Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása

Drónok és épületek – Lézerszkennerrel, pilóta nélkül

A drónok alkalmazási területeit még csak most tapogatja a világ. Hogy a pilóta nélküli légi járművek mely feladatoknál válnak be igazán és hol marad annyiban a drónhasználat a kipróbálás után, azt a hasznosítás ráfordításai és a megtérülés aránya szabja majd meg. A Lechner Tu­dásközpont mint a hazai építészeti és építésügyi paletta meghatározó szereplője is részt…

Tovább olvasok

A Philae-egység GRM DIM-pordetektora

Ismét üstökösközelben – Interjú Apáthy Istvánnal

Először landol ember alkotta eszköz egy üstökös magján, és már kijelölték a megfelelőnek tűnő terepet is a Rosetta-szonda leszállóegysége, a Philae számára. A magyar űrkutatók is izgatottan figyelik az eseményeket, hiszen több műszert készítettek mindkét eszközre. Köztük Apáthy István, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont munkatársa is, aki „járt” már üstökösnél. A 80-as években részt vett a…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/