Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása
4 K-es mérőfej a Keck Asztrokémiai laboratóriumban (Hawaii Egyetem)

Lendületben az asztrokémia – Interjú Tarczay Györggyel

Egyre több egzotikus szervetlen és komplex szerves molekulát fedeznek fel a világűrben, ami nem csak a csillagászok számára vet fel izgalmas kérdéseket. Az MTA Lendület programja ad lehetőséget Tarczay György kémikus csoportja számára, hogy laboratóriumban, csillagászati objektumokra jellemző extrém körülményeket létrehozva ilyen részecskéket állítsanak elő és vizsgáljanak. Az ELTE Szervetlen Kémiai Tanszék docensével a világszinten…

Tovább olvasok

Kun Ádám

Miért éppen sejteken alapul a földi élet? – Interjú Kun Ádámmal

2016. december 9-én az egyik legrangosabb tudományos lap, a Science hasábjain jelent meg egy tanulmány, amelynek francia és japán kutatók mellett három magyar társszerzője is volt: Kun Ádám, Szilágyi András és Szathmáry Eörs. A cikkben egy olyan kutatásról számolnak be, amely során frappánsan kiegészítette egymást kísérletezés és modellezés. A kutatók bebizonyították, hogy az élet keletkezésének…

Tovább olvasok

Mi rejtőzik a Gellért-hegy alagútjában? – Interjú Mádlné Szőnyi Judittal

Mádlné Szőnyi Judit, az ELTE Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékén működő Hidro­geológia és Geotermia Műhely vezetője munkatársaival a budapesti Gellért-hegy mélyén elhelyezkedő alagútban végzi kutatásait. Az itt feltörő termálforrások különleges élővilága a felszínre jutáskor biofilmet és kémiai kiválásokat képez. Mostanában indul egy multidiszciplináris kísérlet annak megértésére, hogy hogyan és miért alakulnak ki ezek a források…

Tovább olvasok

Lift helyett lépcső? – Interjú Kiss Ádámmal

Április 22 a Föld Napja, melynek során fákat ültetünk, egy-egy órára lekapcsolódik sok középület kivilágítása és számos, a környezet megőrzésére irányuló kezdeményezés alakul. De vajon elég mindez? Mit tehetünk, hogy fenntartható módon éljünk? Kiss Ádám magfizikussal, környezetfizikussal, az MTA doktorával, az ELTE Környezettudományi Centrumának korábbi igazgatójával beszélgettünk környezetünk fizikájáról.   – Mi a környezettudomány? – Az emberiség, emberi…

Tovább olvasok

A tojás meg a színe – Interjú Hargitai Ritával

Hargitai Rita, az ELTE Ígéretes Kutatója vadmadártojások héjának és tojássárgájának vizsgálatával igyekszik megtalálni az anya stratégiáját a szaporodás és az önfenntartás egyensúlyának kialakítására. Melyik tojásba érdemes a legtöbb antioxidánst juttatni? Mit okoz a városi környezet? Hogyan kompenzálja a rossz és jó évek váltakozását a fészekalj? És mit szól mindehhez a macska? – Miért érdemes a tojást…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/