Tartalom kihagyása Lábléc kihagyása

Természet Világa – 154. évfolyam 3. lapszám (digitális)

1 100Ft

A Természet Világa a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) havonta megjelenő folyóirata, legfontosabb feladatának a magyar vonatkozású tudományos eredmények tudománynépszerűsítő célú közlését tekinti. A lap sokszínű, gazdagon illusztrált, emellett hűen őrzi a korábbi évtizedekre jellemző magas színvonalat és nyelvi igényességet. Szerzői között a magyar tudományos élet meghatározó alakjai sorakoznak, akik mind a Kárpát-medencében, mind a világ más tájain a hazai természet- és műszaki tudományok hírnevét öregbítik. Szakszerkesztői a természettudományok különböző területein és a kommunikáció tudományában képzett szakemberek.

A folyóiratban a tudományos eredmények bemutatásának teljességre való törekvése mellett könnyedebb, olvasmányosabb témák is helyet kapnak, így az egy-egy tudományterületben elmélyülni szándékozó kutatók, mérnökök, tanárok ugyanúgy megtalálják a kedvükre való olvasmányt, mint az egyetemi hallgatók vagy a középiskolások. Utóbbi célcsoporttal a lap kiemelten foglalkozik és cikkei, diákpályázatai révén ösztönzi a természet- és műszaki tudományok iránt elkötelezett tanulókat önálló tapasztalatok gyűjtésére és azok értelmezésére, az eredmények értékelésére, írásos beszámoló készítésére, egyszersmind a kutatói pályára.

A folyóiratot 1869-ben a TIT Magyar Természettudományi Társulat akkori főtitkára, Szily Kálmán alapította azzal a célkitűzéssel, hogy a lap magyar nyelvű írásaival a természettudományos ismereteket terjessze hazánkban. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kötelékében, neves kutatókból álló szerkesztőbizottság közreműködése és elismert szerkesztők munkája révén a folyóirat napjainkra a hazai tudományos ismeretterjesztés egyik meghatározó szereplőjévé vált. Működését 2004-ben Magyar Örökség Díjjal, 2013-ban Millenniumi Díjjal ismerték el.

Leírás

A Természet Világa folyóirat 2023. 3. lapszámának digitális változata

Farkas Csaba: Békák, gőték, szalamandrák –A legveszélyeztetettebb gerinceseink 98
Kovács Ervin – Mucsi Zoltán: A szerves kémia digitalizációjának úttörője –Megemlékezés Csizmadia Imre Gyula professzorról 102
Futó Péter: A kozmokémia és az asztroásványtanszerepe a bolygókutatásban – Széteső exoplanétákés a fehér törpék törmelékkorongja 108
KONRÁD KRISZTINA DÓRA – BEDE-FAZEKAS ÁKOS –MOLNÁR ZSOLT – SOMODI IMELDA: Osztályozzunk, de hogyan? –Magyarország tájtípusai a lehetséges növényzet alapján 114
Maksay Gábor: Állati idő? – Érzékelési verseny 119
Szabad János: Pontmutációk és genetikai mozaikok –Változatos biológiai változatok (1. rész) 120
Pályázati felhívás 127
TÓSZEGI ZSUZSANNA: Az élővilág bemutatása nem szokványos szempontból – Interjú Kártyás Gergővel, a 2022-es Év Ifjú Természetfotósával 128
Berkl Zsófia – Fenyvesi Éva – Molnár Mónika: Egyesített erővel a baktériumok ellen – Ciklodextrin-limonén zárványkomplexek 132
Pályázati felhívás 137
Erdős László – Ho Vu Khanh: Erdők és faültetvények – Mit veszítünk az idegenhonos fajok telepítésével? 138
Folyóiratszemle (Landy-Gyebnár Mónika) 143
Márkus Bálint: Hullámok, idill, dráma – A Víz Világnapja elé 144

További információk

Évszám

2022

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/