A magyar királyi korona – a Szent Korona – országjelkép. A jelkép szó nem is fejezi ki mindazt, amit a történelmi múlt emberei éreztek iránta: akié a korona, azé az ország, a hatalom. Legutolsó menekítését és elrejtését a második világháború végén élte meg. Addig – ha király már nem is volt – királyság volt az ország. S a front közeledtével – sikertelen fegyverszüneti próbálkozás meg a német csapatok szárnya alatti nyilas hatalomátvétel közepette – a koronát menekíteni kellett. Ennek fő fordulatait a koronaőrség parancsnoka, hátterét s egyes körülményeit más írások rögzítették.

Ez a történet kínálkozik a részleteket kitöltő kalandregénybe, s ezt írta meg a szerző, Kondor Vilmos. Képzelete alkotott egy második szárnysegédet a kormányzónak: Wertheimer hadnagyot. Utóbbi rendelkezik a szerző korábbi bűnügyi regényeinek magánnyomozó hőse éleslátásával, talpraesettségével. Fizikai álló- és küzdőképességben pedig még felül is múlja. Mindemellett ideális, esküjéhez és a tiszti becsülethez mindhalálig – még azt is túléli! – hű katona.

A kalandregényes sztori ragaszkodik a könyvben bevezetőül Mikszáth Kálmántól idézett szabályhoz: „a megtörténhetés illúzióját fenn kell tartani”.  Ennek kulcsa az az ábrázolásmód, amelynek révén az olvasó beleélheti magát a hadnagy szerepébe, a feladatára összpontosuló „én”-jébe. S a feladat mai kifejezéssel – „nem semmi”. Ez az „én” élet-halál határhelyzetekben pillanatpontossággal vág a kockázatos megoldásba, ha kell, üt, rúg, lő…

Miközben a koronával vagy másával ment egy országérdekű olajtitkokat tudó, szélütött tudóst és lányát. Nem mellesleg berobbant egy zalai olajkutat is a nyilasok orra elől. Aztán lelőve élőhalottan egy német hadikórházban éledezik, amelyet szerencsére birtokba vesznek az amerikai csapatok. De ne mondjunk el mindent, hadd izguljon az olvasó a rázós részleteken a szerencsés megmenekülésig.

(A másik szárnysegéd. Történelmi kalandregény.  2013.  Agave Könyvek, 446  oldal, 3480 forint)

N. F.

2014/13