Tapasztalati tény, hogy a művészek között több a férfi, mint a nő. Ezt a különbséget társadalmi hatásokkal szokták magyarázni, vagyis azzal, hogy a művészi – és a tudományos – pálya hosszú-hosszú évszázadokon át gyakorlatilag el volt zárva a nők elől, és még ma is sokkal elfogadottabb, ha egy férfi dönt úgy, hogy hivatásszerűen művészettel foglalkozik, mintha egy nő teszi ugyanezt. Ez a magyarázat annál is inkább kézenfekvő, mert az a felvetés, mely szerint a nők kevésbé tehetségesek volnának, nyilvánvalóan téves, hiszen a férfi és női művészek alkotásai között semmiféle színvonalbeli különbség nincsen. A társadalmi hatásokról szóló magyarázat megnyugtató, méltányos és „politikailag korrekt”, ám ettől még korántsem biztos, hogy teljes mértékben igaz. Az újabb kutatások szerint lehet, hogy biológiai tényezők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a férfiak közül sokkal többen állnak művésznek.
Ezt az elgondolást támasztja alá az a kutatás is, amelyet Danae Crocchiola, az Olaszországban működő Messinai Egyetem kutatója végzett, és amelyről nemrég jelent meg beszámoló az Evolutionary Psychology című folyóiratban. Crocchiola 50 vizuális művészt – szobrászokat, kerámikusokat és fotósokat –, valamint 50 művészettel nem foglalkozó személyt vont be vizsgálatába; mindkét csoportban fele-fele arányban voltak nők és férfiak. A kutató minden résztvevő mutatóujjának (azaz 2. ujjának) és gyűrűsujjának (4. ujjának) megmérte a hosszúságát, és kiszámította ezeknek az egyénre jellemző arányát, az úgynevezett 2D:4D arányt (a D betű az ujj latin nevére, a digitus szóra utal).
S hogy mi értelme volt az ujjak méricskélésének? Nos, a tudósok már a XIX. században észrevették, ám még ma is kevesen tudnak róla, hogy a férfi és a női kéz között jellegzetes eltérés figyelhető meg: a nagy átlagot tekintve a férfiaknak a mutatóujjuk valamivel rövidebb, mint a gyűrűsujjuk, a nőknél viszont inkább fordított a helyzet. Ez matematikai megfogalmazásban annyit jelent, hogy a férfiaknál a 2D:4D hányados kisebb szám, mint a nők esetében. Mindez pedig azért fontos, mert az ujjhosszak aránya összefügg azzal, hogy az embert milyen hormonális hatások érték a magzati fejlődés során. Akinek a szervezetében születése előtt magasabb volt a tesztoszteronszintje, annak mutatóujja rövidebb lesz, mint a gyűrűsujja, vagyis kialakul a „férfiasan” alacsony 2D:4D arány.
Crocchiola azt tapasztalta, hogy a művészek csoportjába tartozó nők és férfiak esetében a 2D:4D arány lényegesen kisebb értéket mutatott, mint ami a nem művészek csoportjára jellemző volt. Ez arra utal, hogy a művészek szervezetében magzatkorukban az átlagosnál magasabb volt a tesztoszteronszintje. Másképpen fogalmazva: aki az anyaméhben több tesztoszteronban „fürdik”, nagyobb valószínűséggel lesz művész. Márpedig a tesztoszteron egy férfi nemi hormon – bár a női szervezetben is termelődik –, így nyilvánvaló, hogy a fiú magzatok nagyobb mennyiségben találkozhatnak vele.
A születés előtti korban jelentkező magasabb tesztoszteronszint nemcsak az ujjak növekedését befolyásolja, hanem több, a nők számára vonzó tulajdonság – sportos testalkat, határozott fellépés – kialakulását is elősegíti a férfiakban. Danae Crocchiola elképzelhetőnek tartja, hogy evolúciós összefüggésben a művészi alkotás képessége csak egy eszköz, amellyel a férfiak magas tesztoszteronszintjüket és az ezzel összefüggő vonzó tulajdonságaikat „reklámozzák” a nők előtt. Ez azonban még csak hipotézis; a magzat magas tesztoszteronszintje más úton-módon is összefügghet a később kibontakozó művészi hajlamokkal.
MANNHARDT ANDRÁS
2014/26
