A klímaváltozást, illetve annak hatását sok mindenen le lehet mérni, így a szőlőtermesztésen és a bortermelésen is. Ennek kiderítését célozza egy új magyar kutatási program, amit az OTKA is támogat. Négy magyarországi borvidéken vizsgálják majd az összefüggéseket. Erről beszélgettünk az egyik legismertebb hazai éghajlatkutatóval, Mika Jánossal, aki a projekt vezetőjeként az Eszterházy Károly Főiskolát képviseli.
– A klímaváltozás népszerű téma mostanában. Akkor is az volt, amikor Ön a pályáját kezdte?
– Akkor jött divatba, bár még szinte senki nem tudott róla semmit. A matek és a fizika mindig jól ment, de miután felvettek az ELTE matek-fizika tanári szakára, el kellett mennem katonának. Ott tetszett meg a meteorológia. amit néhány akkori népszerűsítő könyvből ismertem meg. Arra gondoltam, hogy megpróbálom a meteorológus szakot is és pár évvel később már klímamodellezésből írtam a szakdolgozatot. A kisdoktorim egy egyszerűbb, de a lényeget néhány egyenletbe sűrítő modell vizsgálata volt, majd az OMSZ akkori Előrejelző Intézetében is folytattunk ilyen vizsgálatokat. Igazából a Légkörfizikai Intézetben Mészáros Ernő akadémikus vezetésével 1984-ben lettem „főfoglalkozású” éghajlatkutató, ahol már statisztikus adatelemzéssel foglalkoztam. Rájöttem ugyanis, hogy a számítógépes hátterünk nem versenyképes, és az én gondolkodásom sem elég bátor a kényszerű egyszerűsítésekhez. A modellezés során néhány, a természet által előírt kiinduló egyenletből építjük fel a modellt, majd elhisszük, amit az válaszol.
Akkor láttam, hogy váltanom kell, amikor fölfedeztem, hogy én hogyan vásárolok ajándékot. Nem úgy, hogy előre kigondolom, mit szeretnék, majd elmegyek és megveszem, hanem járok-kelek a boltokban, és a tárgyakról jut az eszembe az, akit meg szeretnék ajándékozni.
– Ebben a közelítésben milyen tapasztalatokra lehetett támaszkodni?
– Adatbázisokban kerestem, hogy a múltban milyen volt az éghajlatunk itt a Kárpát-medence egyes pontjain a melegebb időszakokban, és sikerült is összefüggéseket találni. Ezzel szereztem meg a kandidátusi címet, és ezt fejlesztettem tovább az akadémiai doktori fokozatig. Ma már látom, hogy a fizikával, matematikai módszerekkel, nagyszámítógépekkel végzett, egzakt eljárás többet ér, mint a múltban előfordult analógiák és empirikus kapcsolatok. Igaz, a különböző regionális klímamodellek egyelőre más-más választ adnak, de ezen a téren is a pontosság felé haladunk, habár rettentő bonyolult feladatról van szó.
– Honnan jött az OTKA-pályázat témája?
– Kicsit távolabbról kell kezdenem. Közép-Európában hét ország részvételével létrehozták a CarpatClim nevű, rendkívül értékes adatbázist. Ez a Kárpát-medencére érvényes adatbázis 50 esztendőnyi adatgyűjtés és gondos minőségelemzés eredménye, amely 1961-től 2010-ig tartalmaz 36-féle meteorológia elemet, sok esetben naponkénti időbeli, és 0,1 x 0,1 földrajzi fokos térbeli felbontásban. Az interneten is fent van, nyilvánosan hozzáférhető. Alighanem a világon először sikerült több országnak így összefognia. A rendszertelenül elhelyezkedő, sokféle hibával (úgynevezett inhomogenitással) terhelt állomási adatokat képezték le ilyen sűrű rácspontokba. Magyar szempontból azért is nagyon értékes ez a teljesítmény, mert amellett, hogy az OMSZ volt a konzorcium vezetője, a projekt minden résztvevője a Szentimrey Tamás és munkatársai által itt kifejlesztett interpolációs és adathomogenizálási eljárásokat alkalmazta.
– Miért fontosak ezek az eljárások?
– Interpoláción azt értjük, hogy a teljesen szabálytalanul elhelyezkedő állomásokból szabályos rácspontokba képezünk le adatokat úgy, hogy figyelembe vesszük a domborzatot is. Nem valamiféle előre megadott geometriai függvény alapján történik ez, hanem a meteorológiai elemek statisztikai struktúráját felhasználva próbálják minimalizálni az elkövetett hibát.
Persze 50 év hosszú idő, eközben néha megváltozott az állomások környezete, át is helyezhették őket, műszereket kellett cserélni, észlelési időpontokat változtattak meg. Az úgynevezett homogenizálás volt a fent említett kollégák másik alapvető eredménye, ami ezeket a változásokat is figyelembe tudja venni. Abból indultak ki, hogy az adatsorokban látható folytonos változásokat a természet hozta létre, ami nem folytonos, azt pedig csak a fenti mesterséges beavatkozások valamelyike okozhatta.
– Milyen kutatásokat végeznek a borvidékeken?
– Ahogy a pályázat címében is szerepel, a szőlő- és bortermelés éghajlati feltételeinek kvantitatív elemzését végezzük Észak-Magyarország történelmi borvidékein. Rajtunk kívül a Károly Róbert Főiskola és a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tagja a konzorciumnak.
A vizsgálatokhoz a már említett CarpatClim-adatbázist fogjuk használni. Ennek fő előnye, hogy nem kell olyan kompromisszumokat elfogadni, hogy több tíz kilométer távolságra működő állomásokról veszünk adatokat, és jobb híján azt mondjuk, hogy az ottani viszonyok igazak a szőlőtermő tábláinkra is. A domborzat és más környezeti viszonyok, mint például a növényborítottság, az égtáji irányítottság is nagyon befolyásolhatják az adatokat.
A négy bortermelő terület a mátraaljai, az egri, a bükkaljai és a tokaji. Mind a négy területet teljes egészében lefedik a rácsponti adatok. A termés és az időjárás kapcsolatát felhasználva, előrejelzésben is gondolkodunk. Megpróbáljuk a klímamodellekből kapott helyi előrejelzések alapján megmondani, hogyan reagál majd az egyes szőlőfajtákból származó bor mennyisége és minősége az éghajlat várható változásaira.
Mindez figyelemfelhívó lehet abból a szempontból, hogy az a fajta, amelyiknek a mutatói romlanak, azt később érdemes egy alkalmazkodásra képesebb fajtára cserélni. A programban több kiváló szőlész kutató és gyakorlati szakember is részt vesz, tehát nem nekünk, éghajlatkutatóknak kell ezt majd eldönteni.
– A kutatás mellett oktat és a földrajztanításba is beviszi a klímaváltozást.
– 2008 óta vagyok Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán. A tanítás mellett részt veszek az oktatás fejlesztésében is. Egy csomó új szakot és szakirányt indítottunk, több olyat is, ami korábban nem létezett Magyarországon. Nagyon fontos tanítani például a kibocsátás mérséklésének témakörét. Sajnos ez nincs benne a közoktatásban, ahol földrajzóra egyébként is túl kevés van. Azért kellene több, mert segít komplexebben látni a világot. Nincs még egy olyan tudomány vagy akár iskolai tantárgy, mint a földrajz, amelyik egyszerre természet- és társadalomtudomány lenne.
Noha főiskola vagyunk, van doktori iskolánk is. A neveléstudományon belül a környezeti nevelés és tudatformálás alprogramban tanítok olyan témákat, mint a fenntarthatóság és kockázatok pedagógiája, vagy a klímaváltozás pedagógiája. Például, a kibocsátás mérséklése, a környezettudatosság, a szennyezések elkerülése mellett ráirányíthatjuk a diákok figyelmét a biodiverzitás fontosságára, amit – sok más tényező mellett az éghajlatváltozás is veszélyeztet. Az időjárás és az éghajlatváltozás ürügyén meg tudunk tanítani olyan fejezeteket a földrajz, a biológia, a kémia és a fizika témaköreiből, amik iránt önmagában kisebb lenne az érdeklődés. Hiszen a különböző felszíni formákat évmilliók alatt az éghajlat alakította ki, annak eltolódása módosította a ragadozók és potenciális áldozataik kölcsönös esélyeit, a víz hőmérséklete befolyásolja annak kémiai folyamait: az elektromosság több jelenségét is könnyebb villámfénynél megérteni, mint amikor csak rajzolgatunk.
TRUPKA ZOLTÁN
2014/38
