Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása

Áttétes problémák – Interjú Székely Borbálával

Amikor egy emlődaganat áttétet ad, az „új” tumorsejtek már nem egyeznek meg az elsődleges daganat sejtjeivel, az emlődaganatos betegekből származó tumorminták elemzéséből pedig kiderült, hogy minél később alakul ki az áttét, annál jobban különbözik az elsődleges tumortól – mondja Székely Borbála az Országos Onkológiai Intézet onkológus rezidense. Az emlődaganatok témakörével már az egyetemi évei alatt…

Tovább olvasok

Testünkbe zárt evolúció – Interjú Mátés Lajossal

Az Eurostat legutóbbi adatai szerint 2013-ban az összes halálozás 26 százalékáért a rosszindulatú daganatok voltak a felelősek. Becslések szerint 15–20 év múlva csaknem megkétszereződik Európában a rákban elhunytak száma. Mátés Lajos, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézetében, a Tumor Genom Kutató Csoport vezetőjeként 2011 óta foglalkozik génterápiás eljárások fejlesztésével és a rák kialakulásának genetikai…

Tovább olvasok

Mérnökszemlélettel a daganatok ellen – Interjú Sájevicsné Sápi Johannával

A daganatok a legtöbb halálesetet okozó betegségek közé tartoznak. Mivel azonban nincs olyan betegség, hogy „a rák” és nincs olyan, hogy „a rák ellenszere”, igen nehéz a kutatók dolga. Nem csoda, hogy nagy erőkkel folynak e téren kutatások itthon és világszerte egyaránt. Az Óbudai Egyetem Élettani Szabályozások Csoportjában Sájevicsné Sápi Johanna egészségügyi mérnök és munkatársai…

Tovább olvasok

BAJOMI BÁLINT FELVÉTELE

Molekuláris mesterlövészet – Interjú Lőrincz Andrással

Eheti interjúalanyunk, Lőrincz András a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának (MTA TTK) Anyag és Környezetkémiai Intézetében (AKI) dolgozik. Olyan kisméretű biológiai „csomagokkal”, azaz li­po­szó­mák­kal foglalkozik, amelyek segítségével célzottan a rákos daganatokba lehet hatóanyagokat eljuttatni. Eredményeik hozzásegíthetnek olyan gyógyszerhordozók előállításához, amelyek segítségével hatékonyabbak lehetnek az alkalmazott gyógyszerek és jóval kisebbek lehetnek a kemoterápia mellékhatásai. BAJOMI BÁLINT FELVÉTELE –…

Tovább olvasok

Méhnyakrák okozta halálozás – Adatok és tények

Ez a daganatfajta a méhnyak nyálkahártyáján általában hosszú évek alatt, szinte panasz- és tünetmentesen kifejlődő elváltozás. A méhnyakrák okozta halálozás a fejlett országokban nem magas, és évtizedek óta csökkenő irányzatot mutat. Kockázata a szexuálisan aktív életkorban nagyobb, és a genitális higiéné hiánya, valamint a humán papilloma (HPV) vírussal való fertőzöttség tovább növeli.   Az 1970-ben az Európában…

Tovább olvasok

A ráksejt túljár az eszünkön – Interjú Wilhelm Imolával

A mindössze 35 esztendős Wilhelm Imola eddigi kutatói pályája meggyőző cáfolata annak, hogy a nők nem igazán egyenrangú versenytársai a férfiaknak a tudományos karrier építésében. A romániai Margittán született Wilhelm Imola a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát, s ezután került Szegedre, az MTA Biológiai Kutatóközpontjába. Azóta is a vér-agy gát élettanát…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/