A nyelvben nem ritkaság, hogy a remény és a fény összekapcsolódik, hiszen beszélünk reménysugárról, és arról is, hogy valaki sötéten látja a jövőt. Lehetséges volna, hogy az elvont érzelem és a fizikai fényerősség között csakugyan tapasztalható összefüggés?
Ping Dong és két munkatársa egyszerű, ám leleményes lélektani kísérletet tervezett a kérdés megválaszolására. A kutatók – amint arról a Social Psychological and Personality Science című folyóiratban beszámolnak – egy nagy észak-amerikai egyetem száznyolcvanhárom hallgatóját arra kérték, hogy jöjjenek be a laboratóriumba, és ott 8 perc alatt írjanak minél részletesebb és elevenebb beszámolót életük egy eseményéről. A diákokat négy csoportra osztották: voltak, akiknek olyan esetet kellett felidézniük, amikor reményvesztettnek érezték magukat, másoknak olyan epizódot, amikor remény töltötte el őket a jövőt illetően, megint másoknak arról kellett írniuk, amikor szomorúak volt, a többiek pedig csak egy átlagos napjukat foglalták össze. Ezután teljesen más feladat következett, a résztvevőket arra kérték, jellemezzék a termet, amelyben éppen ültek: mennyire tartják világosnak, kényelmesnek és melegnek. A kísérlet ezzel véget is ért… Ugyan mi köze lehet egymáshoz a két feladatnak? Látszólag semmi, ám a kutatók a válaszok elemzésekor megtalálták azt az összefüggést, amire számítottak: azok, akik egy reménytelen élethelyzet részleteivel foglalkoztak 8 percen át, utána ugyanazt a termet lényegesen sötétebbnek ítélték meg, mint a többiek!
A remény és a fény közötti kapcsolatot Ping Dong és munkatársainak egy másik kísérlete is megerősítette. Ennek során több mint kétszáz személynek – a korábbi kísérlethez hasonlóan – reményvesztett, reményteli vagy semleges élethelyzetet kellett felidéznie. A kutatók ezután mindenkinek öt fényképet mutattak, melyeken ugyanaz a szobabelső volt látható eltérő erősségű megvilágításban, és a résztvevőknek választaniuk kellett, melyik fényerő számukra a legvonzóbb. Nos, a reménytelen élethelyzetet felidézőkben nagyobb volt a vágy a fény iránt: ők a többiekhez képest egyértelműen a világosabb szobabelsőket tartották a legvonzóbbnak.
Dong és munkatársai szerint ebben nincs semmi furcsa, hiszen az újabb lélektani kutatások egyre több vonatkozásban mutatnak ki összefüggést az absztrakt fogalmak és a konkrét érzetek között, például az erkölcsi tisztaság és a fizikai tisztaság is összekapcsolódik. A jelenség oka az lehet, hogy az ember először a konkrét valóságra vonatkozó koncepciókat sajátítja el, megtanulja például a sötét-világos, könnyű-nehéz, tiszta-piszkos ellentétpárokat. Később, amikor az absztrakt fogalmakat építjük be világképünkbe, nem alakítunk ki a számukra egy teljesen új rendszert, hanem az elvont fogalmakat egyszerűen ráépítjük a már meglevő, „alacsonyabb szintű”, a kézzelfogható valóság megismerésére kialakított koncepciókra. Ezt az elgondolást igazolja például az is, hogy kimutatták: a fizikai meleg és a személyközi kapcsolatokra vonatkozó meghitt melegség fogalma az agynak ugyanazt a részét aktiválja. Ezt a gondolati „emeletráépítést” az analógiák is öszönzik, hiszen a remény lényegében azt jelenti, hogy jól látjuk a célt és a hozzá vezető utat, s a fizikai világban ugyanez csak megfelelő világításnál lehetséges. Nem csoda hát, hogy ha reményvesztettnek érezzük magunkat, több fényre vágyunk, és erősebben megvilágítjuk környezetünket. Ebből pedig az a sajátos következtetés adódik, hogy ha reménnyel telve tekintünk a jövőbe, az sok egyéb mellett még az áramfogyasztásunkra is kedvező hatással van.
MANNHARDT ANDRÁS
2016/48
