Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása
A Daedalus kráter a Hold túlsó felén az Apollo-11 felvételén (FORRÁS: NASA)

Holdkráterek a leszállóhely körül – Nyugalom tengere bázis

2019. július 20-án ünnepli a világ a holdraszállás 50. évfordulóját, melynek során Neil Armstrong és Edwin (Buzz) Aldrin végrehajtotta a történelem első holdsétáját. Azt már kevesebben tudják, hogy egyben ez volt az első alkalom is, amikor egy ember közvetlen közelről, a peremén állva szemlélt meg krátert egy másik égitesten.   A modern űrkutatás történetének legnagyobb hatású eseményei…

Tovább olvasok

Tizenhárom évig a Szaturnusz körül – A Cassini szonda szenzációs életútja

A NASA Cassini szondája 2017. szeptember 15-én ért el élete utolsó, nagyon izgalmas pillanatához, amikor is hullócsillagként elégett a Szaturnusz légkörében. Ebből az alkalomból tekintsük át röviden azt az izgalmas 34 évet, ami az elhatározástól a megvalósításig eltelt, és azok közül az eredmények közül néhányat, amelyek mérföldkőnek tekinthetők! IDL TIFF file A NASA-ban 1983 körül ért meg…

Tovább olvasok

Az Apollo-11 küldetés során Buzz Aldrin szeizmométert telepített a Holdra a Nyugalom-tengere (Mare Tranquilitatis) területén 1969. július 20-án

Holdrengések – Ha égi kísérőnk megrázza magát

A földrengések pusztító erejét sajnos nagyon jól ismerjük itt a Földön, gondoljunk csak a természeti jelenség okozta, legutóbbi olaszországi tragédiára. Az augusztus végén kipattant rengést több mint 1000 utórengés követte. Arról már bizonyára kevesebben hallottak, hogy a Holdon is vannak heves rengések: a földrengés etimológiája alapján holdrengések. A Holdat a szeizmológusok az 1970-es évekig teljesen halott…

Tovább olvasok

Vasfüggöny a holdkőzetek útjában – Interjú Bérczi Szaniszlóval

A hatvanas években szálltak le először ember által épített űrszondák a Hold felszínére. Ezek egyik feladata az volt, hogy felmérjék a környezet szilárdságát az Apollo-expedíciók számára. Az Apollo-program űrhajósai 1969 és 1972 között 6 expedíción 4 mázsa kőzetet gyűjtöttek a Holdon. A mintákat magyar kutatók is szerették volna vizsgálni, de ez 1990-ig nem volt lehetséges.…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/