Tartalom kihagyása Lábléc kihagyása

Természet Világa – 155. évfolyam 3. lapszám (digitális)

1 100Ft

A Természet Világa a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) havonta megjelenő folyóirata, legfontosabb feladatának a magyar vonatkozású tudományos eredmények tudománynépszerűsítő célú közlését tekinti. A lap sokszínű, gazdagon illusztrált, emellett hűen őrzi a korábbi évtizedekre jellemző magas színvonalat és nyelvi igényességet. Szerzői között a magyar tudományos élet meghatározó alakjai sorakoznak, akik mind a Kárpát-medencében, mind a világ más tájain a hazai természet- és műszaki tudományok hírnevét öregbítik. Szakszerkesztői a természettudományok különböző területein és a kommunikáció tudományában képzett szakemberek.

A folyóiratban a tudományos eredmények bemutatásának teljességre való törekvése mellett könnyedebb, olvasmányosabb témák is helyet kapnak, így az egy-egy tudományterületben elmélyülni szándékozó kutatók, mérnökök, tanárok ugyanúgy megtalálják a kedvükre való olvasmányt, mint az egyetemi hallgatók vagy a középiskolások. Utóbbi célcsoporttal a lap kiemelten foglalkozik és cikkei, diákpályázatai révén ösztönzi a természet- és műszaki tudományok iránt elkötelezett tanulókat önálló tapasztalatok gyűjtésére és azok értelmezésére, az eredmények értékelésére, írásos beszámoló készítésére, egyszersmind a kutatói pályára.

A folyóiratot 1869-ben a TIT Magyar Természettudományi Társulat akkori főtitkára, Szily Kálmán alapította azzal a célkitűzéssel, hogy a lap magyar nyelvű írásaival a természettudományos ismereteket terjessze hazánkban. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kötelékében, neves kutatókból álló szerkesztőbizottság közreműködése és elismert szerkesztők munkája révén a folyóirat napjainkra a hazai tudományos ismeretterjesztés egyik meghatározó szereplőjévé vált. Működését 2004-ben Magyar Örökség Díjjal, 2013-ban Millenniumi Díjjal ismerték el.

Leírás

A Természet Világa folyóirat 2024. 3. lapszámának digitális változata

Horváth Gábor – Slíz-Balogh Judit – Mádai Attila –  Sári Pál – Mitró Ilona:
Polarizációs porholdvadászat – Csillagászati mérőkampány Namíbiában (1. rész) 98
Szabad János : Aggregációs kimérák – mesterséges egyesítés (3. rész) 104
Maczák Márton: Az amerikai kontinens átszelése – 220 éve történt 112
Tószegi Zsuzsanna: A madaraktól tanulhatnánk gondviselést, odaadást, kitartást– Interjú Moldován Zsolttal 120
Farkas Csaba: A Csaj-tó madárvilágáért – Természetvédelem és halgazdálkodás 124
Trupka Zoltán: A csillagászat reneszánsza – Beszélgetés Kiss L. Lászlóval 128
Vermes Nikolett: Mesterséges intelligencia és emberi tanulás – Képes átvenni az uralmat az oktatás felett? 133
Szilágyi Zsuzsa: Holografikus avatár pótolja a hiányzó tanárokat? –  Bett Show 2024 136
Szegő Miklós: A multivitamin segíti a memóriát? – Harcban az Alzheimer-kórral 151

További információk

Évszám

2022

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/