Április 25-én rendezte testvérlapunk, a Természet Világa azt a diákkonferenciáját, amelyen a XXXI. Természet- Tudomány Diákpályázat középiskolás nyertesei ismertették kutatásaikat és vehették át díjaikat. A pályázat végeredményéről lapunkban korábban már beszámoltunk. Ezúttal Mészáros Ildikó képriportját adjuk közre az NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra kollégiuma által támogatott konferenciáról.
Az előadó diákok és felkészítő tanáraik csoportképe
Szakály Sándor professzor, a…

Egyéb
Az idén 75 éves Élet és Tudomány fél évszázaddal ezelőtti szerkesztősége természetesen nem mulasztotta el, hogy megemlékezzen az akkori 25. lap-születésnapunkról. 1971-es évfolyamunk 50. számában – nagy gonddal és sok képpel – összeszedték, melyek voltak az akkori évfordulóhoz vezető főbb állomások.
A mai nagyszülői generáció még mindig nosztalgiával emlegeti a kis alakú, barna-fehér nyomtatású ÉT-t…
Az idei szeszélyes tavaszon sokat beszéltünk a földi időjárásról, de egyre többet foglalkoznak az űridőjárással is, legalábbis a szakemberek. Többször írtunk a magyar vonatkozású kutatásokról, nemrégiben pedig Gombosi Tamás űrfizikus, a Michigani Egyetem Űrkörnyezet-modellező Központ alapítója, az MTA külső tagja tartotta székfoglalóját Viharok a világűrben címmel. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele arról, hol tart az…
A közelmúltban választotta meg a TIT elnökévé Hámori József akadémikust, neurobiológust a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat közgyűlése. A Magyar Kultúra Napja alkalmából a társulati elnöki terveiről kérdeztük lapunk tudományos tanácsadó testületének a tagját.
– Mikor került kapcsolatba először a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal?
– Hivatalosan akkor, amikor pécsi kutatóként megkaptam a baranyai TIT ismeretterjesztő elismerését, a Grastyán Endre díjat.…
Az első magyar műhold égi pályája majd’ háromévnyi keringés után véget ért. Az utolsó napokban a „Goodbye World!” üzenettel búcsúzott a világtól, majd január 9-én belépett a légkörbe és elégett. A Masat-1 eredményeiről, tapasztalatairól és a folytatásról beszélgettünk Dudás Leventével, a BME Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék egyetemi tanársegédjével, aki a programban a kommunikációs alrendszerért…
Lélektani értelemben a világ igazságosságába vetett hit annak a vélekedésnek az elfogadását jelenti, mely szerint az ember az életben általában megkapja, amit megérdemel – legyen az jutalom vagy büntetés –, illetve ami történik vele, azt meg is érdemelte. Amint arról az évek során már szó esett ebben a rovatban, az emberek különböznek a tekintetben, hogy…
A cickányok a Föld legkisebb emlősei közé tartoznak. Apró termetük ellenére – a maguk mérettartományában – nagyon agresszív állatok: a kisebb gerinctelenek könyörtelen ragadozói. A hazánk területéről előkerült ősmaradványok azonban arról tanúskodnak, hogy a földtörténeti múltban nagyméretű fajaik is éltek nálunk. Sőt, egyik, rejtélyes csoportjuk evolúciós forradalma éppen a frissen kialakult Kárpát-medencében zajlott le. Ezek…
A távoli Mars felszíni alakzatai saját bolygónkon is vizsgálhatók. A vizes környezetek nyomainak elemzésében ugyanis földi analógiák is közreműködnek. Még Magyarországon is vannak olyan területek, amelyek tanulmányozása segít a vörös bolygó megismerésében. Nem csoda, hogy az OTKA is támogatja ezeket a kutatásokat. És, ha víz és Mars, akkor nem maradhatnak ki az asztrobiológiai vonatkozások sem.…
Másfél éve egy átlagos üzletember érkezett Budapestre valami különös műtárggyal: a nagyobb narancs méretű strucctojásra a világ képét vésték az 1500-as évek elején. A szenzációs lelet híre azután idén augusztusban bejárta a világsajtót. A legkorábbi, már Amerikát is ábrázoló glóbusz felfedezése azonban még számos rejtélyt tartogat a tojáshéjnyi felszín alatt.
A világ talán legkülönösebb földgömbjének…
Kínaiul Haiyan, azaz Viharmadár lett annak a trópusi ciklonnak a neve, ami november 2-án keletkezett a Csendes-óceán nyugati térsége fölött, a Mikronéziához tartozó Pohnpei-sziget közelében.
Az északi féltekén általában júniustól novemberig tart a trópusi ciklonok, azaz a hurrikánok és tájfunok évada (ÉT 60. évf., 1644-1646. old.). A hurrikán elnevezést az Atlanti-óceán, a tájfun nevet a nyugati…

