Tartalom kihagyása Lábléc kihagyása

Természet Világa – 155. évfolyam 6. lapszám (digitális)

1 100Ft

A Természet Világa a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) havonta megjelenő folyóirata, legfontosabb feladatának a magyar vonatkozású tudományos eredmények tudománynépszerűsítő célú közlését tekinti. A lap sokszínű, gazdagon illusztrált, emellett hűen őrzi a korábbi évtizedekre jellemző magas színvonalat és nyelvi igényességet. Szerzői között a magyar tudományos élet meghatározó alakjai sorakoznak, akik mind a Kárpát-medencében, mind a világ más tájain a hazai természet- és műszaki tudományok hírnevét öregbítik. Szakszerkesztői a természettudományok különböző területein és a kommunikáció tudományában képzett szakemberek.

A folyóiratban a tudományos eredmények bemutatásának teljességre való törekvése mellett könnyedebb, olvasmányosabb témák is helyet kapnak, így az egy-egy tudományterületben elmélyülni szándékozó kutatók, mérnökök, tanárok ugyanúgy megtalálják a kedvükre való olvasmányt, mint az egyetemi hallgatók vagy a középiskolások. Utóbbi célcsoporttal a lap kiemelten foglalkozik és cikkei, diákpályázatai révén ösztönzi a természet- és műszaki tudományok iránt elkötelezett tanulókat önálló tapasztalatok gyűjtésére és azok értelmezésére, az eredmények értékelésére, írásos beszámoló készítésére, egyszersmind a kutatói pályára.

A folyóiratot 1869-ben a TIT Magyar Természettudományi Társulat akkori főtitkára, Szily Kálmán alapította azzal a célkitűzéssel, hogy a lap magyar nyelvű írásaival a természettudományos ismereteket terjessze hazánkban. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kötelékében, neves kutatókból álló szerkesztőbizottság közreműködése és elismert szerkesztők munkája révén a folyóirat napjainkra a hazai tudományos ismeretterjesztés egyik meghatározó szereplőjévé vált. Működését 2004-ben Magyar Örökség Díjjal, 2013-ban Millenniumi Díjjal ismerték el.

Leírás

A Természet Világa folyóirat 2024. 6. lapszámának digitális változata

Neményi Zsolt – Nagy Jenő – Vitál Zoltán – Löki Viktor: Elveszített horgászfelszerelések nyomában –  Mágneshorgász-adatok a közösségi médiából 
Varga János: Dán Klára, a programozó nők úttörője – Neumann János felesége 
Nagy Villő: Zielinski Szilárd pályaképe – Száz éve hunyt el 
Antal Borbála: A tudomány hangján – Érdekességek a zene világából
Vermes Nikolett: Az okosotthonok jövője – Áldás vagy átok? 
Farkas Csaba: Y a pajzsocskán – Megjelent a burgonyabogár falánk pusztítója 
 Keliger Dániel: Minden járvány egyforma? – A terjedés modellezése 
Gózon Ákos: Új életre kel a Zúgó-patak – Pihenőhely és dendrológiai tanösvény 
FÖLDTUDOMÁNYI FIGYELŐ (Szoucsek Ádám)
DIÁKMELLÉKLET (Bartha Laura: Pestis – a veszedelmes gyilkos)
V. N.: Fókuszban a lassú öregedés – Hiúság vagy a jövő záloga? 
FOLYÓIRATSZEMLE (Molnár Csaba, Novák János)

További információk

Évszám

2022

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/