Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása
Kategória név

Régészet

Aranyművesek a római császárkorban – Vulcanus utódai

Az emberiség történetében meghatározó szerepet játszó fémek előállítását, megmunkálását a titokzatosságot megillető, tisztelettel vegyes félelem kísérte a történelem során. Nem volt ez másképp a legkönnyebben megmunkálható fém, az arany esetében sem. Megszerzésének nehézsége, ritkaságából fakadó, kiemelkedő értéke mítoszok, hiedelmek sorát hagyományozta a későbbi korokra. Ezek egy részében némi valóságmagot is találhatunk: az aranygyapjú legendája például egy…

Tovább olvasok

Keresztény alapok – Középkori templom a bonyhádi iszapréteg alatt

A „Völgység fővárosának” is nevezett Bonyhád középkori templomának falai a közelmúltban a dombok aljában futó 6. számú főút mellett egy csomópont építése során kerültek elő. A templomot a török lerombolta, majd a rommezőt hamarosan a nyári zivatarok során a hegyről lezúduló vastag lösziszap rétegek fedték el. Így azok az 1560 körüli pusztulás állapotában, szinte páratlan…

Tovább olvasok

A 1127. gödörben feltárt férfitemetkezés arcrekonstrukciója 

A második neolitikus forradalom – Késő rézkor

A régészettudományban nincs egységes nevezéktan. Kronológiai sarokpontok kérdésében és olyan régészeti kultúráknál, amelyek több ország területén is megtalálhatók, fontos lenne egységességre törekedni a kutatás nemzetközi összehangolása miatt. Ez azonban csak többé-kevésbé szokott megvalósulni. A siker pedig gyakran éppen ezen múlhat.   Magyarországon a rézkort önálló, a neolitikumtól eltérő fejlődésű korszakként választottuk le Pulszky Ferenc javaslatára. Európában a…

Tovább olvasok

Idoltöredék (Balaton-Lasinja kultúra)

Bonyodalmas ezredvég – Jut eszembe…

Természetesen nem a mostani, hanem a Krisztus születése előtti negyedik. Igaz, akkor nem volt két világháború az ezredvég előtt, ám a nagy változások, népmozgások megváltoztatták térségünk évezredes nyugalmát. Gondolatban visszautazunk a középső rézkor végére, amikor a Dunától nyugatra a Balaton-Lasinja kultúra emberei éldegéltek, keletre pedig a késői Bodrogkeresztúri kultúra előkelői hadonásztak hatalmas rézcsákányaikkal.   Mire észrevették magukat,…

Tovább olvasok

Újkőkori istenségek, jobb szélen a Sarlós isten a kökénydombi Vénusszal

Amikor az istenek megszülettek – Jut eszembe…

Akkor hát, mikor születtek? Amikor az emberiség. Puff neki, most jól megaszontam. Ott vagyunk, ahol a part szakad, a tyúk meg a tojás dilemmájánál. Előrebocsátom, senkit sem akarok hitében, meggyőződésében megbántani, csupán a valós és vélt tényeket egymással szembesíteni. Ismereteink szerint a theogóniák Skandináviától Mezopotámiáig hasonló történeteket említenek. Őskáosz, emberfeletti lények harca a hatalomért, de a küzdelemnek…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/