Ian Kershaw kitűnő Hitler-monográfiája után egy újabb brit, éspedig cambridge-i történész, Richard J. Evans tette le nyomatékosan névjegyét a Harmadik Birodalom története iránt érdeklődők asztalára. A Harmadik Birodalommal foglalkozó trilógiájának első kötete, A Harmadik Birodalom születése 2012-ben jelent meg magyarul, amelyet a jelen kötet 2013-ban követett. Impozáns munkájában a szerző a náci rendszer 1933–1939 közötti éveit mutatja be már kiforrott, megjelent munkák, vagyis lényegileg német könyvészeti anyagok és nyomtatott dokumentumok alapján. Alapvetően a tematikus módszert alkalmazza, amelynek határait azonban rugalmasan kezeli.
A német társadalom „gleichsaltolása”, vagyis uniformizálása az élet valamennyi területén zajlott: a politikai, a gazdasági és művészeti élettől kezdve az oktatáson, a propagandán, az egyházakon és szociálpolitikán keresztül a rendőri elnyomásig. Aki családjával együtt lemondott egyéniségéről és felolvadt a népközösség szervezeteiben, az élvezhette a rendszer által nyújtott sokféle előnyt. E módszerek kombinálásával a rendszer elérte, hogy komoly belső ellenállás a második világháborúig nem alakult ki.
Külön erőssége a kötetnek, hogy egyfajta elbeszélői fonalat alkalmaz, vagyis elegendő terjedelmet szán mondanivalója kifejtésére. Így nemcsak deklarálja, hanem körülírja, megmagyarázza, szinte elmeséli az egyes intézkedések körülményeit és hatását.
A Harmadik Birodalom 1933–1939 közötti története nem az uralmi rendszerből fakadó bizonytalanságok nyomán fellépő radikalizálódásról szól – foglal állást Evans a német történészek vitájában –, és nem is a szatrapák meg kegyencek közötti állandó hatalmi harcról, amelyből mindig a legradikálisabb politikai vonal került ki győztesként. „Bármily irracionális és ingatag volt is a Harmadik Birodalom, elsősorban fentről vezérelték, a kormány Hitler és legfőbb csatlósai, mindenekelőtt Göring és Goebbels, valamint a hozzájuk később csatlakozó Ribbentrop kezében volt. Ha Hitler elhatározta, hogy lassabban juttat érvényre valamely jellegzetes politikai vonalat – így történt 1936-ban, az olimpiai játékok előtt az antiszemitizmus esetében –, az nemigen ütközött nehézségbe. Ez nem azt jelenti, hogy mindent, ami a Harmadik Birodalomban történt, Hitler rendelt volna el; de azt igen, hogy ő ült a kormány mögött, és ő határozta meg a helyváltoztatás általános irányát.”
Hitler hovatovább a legnagyobb németnek, a sors kiválasztottjának érezte magát, akinek minden lépése bejön. 1939 szeptemberében azonban elkövette az első komoly számítási hibát, s Lengyelország megtámadása után a britek háborút üzentek. A lépést persze puszta önvédelemből, nem a lengyelek iránti vonzalmukban tették. Pontosan látták ugyanis, hogy a náci Németország európai befolyása kritikus nagyságot ért el, amely előbb-utóbb Angliát is fenyegeti.
(A Harmadik Birodalom hatalmon. Hogyan állítottak a nácik könyörtelenül céljaik szolgálatába egy egész népet. 2013. Park Könyvkiadó, 891 oldal, 6900 forint)
NÉMETH ISTVÁN
2014/12
