Tartalom kihagyása Lábléc kihagyása

Természet Világa – 155. évfolyam 12. lapszám (digitális)

1 100Ft

A Természet Világa a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) havonta megjelenő folyóirata, legfontosabb feladatának a magyar vonatkozású tudományos eredmények tudománynépszerűsítő célú közlését tekinti. A lap sokszínű, gazdagon illusztrált, emellett hűen őrzi a korábbi évtizedekre jellemző magas színvonalat és nyelvi igényességet. Szerzői között a magyar tudományos élet meghatározó alakjai sorakoznak, akik mind a Kárpát-medencében, mind a világ más tájain a hazai természet- és műszaki tudományok hírnevét öregbítik. Szakszerkesztői a természettudományok különböző területein és a kommunikáció tudományában képzett szakemberek.

A folyóiratban a tudományos eredmények bemutatásának teljességre való törekvése mellett könnyedebb, olvasmányosabb témák is helyet kapnak, így az egy-egy tudományterületben elmélyülni szándékozó kutatók, mérnökök, tanárok ugyanúgy megtalálják a kedvükre való olvasmányt, mint az egyetemi hallgatók vagy a középiskolások. Utóbbi célcsoporttal a lap kiemelten foglalkozik és cikkei, diákpályázatai révén ösztönzi a természet- és műszaki tudományok iránt elkötelezett tanulókat önálló tapasztalatok gyűjtésére és azok értelmezésére, az eredmények értékelésére, írásos beszámoló készítésére, egyszersmind a kutatói pályára.

A folyóiratot 1869-ben a TIT Magyar Természettudományi Társulat akkori főtitkára, Szily Kálmán alapította azzal a célkitűzéssel, hogy a lap magyar nyelvű írásaival a természettudományos ismereteket terjessze hazánkban. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kötelékében, neves kutatókból álló szerkesztőbizottság közreműködése és elismert szerkesztők munkája révén a folyóirat napjainkra a hazai tudományos ismeretterjesztés egyik meghatározó szereplőjévé vált. Működését 2004-ben Magyar Örökség Díjjal, 2013-ban Millenniumi Díjjal ismerték el.

Kategóriák: , Product ID: 19414

Leírás

Címlapképünk: A zafír egyik megjelenési formája. Illusztráció A korund című cikkünkhöz
Fodor András–Vellai Tibor: A szabályozó RNS-ek felfedezése – 2024. évi orvosi és fiziológiai Nobel-díj  618
Kisvarga Szilvia – Horotán Katalin: A növények és a város kapcsolata – Mesterséges környezet, zöldfelületi kihívás  622
Szabad János: Mutagének és muslicamozaikok – Daganatos betegségek okozói  626
Kiricsi Ágnes: London eltűnt folyója – Rejtett múlt a város utcái alatt  634
Sári László: A nő és az Univerzum – Természetkultusz a régi Ázsiában  640
Hollósy Ferenc: A korund – Az év ásványa 2024-ben  645
Pancsa Rita – Szabó András László – Gáspári Zoltán: Új fázis a fehérjekutatásban – Fázisszeparáció a biológiában  649
Székely Gabriella: Az okostelefonkéz – Modern kori kór  654
Földtudományi Figyelő (Szoucsek Ádám) 656
MNB 659
Pályázati felhívás 660
DIÁKMELLÉKLET (Horváth Vilmos: A szőlőtőkétől a megterített asztalig) 662
Folyóiratszemle (Molnár Csaba, Novák János)   669

További információk

Évszám

2022

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/