-hadművelet kezdete után a Wehrmacht ismét elfoglalta a várost, amely a Főkormányzóság (illetve a galíciai körzet) része lett. 1944. július 28-án a Vörös Hadsereg a Lwiw-Sandomierz-hadművelet keretében visszafoglalta a várost, 1945. márciusig hivatalosan szovjet terület maradt, majd a kerület egy részével együtt visszaadták Lengyelországnak. 1947-ben a lengyel kommunista kormány az úgynevezett Visztula-akció keretében az ukránokat a délkeleti térségből áttelepítette az ország északi és nyugati részébe, az úgynevezett visszaszerzett területekre.
NÉMETH ISTVÁN
2015/16
