Közismert jelenség – bár az okát valójában senki sem tudja –, hogy léteznek reggeli és esti típusú emberek. A reggeli típusok, a „pacsirták” szeretnek korán kelni és korán lefeküdni, nekik fizikai, szellemi vonatkozásban, sőt a társas kapcsolatokat illetően is a reggel a legjobb időszakuk. Az esti típusúak a „baglyok”, akiknek a korai kelés nehézséget okoz, ám a nap során egyre inkább felélénkülnek, ezért szeretnek későbben lefeküdni, hiszen ők este a legaktívabbak, leghatékonyabbak.
Természetesen nem mindenki sorolható be a pacsirták vagy a baglyok közé, sőt valójában a köztes típus képviselői teszik ki a népesség nagyobb részét. A reggeli és esti típusok vizsgálata már csak azért is izgalmas lélektani téma, mert úgy tűnik, a a pacsirták és a baglyok némileg eltérő személyiségvonásokat mutatnak.
Nagy általánosságban igaz a megállapítás – vagyis korántsem érvényes mindenkire törvényszerűen –, hogy a reggeli típusúak lelkiismeretesebbek, könnyebb kijönni velük, viszont kevésbé nyitottak az új élményekre. Az esti típusok nehezebben viselik az ismétlődő, monoton feladatokat, és a kitartásuk is gyengébb. Mivel már serdülőkorban megmutatkozik, hogy ki pacsirta és ki bagoly – bár ez idővel változhat –, fontos kérdés, hogy a két típusba tartozók hogyan teljesítenek az iskolában. Nyilvánvaló, hogy az iskola időbeosztása inkább a reggeli típusoknak kezdvez, hiszen eleve korán kell kelni, és minden jelentős szellemi munkát igénylő tevékenység, például a számonkérés elsősorban délelőtt zajlik. Ennek megfelelően valóban az a tapasztalat, hogy a pacsirtáknak jobbak a tanulmányi eredményeik, mint a baglyoknak.
Ám az, hogy az iskola „pacsirtaközpontú”, talán nem ad választ maradéktalanul a két csoport közötti különbségre. Amint azt két spanyol pszicholóchológus, Cristina Escribano és Juan Francisco Díaz-Morales a Personality and Individual Differences című folyóiratban kifejti, a helyzet ennél azért bonyolultabb. Az iskolai teljesítmény hátterében ugyanis mindig nagyon fontos a motiváció, vagyis az, hogy ki miért akar tanulni (ha akar egyáltalán). A motiváció jellege pedig – a kutatók feltételezése szerint – összefügghet azzal, hogy valaki pacsirta-e vagy bagoly. Az elmélet ellenőrzésére Escribano és Díaz-Morales 342, tizenkét és tizenöt év közötti madridi iskolás részvételével vizsgálatot végzett, melynek során felmérték, a gyerekek közül ki melyik típusba tartozik, vagyis a napnak mely szakában végez a legszívesebben bizonyos tevékenységeket, mikor szeret aludni, tanulni, dolgozatot írni. Majd egy kérdőívvel többek között megállapították, hogy a diákokat a tudásvágy hajtja-e („Azért tanulok, mert szeretek megtudni új dolgokat”), vagy a teljesítmény a fontos a számukra („Azért tanulok, mert jó jegyeket szeretnék kapni”). Természetesen azt is mindenkitől megkérdezték, hogy milyen osztályzatokat ért el az előző iskolaévben az alaptantárgyakból.
Az eredmények összesítéséből kiderült, hogy a pacsirták valóban jobb eredményeket értek el, mint a baglyok, de ezt nem csupán a számukra kedvezőbb iskolai időbeosztás okozta. A két csoportnak mások voltak a tanulásra sarkalló motivációi is, illetve ezek erőssége is eltért. A reggeli típusok esetében jóval erősebb volt a tudásvágy, és főként a teljesítmény elérésére való törekvés. Az esti típusokat a többieknél sokkal kevésbé érdekelte, hogy jó eredményeket érjenek el. Ez azt jelenti, hogy a baglyokat nem csupán fegyelmezni kell és rászorítani, hogy igazodjanak a „pacsirták világához”; igazán eredményesek csak akkor lesznek, ha sikerül motiválni őket a teljesítmények elérésére.
Mannhardt András
2016/28
