Előfizetés a lapra

Térképtörténetek

élettelen, földrajz, történelem

2014/01/20

Másfél éve egy átlagos üzletember érkezett Budapestre valami különös műtárggyal: a nagyobb narancs méretű strucctojásra a világ képét vésték az 1500-as évek elején. A szenzációs lelet híre azután idén augusztusban bejárta a világsajtót. A legkorábbi, már Amerikát is ábrázoló glóbusz felfedezése azonban még számos rejtélyt tartogat a tojáshéjnyi felszín alatt.

A világ talán legkülönösebb föld­gömbjének felfedezője, Stefaan Missine Bécsben élő belga üzletember. A műtárgyra egy 2012-es londoni aukción figyelt fel, ahol azt egy ismeretlenség homályába burkolódzó gyűjtő vásárolta meg. Némelyek szerint maga Missine a tulajdonos, aki azonban ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem hajlandó. Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó üzletember a különleges régi glóbuszok nagy kedvelője, aki műgyűjteményében több kisméretű, egyedi földgömböt is őriz.

 A szakértők szerint azonban a földgömb előkerülésének némiképp tisztázatlan körülményei igen komoly nehézséget jelentenek a műtárgy eredetiségének igazolásában. Nem csupán a jelenlegi tulajdonos személye ismeretlen, de nem tudunk semmi biztosat arról sem, hogy honnan, kitől került az aukcióra vagy kik voltak az előző tulajdonosai.

Földgömb tojáshéjból

A réginek látszó glóbuszt igen különleges módon, két strucctojás alsó, szélesebb feléből illesztették össze. Belsejében alul egy kis nehezék is van, amely gondoskodik az asztalra helyezett tojás beállításáról. A mintegy arasznyi átmérőjű, azaz körülbelül 11 centiméteres glóbusz alakja mai állapotában kissé eltér a gömbtől, a két csúcsnál a száradás következtében enyhén belapult – azaz ebben a tekintetben a Föld geometriai alakjához hasonló.

 Az Újvilág ábrázolása a strucctojásra vésett glóbuszon (FORRÁS: WASHINGTON MAP SOCIETY)

Más tekintetben is erősen hasonlít bolygónkhoz: a rávésett térképen jól felismerhetők a mai kontinensek hozzávetőleges alakjai. Itt azonban már nagyobb eltérések vannak, és a legnagyobb különbség éppen Amerika körvonalainál látszik. A modern térképeken szárazföldi kapcsolattal összekötött Észak- és Dél-Amerika helyett ugyanis a strucctojás felszínén valami igen különös ábrázolást látunk.

 Dél-Amerika felismerhető ugyan, de a kelleténél jóval kövérebb, azaz kelet–nyugati irányban valódi kiterjedésénél jóval nagyobbnak ábrázolták. Így a kontinens betölti szinte az egész félgömb alsó, déli felét. Tőle északra két kisebb szigetet látunk (Isabel, Spagnolla), majd néhány további, kisebb-nagyobb szigetet, ám sehol sem találjuk Észak-Amerikát. Elveszett talán, vagy a térképész feledékenységéből maradt le a földgömbről? Egyik sem – a különös ábrázolásmód magyarázata az, hogy a strucctojáson ábrázolt földgömb nem a mai, hanem az ötszáz évvel ezelőtti földrajzi tudást mutatja be.

Globális világkép

Az 1500-as évek elején a nagy földrajzi felfedezések folyamata rohamléptekkel haladt ugyan előre, a világkép változásai azonban nem kis nehézséget okoztak a kor tudósainak. A kozmográfusok a legnagyobb tekintélynek tartott, a XV. században ismét felfedezett földrajzi mű, Ptolemaiosz geográfiája nyomán azt tartották, hogy a gömb alakú Föld felszínén egyetlen hatalmas „világsziget” emelkedik ki az óceánból. Az ókorban ismert három kontinens, Európa, Ázsia és Afrika együttes kiterjedését azonban az antik tudósok erősen túlbecsülték. Mindenekelőtt az ázsiai kontinens kelet–nyugati irányú méretét túlozták el erősen, mivel a földrajzi hosszúságkülönbség méréséhez nem voltak megfelelő eszközeik. Ráadásul Ptolemaiosz még a Föld méretét is csökkentette, és az Eratoszthenész által korábban javasolt 252 ezer stadion helyett kerületét 180 ezer stadionnak tartotta, az ókori hosszmértékegységben megadva. Így azután a jóval nagyobbnak képzelt Ázsia a kisebb földgömbön még tovább nyúlt kelet felé.

Strucctojások és a 2012-ben megtalált földgömb (FORRÁS: WASHINGTON MAP SOCIETY)

 A legkorábbi fennmaradt európai földgömb, a nürnbergi Martin Behaim lovag irányításával 1492-ben készült glóbusz jól szemlélteti ezt az elképzelést. Behaim 1484-től Lisszabonban működött, jó kapcsolatokat ápolt a portugál udvarral és talán maga is részt vett felfedezőutakon. Behaim glóbuszán természetesen nem szerepelt Amerika, de a hatalmas eurázsiai kontinens keleti és nyugati felét elválasztó tengerben számos kisebb sziget mellett feltűnik Cipangu, a méreténél jóval nagyobbnak ábrázolt Japán.

 Ugyanezen a glóbuszon figyelemre méltó, hogy Afrika déli irányban tévesen a 45. szélességi fokig terjed, majd pedig onnan a partvonal továbbra is keleties irányba folytatódik. Afrika ilyenfajta ábrázolása a ptolemaioszi örökség következménye, amellyel igen nehezen szakítanak a kozmográfusok. Az ókori tudóstól eredeztetett térképeken ugyanis Afrika és Ázsia feltételezett szárazföldi összeköttetését a korai reneszánsz térképeken tényként mutatják be. Így vált a mai Indiai-óceán beltengerré, lehetetlenné téve a Fűszer-szigetek tengeri úton való elérését. A portugál felfedezőutak a XV. század utolsó harmadában ékes bizonyítékai annak, hogy ezt az álláspontot nem fogadták el teljesen. A korabeli térképeken azonban még sokáig megmarad az Ázsia keleti partjától ívesen délnyugati irányba, Afrika déli csúcsa felé nyúló, hatalmas félsziget. 

Kolumbusz tévedése

A Nyugati-óceán, amely így Európa nyugati és Ázsia keleti partját elválasztotta volna, még inkább zsugorodott a XV. század végén. Az olyan merész gondolkodók, mint Kolumbusz Kristóf – saját elképzelésük rabjaként – további manipulációkkal vagy egyszerű tévedéseikkel csökkentették hajózható méretűre az óceán szélességét. Így azután Amerika felfedezése tulajdonképpen a világ legnagyobb földrajzi tévedésének következménye volt! A történelem fintora, hogy Kolumbusz, aki nyugati irányba indulva akarta elérni a mesés Keletet, éppen ott érte el a szigeteket, ahol saját számításai szerint szigeteknek kellett lenniük. 1492. október 12-én tehát abban a hitben vette birtokba a felfedezett új szigetet a spanyol király nevében, hogy Ázsiában jár.

 Miként az közismert, Kolumbusz abban a hitben halt meg 1506-ban Valladolidban, hogy nem Amerikát, hanem Ázsia keleti partjainál fekvő, ismeretlen szigeteket fedezett fel. A felfedező nem is tudhatott Amerikáról, mert a név csak halála után, 1507-ben született meg, ekkor kapta a Déli-óceánban fekvő nagyobb sziget az „America” nevet a lotaringiai Saint Diében működő kozmográfusoktól. Waldseemüller és Ringmann azt hitték ugyanis, hogy a felfedező a firenzei Amerigo Vespucci volt, így végül tőle kapta mai nevét az Újvilág.

A Lenox-glóbusz keleti félgömbje

 A firenzei kereskedőcsaládból származó Vespucci bizonyára hallott a városban éppen ebben az időben működő kozmográfusok tanításairól. Közülük talán rá is a legnagyobb hatással az a Paolo Toscanelli volt, akinek mára elveszett térképét állítólag maga Kolumbusz is megkapta. A nagyhírű és tudós Toscanellit a portugál udvarból keresték meg, hogy véleményt mondjon az Indiákba vezető nyugati útvonal lehetőségéről. 1474-ben a firenzei tudós meglepő módon nemcsak lehetségesnek tartotta, de ajánlott is egy nyugati útvonalat, amelyet Kolumbusz is javasolt. Henricus Martellus 1490 körül készült térképén még a ptolemaioszi világkép körvonalait adta tovább, de Afrika már körülhajózható, az Indiai-óceán pedig nem beltenger. A portugálok tovább kísérleteztek Afrika megkerülésével és India ilyen úton való elérésével. 1498-ban Vasco da Gama flotillája kikötött az indiai Calicutban. A másik lehetőség, a nyugati út támogatást végül a kasztíliai udvarban kapott. Így indulhatott el 1492-ben Kolumbusz valóban világtörténelmi jelentőségű expedíciója, amely egyben a modern globális világkép kialakulásának első lépése is volt.  

 A strucctojás héjára vésett ábrázoláson azonban még nem találjuk meg ezt a nevet, mert a nagy déli szigetre a Mundus Novus, azaz Újvilág és a Terra Sanctae Crucis, Szent Kereszt Földje feliratokat karcolta az ismeretlen művész. Mindez és a földgömb számos további rajzi részlete arra mutat, hogy az ábrázolás valamikor az 1500-as évek elején készülhetett. Ez a korszak talán a legizgalmasabb szakasz a reneszánsz kozmográfia történetében, hiszen ezekben az években zajlik az átmenet a korábbi, még Újvilág nélküli földrajzi világképből a mai, már Amerikát is tartalmazó, modern elképzelés felé.

Martellus világtérképe (1490 körül)

Reneszánsz földgömb

A felfedezőutak arra kényszerítették a studiolóikban várakozó, az eredményeket mérlegelő kozmográfusokat, hogy kisebb-nagyobb mértékben átrajzolják világtérképeiket. Persze, a felfedezett új földek vagy szigetek csak hihetetlenül távoli, bizonytalan pontocskák a mappákon, éppen ezért eltérően is értelmezhetik őket. Ebben a néhány évtizedben a mai olvasó számára a legfontosabb kérdés Amerika rekonstrukciójának kérdése. Vajon miféle földekről van szó, hol fekszenek ezek, szárazföld vagy szigetek alkotják-e az Újvilágot?

 A hasonló kérdésekre a legegyszerűbben úgy kaphattak választ a reneszánsz gondolkodók, ha térképet rajzoltak. A sík térkép értelmezése a korabeli szemlélők számára azonban nem könnyű feladat, hiszen nehezen tudják elképzelni, hogy amit a világtérképen látnak, az valójában egy gömb felszínén van. Éppen ezért sokkal szemléletesebben mutatják be az új földrajzi világképet a korabeli földgömbök. Ám ezeket elkészíteni sokkal nehezebb feladat, több munkát igényelnek, így jóval drágábbak és ritkábbak is a glóbuszok a térképeknél. Nagyon kevés maradt fenn belőlük, többnyire korabeli kuriózumok gyűjteményeiből, s az elefántcsont és nemesfém gömbök mellett strucctojások is felbukkantak. Az 1500-as évek elején a glóbuszokat – mint népszerű, szimbólumokká váló eszközöket – megörökítették a legnagyobb festők, Leonardo, Raffaelo művei is.

Páratlan páros

Ezek között különleges jelentőségű a jelenleg a New York-i Közkönyvtárban őrzött, vörösrézből készült Lenox-glóbusz. Ezt 1855-ben Párizsban vásárolta névadó tulajdonosa, és évtizedekig játékszernek tartották, míg egy szakértő komolyabban meg nem vizsgálta. Ha a Lenox-glóbuszt összehasonlítjuk a most fellelt tojásgömbbel, akkor már első pillantásra is nyilvánvaló a méretbeli azonosságon túl a közöttük fennálló tartalmi hasonlóság. Az alaposabb vizsgálat kimutatta, hogy a két glóbusz nem csupán hasonlít, hanem a legkisebb részletek tekintetében is azonos! Mivel a XIX. században előkerült Lenox-földgömböt a szakértők szerint 1504–1506 között készítették, ez a tény megengedi, hogy a strucctojás-glóbusz korát is pontosabban meghatározzuk.

 Missine a két glóbusz közötti kapcsolatra érdekes magyarázattal szolgál. Véleménye szerint a tojáshéjba karcolt gömb volt a fémből készült glóbusz modellje. A korábbi véleménnyel szemben ugyanis szerinte a Lenox-glóbuszt nem véséssel, hanem öntési eljárással két, az Egyenlítő mentén összekötött félgömbből alkották meg. Ebből a magyarázatból az következik, hogy a strucctojásra korábban és vésték a térképet, és erről készült az öntvénymásolat valamikor 1504 után, Vespucci leveleinek megjelenését követően. De pontosabban mikor?  Ez a most előkerült földgömbbel kapcsolatosan a legfontosabb kérdés. Hiszen a strucctojás – és persze a Lenox-gömb is – készülhetett akár a XIX. században is. Ebben az esetben azonban a glóbuszok tartalma nem a XVI. század elejének világképét, hanem annak egy későbbi rekonstrukcióját őrizték volna meg, és ez természetesen alapvetően befolyásolná tudománytörténeti fontosságukat és – nem utolsósorban – értéküket is.

Kormeghatározás

A strucctojás eredetiségéhez azonban nem fér kétség, mert a felfedező igen alapos, modern kormeghatározási módszerekkel bizonyítja érvelésének igazságát. Bécsben komputertomográffal vizsgálatot végeztek, amely megállapította, hogy valóban strucctojásról van szó. Sajnos egy másik módszer, a jól bevált radiokarbonos kormeghatározás a tojás egykori gazdájának, a strucc élőhelyének pontos ismerete nélkül nem hozhatott megfelelő eredményt.

 Így a kutatók egy igen különleges strucctojás-kormeghatározási módszert alkalmaztak. Kiindulva abból a tényből, hogy a tojáshéjak mára egykori kalciumtartalmuk mintegy felét elveszítették, a mért értéket összevetették múzeumi gyűjteményekből származó, ismert korú mintákkal. Azt találták, hogy a tojások évszázadonként nagyjából 10 százalékot veszítenek sűrűségükből. Azaz a mintegy 50 százalékos veszteség körülbelül ötszáz éves kornak felel meg, vagyis a tojások valamikor az 1500 körüli évekből származnak. Rajtuk a tengerek felületét kitöltő, hullámzó felszínt utánzó vonalakban korabeli festéknyomokat is találtak, ami arra utalhat, hogy egykor a földgömböt tinta és festék bedörzsölésével díszítették.

Leonardo műhelyéből?

A Krakkóban őrzött hasonló, ám kisebb, aranyozott rézből készült Jagelló-glóbusz tartalma több eltérést mutat, így például ezen már szerepel az Amerika név. Vagyis ez utóbbi földgömb 1507 után készült, és mivel 1510 óta Krakkóban van, biztosan e két időpont között készülhetett. Mivel a Lenox-glóbusz ennél korábbi állapotot örökít meg, és nem szerepel rajta az Amerika név, joggal feltételezhető, hogy valóban 1504–1507 között készült.

 A krakkói Jagelló-glóbusz, már Amerika nevével (1507 körül)

 Vajon ki alkotta ezt a különleges, láthatóan nagy hozzáértéssel készült műtárgyat? A gyűjtő szerint minden valószínűség szerint Firenzében készült a strucctojás, mert itt ebben az időszakban megvolt az a földrajzi tudás, amelyet a glóbuszon látunk, és megvolt az a szakértelem, amely egy ilyen glóbusz létrehozásához kellett.

 A glóbuszt készítő mestert Stefaan Missine nem kisebb személyiség, mint a reneszánsz polihisztor Leonardo da Vinci műhelyéhez kapcsolja. Leonardo fennmaradt kéziratlapjai között (Codex Atlanticus, Milánó) ugyanis van egy olyan, amelyen több, egymással összefüggő vázlat kapcsolódik a földgömbkészítéshez. Lehetséges, hogy a technikai kérdések iránt is élénken érdeklődő művészt és tudóst ekkor éppen a földgömbkészítés kérdései foglakoztatták. Leonardo a nyomtatott földgömbök sokszorosításánál már Waldseemüller által is használt gömbkétszögek helyett a gömb felszínének egynyolcadát lefedő háromszögeket illesztett össze.

 Ezt a megoldást különösen jól használhatta a térképet a strucctojás félgömbjeire átmásoló ismeretlen művész. Bár a gyűjtő elvetette ezt a lehetőséget, e sorok írójának saját tanulmányaira alapozott véleménye szerint számos tény mutat arra, hogy az alkotó a firenzei Francesco Rosselli lehetett. Rossellinek például több rézmetszetes térképét is ismerjük, amelyeket az 1490-es évektől nyomtatásban is megjelentetett. Rosselli amúgy egy évtizeddel korábban éveket töltött Budán, ahol Mátyás király könyvtárának kódexeit díszítette. 

 Több mint ötszáz évvel később Stefaan Missine egy budai hotelben a híres Fabergé-tojások világszerte elismert szakértője, dr. Habsburg Géza segítségével hasonlította össze a New York-i földgömb képét a strucctojásra vésett térképpel. Így valójában Budapest volt az a város, ahol talán a világ legkorábbi metszett földgömbjének azonosítása megtörtént. Az első, Amerikát már ábrázoló földgömb felfedezésének bejelentését ez a magyarországi vizsgálat tette lehetővé. 1504-re már megszületett az Újvilág, de még –szó szerint – rajta volt a tojáshéj. 

  TÖRÖK ZSOLT GYŐZŐ

A strucctojásra készült földgömb fotóit a Washington Map Society szívességéből közöljük, melynek lapjában, a Portolan 2013-as 86. számában jelent meg a felfedezésről szóló beszámoló. Köszönjük a szerző, Stefaan Missine (Bécs) és a szerkesztő, Thomas Sander (Washington) urak segítségét - A szerk.

2013/51