Az Árpád-kori kis templom kiemelkedő helyet foglal el hazánk falusi templomépítészetében. A település Vas megye közepén helyezkedik el, mely az egykori Csempeszháza és Kopács összevonásával jött létre. Mint a falusi templomok legtöbbje, itt is egy kis magaslaton – mesterséges dombon – áll a szakrális épület, ezzel is jelezve Isten házának megkülönböztetett helyét.
A templomot, más hasonló falusi kis templomoktól eltérően, nem vette körül épített kőfal, azt a kutatás nem lokalizálta. Minden bizonnyal sövényfal övezte a templomot, illetve a körülötte lévő temetőt. Bár a különböző díszítmények kialakítása nem annyira kifinomult, mint a közeli Ják műemlékének néhány stilisztikai formája, azonban a készítőkben, illetve az építőműhelyben fellelhetők párhuzamok. Az építőmester, több kutató véleménye szerint Jákon is dolgozhatott, s onnan hozhatta az építészeti párhuzamokat.
A Szent Mihály arkangyalnak szentelt templomot – mint sok más dunántúli templomot – téglából építették a XIII. század második felében. A kutatás az 1250-es évekre teszi a templom építését. Kopács falu első írásos említése IV. László király idejéből származó, keltezetlen oklevélben szerepel; a patrocínium első említése 1329-ből való. A középkort követően a templomot a reformáció megjelenése után néhány évtizedig a lutheránusok használták, majd 1663-tól ismét a katolikusoké lett az épület.
Az építés fázisai
A falazatban néhány római tégla is megfigyelhető, valamint a régészeti kutatások során előkerültek római sírkőtöredékek is. Feltételezhető, hogy ezen a területen már a római korban állt valamilyen épület. A templom egyhajós, téglalap alaprajzú, félköríves záródású szentéllyel épített; építési periódusai három részre oszthatók. A XIII. század közepére datálható a templomhajó és a szentély megépülése, a második időszakra tehető a nyugati oldalon lévő torony elkészülése, a harmadik során pedig a XVII. században felépült a boltíves kegyúri karzat. A templom egyik kevéssé ismert jellegzetessége a nehezen kivehető nyugati tornyon lévő ikerablakok díszes faragású oszloplábazatai. A négy levélből kialakított, részben áttört, lábazaton álló fejezetek, a román korra jellemzően, négyzet alakúak. Ezeket a lábazatokat a kialakításuk után néhány évtizeden belül elfalazták, így jelenlegi ép állapotuk, ennek is köszönhető.
Az épületet meghatározza a déli oldalon található bélletes, mindkét oldalán két fejezetes, díszített kapu, melynek felső részén a timpanonban az Agnus Dei (Isten báránya) ábrázolás látható. A kapu kőfaragómestere minden valószínűség szerint a jáki templom faragványait készítő műhelyből kerülhetett ki. A torony déli oldalán is van egy ajtó, mely a sekrestyébe vezet. A kutatás megállapította, hogy a torony és a hajó korábban nem volt átjárható (ezt támasztja alá a fent említett ajtó is), de később a hajó nyugati falát áttörték, így elérhetővé vált a toronyalj is. A hajó déli oldalán továbbá két félköríves, román stílusú résablak látható.
A jáki testvér mestere
A templomot kívülről a téglákkal való díszítettség miatt alapvetően vakolatlannak szánták. Ezt jelzik a lábazat idomtéglái és a párkányzat ívsoros kialakításai is. Érdekesség, hogy az északi oldalon, a hajó és szentély csatlakozásánál egy 62 centiméteres téglát lehet látni. Azonban néhány helyen, a különböző korszakok különböző szakrális megfontolásai miatt, falfestésre utaló jelek is láthatók. Így a párkány egy kis felületén XVII. századi falfestésnyomok találhatók.
A kutatók véleménye szerint a templom hasonlósága a jáki templommal vitathatatlan. Ez a részletekben való megnyilvánulás egy falusi kis templomhoz képest viszonylag ritka, legjellegzetesebb példája a már említett déli kapu, melyen a béllet oszlopok faragása, továbbá a bárány is hasonlóságot mutat a jákival.
A hajó kazettás famennyezettel, a szentély félgömb kupolával fedett. A hajó nyugati végén található a gótikus kegyúri karzat, mely boltívvel és fa mellvéddel került kialakításra, ami az északi és a déli falhoz csatlakozik. A diadalív félköríves, díszített. Felirata: „Domus Mea domus orationis est”, azaz: „Az én házam imádság háza.”
A hajó két hosszanti oldala falfülkékkel tagolt, melyekben alakos és ornamentális ábrázolások nyomai feltételezhetők. A pasztofórium (szentségház/tabernákulum) a diadalív északi oldalán található, melynek alakja felfelé keskenyedő, díszítése vörös és szürke színű, a tetején bordó/vörös színű kereszttel.
Hit, remény, szeretet
A templom díszítése, a szentély kifestése az építéssel egyidős. Az első periódusban (román kor) a szentélyt secco technikával festették ki. Minden bizonnyal a templom építésekor a belső falak is vakolatlanok voltak, mert a festett réteg az elkent habarcs felületére került. Ez azt jelenti, hogy a meszelt alapozásra, a megszáradt vakolatrétegre festette a művész a képeket. A szentélyben történő restaurálás során megállapításra került, hogy a félköríves falazaton a tíz apostol volt látható, míg két apostol ábrázolását a diadalív egymással szembenéző oldalain helyezte el a festő. A későbbi, 1658-ban elkészült: Hit (Fides), Remény (Spes), Szeretet (Caritas) allegorikus alakjai, mint a legfontosabb teológiai erények megtestesítői, a szentély boltozatán láthatók. A szentélyben megfigyelhető virágcsokros ornamentika és a feliratok is az 1658-as esztendőben kerülhettek a falra. A Szent Családot ábrázoló oltárképet Dorff-meister István festette a XVIII. század második felében. A képen a gyermek Jézus látható a Szentlélekkel és az Atyával.
A templomot többször átfestették, valamint felújították, így különböző stílusjegyeknek lehet tanúja a látogató. A „Memorare novissima tua et in aeternum non peccabis.” latin felirat jelentése: „Emlékezz végnapjaidra és soha nem fogsz bűnt elkövetni.” A hajó északi falán a bűnbeesés és a kiűzetés jelenete látható. A kutatás megállapította, hogy az épület belsejében a kifestés nyolc réteget takar, melyek a románkor, a gótika és a későreneszánsz idejében készültek.
PLÁNER LAJOS
2017/15
