Ha az ember választhat egy vonzóbb és egy kevésbé vonzó tárgy közül, akkor nyilvánvalóan a jobbat fogja választani. Nyilvánvalóan? Nos, döntéseinket néha nagyon furcsa, ésszerűtlennek tűnő tényezők is befolyásolják, ezért Ellen R. K. Evers, Yoel Inbar és Marcel Zeelenberg, a Hollandiában működő Tilburgi Egyetem három munkatársa úgy gondolta, érdemes egy kicsit utánanézni ennek a kérdésnek.
A kutatók egy interneten végzett kísérlet során két tollat mutattak be az önként jelentkező alanyoknak. Az egyik toll láthatóan gyengébb minőségű volt, teljes egészében műanyagból készült, a másik, igényesebb kivitelű darabnak viszont bizonyos részei fémből voltak. Evers és munkatársai azt az egyszerű kérdést tették fel a résztvevőknek, hogy melyiket választanák a kettő közül? Nos, nem meglepő, hogy a válaszadók nagy többsége – 78,8 százaléka – a jobb minőségű tollat választotta. Vajon el lehet-e érni, hogy az emberek minden kényszer nélkül, önszántukból a rosszabb minőségűt válasszák? Evers és munkatársai ennek a szinte lehetetlennek tűnő feladatnak a megoldására nagyon egyszerű módszert választottak: mindkét toll mellé odatettek még hármat, mégpedig mindkét esetben ugyanolyanokat: a gyengébb minőségű műanyag tollból még három színváltozatot. Így a kísérlet újabb résztvevőinek már szettek közül kellett választaniuk: az egyik sorozat négy egyforma, de eltérő színű, gyenge minőségű tollból állt, a másikban viszont a három műanyag toll között volt egy, a többitől elütő stílusú, jobb minőségű darab is. Ilyen feltételek mellett a jó minőségű toll már nem is volt olyan vonzó, választásának aránya jelentősen visszaesett, a résztvevőknek mindössze a fele kérte volna az ezt tartalmazó sorozatot.
Evers és munkatársai egy másik kísérletben 140, átlagosan hét és fél éves gyereket kérdeztek meg, melyiket választanák két üveggolyó közül: az egyik kék volt fehér csíkokkal, a másik egyszínű piros. A gyerekek sokkal szebbnek találták a csíkos golyót, 89,6 százalékuk azt választotta. Amikor azonban a kutatók mindkét golyó mellé odatettek még három másikat is, melyek eltérő színűek, és a piroshoz hasonlóan minta nélküliek voltak, nagyon megváltozott a gyerekek választása. Ekkor a megkérdezetteknek már csak 27,3 százaléka választotta a szép csíkos golyót is tartalmazó, de nem egységes stílusú szettet – a nagy többség azt a sorozatot kérte inkább, mely négy kevésbé vonzó üveggolyóból állt, de egységes volt. A gyerekek a harmonikus összkép kedvéért – noha az a csúnyább fajta golyókból állt össze – lemondtak a szép, csíkos üveggolyóról.
A kutatók szerint itt is a múlt század elején virágzó alaklélektanból ismert hasonlósági elv érvényesül, mely szerint az embernek természetes hajlama van arra, hogy az alak vagy szín tekintetében hasonló objektumokat egy csoportba rendezze. Figyelemreméltó azonban, hogy a klasszikus elmélet csak a tárgyak észlelésének módjával foglalkozik, ezekben a kísérletekben viszont az is nyilvánvalóvá vált, hogy a hasonlóság a döntéseket is befolyásolja. Evers és munkatársai még tovább mennek a magyarázatban és feltételezik, hogy nem kifejezetten a hasonlóság a lényeg, ugyanígy előnyt élvez bármilyen szervező elv, amely csökkenti a tárgyak csoportjának bonyolultságát. Vagyis igazából az egyszerűséget választjuk: ha tárgyak vagy más dolgok csoportja jól látható módon összeillik, és így az észlelés számára könnyen kezelhető, akkor ez a sorozat vonzóbb, mintha a tárgyak között lenne egy másmilyen – akár sokkal érdekesebb, értékesebb – elem is, amely megbontja az összképet és így megnehezíti a csoport egységes egészként való kezelését.
MANNHARDT ANDRÁS
2015/50
