Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása

Dühítő statisztikák – Lélektani lelemények

A világon mindenütt nagy a különbség a társadalom legszegényebb és leggazdagabb tagjai között; egy 2016-os statisztika szerint a világ szegényebbik felének, azaz 3,5 milliárd embernek együttvéve sem volt akkora vagyona, mint a 85 leggazdagabbnak. Az olló ráadásul sok országban egyre nyílik. Mindez nemcsak gazdasági, hanem lélektani szempontból is fontos, mert az emberek lelki közérzetét, érzelmeit,…

Tovább olvasok

Szavak és tettek – Lélektani lelemények

A szinte minden élelmiszerboltban megtalálható, ingyenes, egyszer használatos műanyag zacskók óriási ökológiai fenyegetést jelentenek: a becslések szerint ezekből a zacskókból csak Európában évente nyolcmilliárd darab szennyezi a környezetet. Magyarország – többek között Lengyelországgal, Prtugáliával és Szlovákiával együtt – a legnagyobb nejlonzacskó-fogyasztók közé tartozik, fejenként több mint négyszázötvenet használunk el évente. Ez több mint kétszerese az…

Tovább olvasok

Kiapadt tetterő – Lélektani lelemények

Köztudott, hogy környezetünk hatással van lelkiállapotunkra, és ha erről esik szó, alighanem mindenkinek először a zsúfolt városi környezet és a szabad természet ellentéte jut az eszébe. Ez nem is csoda, hiszen valószínűleg mindannyian saját tapasztalatból tudjuk, hogy a természetben az ember általában életerősebbnek érzi magát, mint a szobában.   Lélektani kutatások azt is kimutatták, hogy már a…

Tovább olvasok

Az okuláré – Orvostudományi történetek

Az üveggömbök nagyító hatását már Krisztus előtt a XVI. században ismerték. Az ókori orvosok csiszolt hegyikristály golyó segítségével – gyógyító céllal – sebeket, beteg szövetrészeket égettek ki. Alig egy évszázaddal időszámításunk után már a fénytörés és a fényvisszaverődés törvényeit is ismerte a tudós társadalom, de a látás javítására ebben a korban még nem ajánlották az…

Tovább olvasok

A perfekcionizmus csapdája

A perfekcionistákra, vagyis az elszántan tökéletességre törekvő emberekre az jellemző, hogy rendkívül magas követelményeket állítanak maguk elé, és nem elégszenek meg az elérhető legjobbtól akár csak egy kicsit is elmaradó teljesítménnyel. Az általuk támasztott követelmények általában magasabbak, mint amilyenre egy-egy helyzetben szükség van, ám a perfekcionisták hajlandók többletenergiát belefektetni abba, hogy elkerüljék a hibázást. Mindebből azt…

Tovább olvasok

A tudás illúziója

Az emberek mindig is megosztották egymással a tudás tárolásának feladatát. Egy közösség tagjai – legyen szó házaspárokról vagy nagyobb csoportokról – tudják egymásról, hogy ki minek a szakértője, mi az, amit a másik nagy valószínűséggel fejben tart. Teljesen fölösleges erőfeszítés volna, ha mindenki megpróbálna mindenre emlékezni; a megosztott emlékezet, vagy a lélektanban három évtizede meghonosodott…

Tovább olvasok

Lövések a zenepavilonban – A McKinley-merénylet

1901. szeptember 6-án a buffalói Pánamerikai Kiállítás megnyitóján Leon Frank Czolgosz egy automata pisztollyal két lövést adott le a közvetlenül vele szemben álló amerikai elnökre. A 28 éves férfi az anarchista ideológia megszállottjaként így akart igazságot szolgáltatni és egy jobb világot teremteni a századforduló Amerikájában. Leon Frank Czolgosz 1873-ban született az USA-ban, az acéliparáról híres Detroitban.…

Tovább olvasok

Színek és ízek

Nem egészen egy évvel ezelőtt e rovatban már szó esett egy különös megfigyelésről, mely szerint az étel finomságáról alkotott véleményt nagyban befolyásolja az, hogy mi az illető fogás neve. Akik ugyanazt az ételt „zaftos olasz tengerihal-filé” néven fogyasztották, utólag sokkal ízletesebbnek ítélték, mint azok, akiknek egyszerűen „tengerihal-filé” néven szolgálták fel. Már ez az eredmény is…

Tovább olvasok

Katolikus naggyűlések Magyarországon – Szerény összejövetelből impozáns tömegrendezvény

Magyarországon a XIX. század végétől kezdődő és a kommunista fordulatig tartó időszakot katolikus reneszánszként is szokták emlegetni. Ebben a fél évszázadban nemcsak a hitélet megújulásának lehetünk tanúi, hanem az egyház a hagyományostól eltérő, a polgári társadalomhoz alkalmazkodó módokon is igyekezett tanítását hirdetni és a közéletet befolyásolni. Sorra alakultak a katolikus lapok és társadalmi szervezetek a…

Tovább olvasok

Fejezd be!

A megszakítások korát éljük: az embereket a mindennapi életben számtalanszor akadályozzák meg a legkülönfélébb dolgok abban, hogy befejezzék, amit éppen csinálnak. Az egyetemistákat például számítógéphasználat közben átlagosan kétpercenként éri el egy-egy üzenet, az irodai dolgozók pedig munkaidejük alatt átlagosan ötpercenként kapnak új e-mailt. Ez azt jelenti, hogy mindennap nagyon sokszor félbeszakítanak bennünket: egy kívülről jövő…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/