A sorozat most megjelent 4. és 5. kötetének továbbra is változatlan célja, hogy jelenlegi ismereteink alapján közérthető, olvasmányos formában közvetítse az olvasónak az emberiség történetének legkegyetlenebb, 187 millió áldozattal járó századának izgalmas állomásait és eseményeit. A szerzők a történettudomány legújabb, hazai és nemzetközi eredményeire támaszkodva, azok hazánkba való transzformálásával igyekszenek ritkítani a még meglévő számos „fehér folt” számát, gyakorta korrigálni a téves állításokat és régi kliséket.
A Németh István szerkesztette A 20. század titkai. Európa (1900–1945) című kötetekben az események ismeretterjesztő-tudományos feldolgozása mellett visszaemlékezések, irodalmi részletek, eddig ismeretlen dokumentumok egyaránt helyet kaptak. Így a 45 tanulmányt tartalmazó kötetek – amelyeket részben egyetemi hallgatók írnak hallgatóknak – az oktatás megváltozott feltételeihez is alkalmazkodnak, s mindegyik kronológiát és részletes irodalomjegyzéket is tartalmaz.
A kötetekből kiolvasható az a történészi meggyőződés, hogy a 20. század két világháború közötti történéseit voltaképpen két nagyhatalom, a Szovjetunió és Németország eltérő célú és érdekű együttműködése s feltörekvése határozta meg. A Szovjetunió világforradalmi stratégiájának jegyében igyekezett Közép-Európa, s benne Németország felé a technikai fejlődés eredményeinek és a kvalifikált munkaerő megszerzése, majd a második világháború révén pedig a kommunizmus (szocializmus) európai elterjesztése és hatalomra juttatása érdekében. A weimari Németország pedig a versailles-i békeszerződést követően Franciaországgal és Lengyelországgal szemben a Szovjetunióban keresett támaszt revíziós, majd a nemzetiszocialista korszakban expanziós politikája számára. Ambivalens együttműködésük kezdetét jelezte, hogy 1917 tavaszán a német vezérkar utaztatta haza és támogatta nagyvonalúan (összességében 26 millió márkával) Lenin hatalomra jutását, hogy vele különbékét kössön, s így keletről átdobhassa csapatait nyugatra, megszabadulva a kétfrontos háború gyötrelmeitől. 1922-től pedig titkos szovjet–német katonai együttműködést folytattak, jelentős lengyelellenes előjellel.
Mindez az 1939. augusztusi Molotov–Ribbentrop-paktum után mutatkozott meg a legszemléletesebben, amikor egymás között felosztották Lengyelországot, s különös kegyetlenséggel fordultak a lengyel értelmiség ellen, mint a lengyel függetlenség visszaállításának lehetséges fő erejével szemben. E vonatkozásban új kutatási eredményként jelent meg, hogy a németek már a szovjetek 1940. tavaszi katyńi mészárlását megelőzve a második világháború első napjaiban megkezdték a Danzig környékén élő lengyel értelmiségiek szisztematikus legyilkolását, amelynek szimbóluma Piaśnica falu lett. Vannak arra való utalások is, hogy intézkedéseiket egyeztették a lengyel értelmiséggel szemben.
De olvashatunk az olasz fasizmus és a futurista művészeti irányzat kapcsolatáról is. Hegedűs István Kim Philby, az angol felső tízezerhez tartozó ifjú és társainak a Szovjetunió javára végzett három évtizedes kémkedésének történetét dolgozta fel. Két cikket is találunk az 1936. évi berlini olimpiáról, de a szudétanémetekről vagy Göring, Himmler és Heß legújabb megítéléséről is.
Arany Éva Józef Piłsudskiról, Makai János a „vörös Napóleonról”, Tuhacsevszkijről, Kozári József Franco tábornokról írt portrét. Rendkívüli értelmiségi okfejtés R. N. Coudenhove-Kalerginak, a Páneurópa Unió atyjának az 1930-as években írt elemzése a sztálinizmusról és a totális rendszerekről. Arany Ágnes a kódbeszélőkről közölt számunkra teljesen eredeti írást: a második világháború alatt az Egyesült Államok hadseregében szolgáló, többnyire indián (főleg komancs) származású híradó katonák az angol parancsokat, üzeneteket a saját anyanyelvükre fordítva továbbították, amit az ellenség képtelen volt megfejteni. Egy ismeretlen természetes nyelv megfejtése ugyanis sokkal nehezebb feladat, mint egy ismert nyelvet kódoló rejtjelező algoritmus feltörése.
Az 5. kötet záró írásából megtudhatjuk, hogy a XX. század a totális diktatúrák és azok meghaladásának évszázada volt, legalábbis ami Európát illeti. A század „őskatasztrófájából”, az első világháborúból kinövő és hatalomra jutott ideológiák: a bolsevizmus, a fasizmus és a nemzetiszocializmus a világtörténelem legnagyobb emberáldozatával járó második világháborúba sodorták a népeket.
A fasizmus és a nemzetiszocializmus 1945-ben elbukott, de a szovjetrendszer Európában 1991-ig tartotta magát.
(A 20. század titkai. Európa (1900–1945). Történelmi olvasókönyv. 4-5. kötet. Líceum Kiadó, Eger, 2013. 392, illetve 382 oldal, 2500–2500 forint)
-AÉ-
2013/50
