A megszakítások korát éljük: az embereket a mindennapi életben számtalanszor akadályozzák meg a legkülönfélébb dolgok abban, hogy befejezzék, amit éppen csinálnak. Az egyetemistákat például számítógéphasználat közben átlagosan kétpercenként éri el egy-egy üzenet, az irodai dolgozók pedig munkaidejük alatt átlagosan ötpercenként kapnak új e-mailt. Ez azt jelenti, hogy mindennap nagyon sokszor félbeszakítanak bennünket: egy kívülről jövő inger eltereli figyelmünket arról a bizonyos feladatról, amelyet éppen végzünk. Különös, hogy mégis nagyon keveset tudunk arról, hogy milyen pszichés hatása van annak, hogy nem tudjuk befejezni, amit csinálunk.
Ezen a téren szeretett volna új ismeretekhez jutni a Stanford Egyetem kutatója, Daniella M. Kupor és két munkatársa. Feltételezték, hogy a tevékenység megszakításának hatása attól is függ, hogy a zavaró külső tényező mikor jelenik meg. A cselekvések ugyanis nem egyforma intenzitással futnak végig; minden munkafolyamatban vagy egyéb tevékenységben vannak fontos és kevésbé izgalmas pillanatok. Egyik kísérletükben a kutatók a 87 résztvevőt három csoportra osztották. Mindhárom csoport tagjainak levetítettek egy rövid videót, amelyben egy humorista beszélt, majd az előadás végén elmondott egy viccet. Az első csoport tagjai rendben végignézhették a videót. A másik két csoport esetében azonban a videólejátszó „elromlott”, vagyis megállt, és a műsor megszakadt. Voltak, akiknél a film a vicc elmesélése közben szakadt meg, épp amikor a poén elhangzott volna, vagyis a megszakítás a legizgalmasabb résznél, a csúcsponton következett be. A többi esetben viszont egy kevésbé fontos pillanatban állt le a készülék, akkor, amikor a humorista még bele sem kezdett a műsort záró vicc felvezetésébe. A filmnézés után a kísérlet alanyait egy – látszólag – az előzőtől teljesen független vizsgálatban való részvételre kérték fel. Azt mondták nekik, ennek a kutatásnak a lényege az online vásárlási folyamat modellezése, és a résztvevők különféle termékkategóriákból két-két terméket (például bőröndöket, süteményeket) fognak látni, az árucikkekhez tartozó leírással együtt. A kísérlet alanyainak feladata az, hogy eldöntsék: ha effélét szeretnének vásárolni, megvennék-e valamelyik terméket a bemutatottak közül, vagy tovább kutatnának az interneten más lehetőségek után.
Az eredmény talán kissé különösen hangzik: azok a résztvevők, akik kevéssel azelőtt úgy látták a filmet, hogy az a legizgalmasabb pillanatban szakadt meg, sokkal nagyobb arányban döntöttek valamelyik termék megvásárlása mellett, mint a többiek. Mi lehet az összefüggés a két dolog között? Nos, minden bizonnyal az, hogy akiket egy fontos pillanatban szakítottak félbe filmnézés közben, azokban megmaradt a zavaró befejezetlenség-érzés. Ezt a hiányérzetet pedig csökkentheti az, ha valamilyen formában – akár teljesen más vonatkozásban – az ember mégiscsak átéli a befejezés élményét. Ezért akiknek a befejezetlenség élményével kellett felállniuk a videónézés után, azok közvetlenül ezt követően sokkal hajlamosabbak voltak, hogy a gyors vásárlás mellett döntsenek, és ezzel lezárjanak egy folyamatot. A vásárlás tehát „gyógyír” is lehet a mindennapokban állandóan jelentkező megszakítások okozta kellemetlen érzésre, mert azzal, hogy kiválasztunk egy terméket, kifizetjük és megszerezzük, hozzájutunk ahhoz a ritka élményhez is, hogy tényleg végigcsináltunk, befejeztünk valamit.
MANNHARDT ANDRÁS
2015/38
