Herkulesfürdő, azaz Băile Herculane és környéke már az ókorban népszerű gyógyfürdőhely volt, igazán közkedveltté azonban az Osztrák-Magyar Monarchia ideje alatt vált. Akkortól kezdve viszont a pihenni és gyógyulni vágyók mellett akadtak, akik egészen más céllal érkeztek ide.

 

 

 

A Déli-Kárpátok elvégződésében, az egykori Krassó-Szörény vármegye délkeleti sarkában elterülő település varázslatos környezete, gyógyhatású termálforrásai és barátságos időjárása egyaránt közrejátszott abban, hogy népszerű legyen a fürdőzésre vágyó arisztokrácia köreiben. Igazi felvirágzása Ferenc József és felesége idelátogatásakor kezdődött, a gyógyulást keresők számára több fürdő, kaszinó, majd színház is létesült. (A fürdő kialakulásáról, majd hanyatlásáról,  forrásairól és geológiai környezetéről, az itt húzódó tektonikai törésvonalról lásd A legyőzött Herkules című cikket az Élet és Tudomány 2010/40. számában – A szerk.)

 

 

A Cserna folyó szűk szurdokvölgye és a település fölé tornyosuló meredek Domogled oldalai azonban nem csak a kikapcsolódásra vágyókat csalogatták a történelmi Magyarország e távoli szegletébe. A környék éghajlatában több hatás is érvényesül. A szárazföldi és a mediterrán klíma együttes hatása következtében a telek enyhék, a nyarak kellemesek, emiatt rendkívül változatos állat- és növényvilág jellemző a területre. Ezt feltárandó, a hazai bogarászat „régi nagyjai”, Frivaldszky Imre, Fodor Jenő és Diener Hugó előszeretettel szerveztek ide hosszabb-rövidebb gyűjtőexpedíciókat.

 

 

Az utak sikerességét a Magyar Természettudományi Múzeum tárolóiban elhelyezett bogárpéldányok bizonyítják. Közülük nem egy faj csak innen, e különleges klímájú helyről ismert. Annak ellenére, hogy már száz évvel ezelőtt is sok bogarász járt Herkulesfürdőn, még mindig népszerű célpontja az újabb ro­va­rász­ge­ne­rá­ció­knak is.

 

 

Az itt élő bogárfajok közül szó szerint a leginkább emblematikus a mehádiai tapogatósbogár (Pselapho­genius mehadiensis), mely az 1910-ben alapított Magyar Rovartani Társaság logóján és bélyegzőjén látható. A bánsági hegyvidék endemikus faját Frivaldszky János írta le a tudomány számára 1877-ben. A szokatlan formájú, alig kétmilliméteres bogárra egyáltalán nem könnyű ráakadni. Árnyas erdők alján, a nedves avarban vadászgat atkákra. Szem elé csak akkor kerül, ha az avar tüzetes átvizsgálása, azaz rostálás során begyűjti a bogarász.

Egy másik, szintén a környékre jellemző bogárra azonban már csak mérete miatt is jóval könnyebb ráakadni. Az óriásfutrinka (Procerus gigas) több mindenben is különbözik rokonaitól. Minden kárpáti és Kárpát-medencei futóbogárnál termetesebbre nő: kiterpesztett lábaival akár hat centiméternél is nagyobb lehet. Míg más nagyfutrinkák éjjel járnak puhatestűekből és férgekből álló vacsorájuk után, addig a Cserna-völgy behemótja harmatos hajnalokon keresgéli csigareggelijét. Leginkább erdei utak mentén lehet ráakadni, ahogy megfontoltan lépked a még nedves talajon. Ha az ember megfogja, támadója felé maró, metakrilsavat tartalmazó folyadékot lövell általában, ami a nyálkahártyára kerülve égető érzést és fájdalmat is okoz.

 

A kidőlt, gombákkal átjárt égertuskókban a Magyarországon nem élő fényes szarvasbogár (Ceruchus chrysomelinus) fejlődik. Hímjének módosult rá­gói zord külsőt köl­csö­nöz­nek az ártalmatlan bogárnak. Ám agancsait a mi szarvasbogarainkhoz hasonlóan csupán a más hímekkel való nézeteltérések tisztázására használja.

A mogyorórönkcincér (Xylosteus spinolae) nedvesen korhadó farönkökben fejlődik. Tavasszal bújik elő, éjjel aktív. Típuspéldányai – az 1838-as leírásának alapjául szolgáló bogarak – is Herkulesfürdőről származnak.

 

 

A nedves és üde folyóvölgy két oldalán zordon sziklafalak emel-kednek. Herkulesfürdő fölött, a Domogled oldalában növő bánáti feketefenyők (Pinus nigra subsp. bana­tica) öreg törzseiben az egyik leglátványosabb és talán legritkább európai díszbogárfaj fejlődik. A pompás díszbogár (Cypriacis splendens) néhány ország egy-két pontjáról ismert mindösszesen. Mindenhol veszélyeztetett, hiszen reliktum-, azaz maradványfaj. Lárvái csak az elszáradt, de még lábon álló, napsütötte feketefenyőkben képesek fejlődni. Mire a tápanyagban szegény fából előbújik a kifejlett bogár, a peterakástól számítva akár 8 év is eltelhet.

 

 

A mára csendessé vált fürdővároska „kétlábúi” nem is sejtik, milyen különleges állatfajokkal osztoznak lakóhelyükön. A legforróbb nyári napokon, magasan a gyógyforrások fölött díszbogarak repkednek a fenyők lombkoronaszintjén, a párás reggeleken pedig lomha bogáróriások keresgélnek a csendben, városszéli utcákon.

NÉMETH TAMÁS

2017/36