Tartalom kihagyása Lábléc kihagyása

Természet Világa – 154. évfolyam 2. lapszám (digitális)

1 100Ft

A Természet Világa a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) havonta megjelenő folyóirata, legfontosabb feladatának a magyar vonatkozású tudományos eredmények tudománynépszerűsítő célú közlését tekinti. A lap sokszínű, gazdagon illusztrált, emellett hűen őrzi a korábbi évtizedekre jellemző magas színvonalat és nyelvi igényességet. Szerzői között a magyar tudományos élet meghatározó alakjai sorakoznak, akik mind a Kárpát-medencében, mind a világ más tájain a hazai természet- és műszaki tudományok hírnevét öregbítik. Szakszerkesztői a természettudományok különböző területein és a kommunikáció tudományában képzett szakemberek.

A folyóiratban a tudományos eredmények bemutatásának teljességre való törekvése mellett könnyedebb, olvasmányosabb témák is helyet kapnak, így az egy-egy tudományterületben elmélyülni szándékozó kutatók, mérnökök, tanárok ugyanúgy megtalálják a kedvükre való olvasmányt, mint az egyetemi hallgatók vagy a középiskolások. Utóbbi célcsoporttal a lap kiemelten foglalkozik és cikkei, diákpályázatai révén ösztönzi a természet- és műszaki tudományok iránt elkötelezett tanulókat önálló tapasztalatok gyűjtésére és azok értelmezésére, az eredmények értékelésére, írásos beszámoló készítésére, egyszersmind a kutatói pályára.

A folyóiratot 1869-ben a TIT Magyar Természettudományi Társulat akkori főtitkára, Szily Kálmán alapította azzal a célkitűzéssel, hogy a lap magyar nyelvű írásaival a természettudományos ismereteket terjessze hazánkban. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kötelékében, neves kutatókból álló szerkesztőbizottság közreműködése és elismert szerkesztők munkája révén a folyóirat napjainkra a hazai tudományos ismeretterjesztés egyik meghatározó szereplőjévé vált. Működését 2004-ben Magyar Örökség Díjjal, 2013-ban Millenniumi Díjjal ismerték el.

Leírás

A Természet Világa folyóirat 2023. 2. lapszámának digitális változata

 

Kutrovátz Gábor: Egy csillagászati ábra kegyes füllentései – Kopernikusz rajza a Naprendszerről 50
Szentpéteri László: Nevét viseli… 56
Patkós András: Kvantumállapotok összefonódása és a megfigyelő szabad akarata – Nobel-díjas kérdések és válaszok 59
Járai Antal: Lakásunk fűtése és a kémia alaptörvényei – Gőzgépek, gázgépek, örökmozgók 2. rész 62
Kocsis ERzsó: Hibafaelemzés – Módszerek a minőségbiztosításban 67
Tasiné Csúcs Ildikó: Rákosi volt az ok – Miért emigrált Szent-Györgyi Albert? 73
Tószegi Zsuzsanna: Nem a fényképezőgép a lényeg, hanem aki mögötte van – Interjú Daróczi Csabával, a 2022-es Év Természetfotósával 79
Kárpáti László: Innováció és tanulás – Az oktatás új kerete? 83
Hérincs Dávid: Enyhe, csapadékosabb évszak – 2022 őszének időjárása 85
Esszépályázati felhívás 89
Cikkpályázati felhívás doktoranduszok számára 90
Földtudományi figyelő (Szoucsek Ádám) 91
Folyóiratszemle (Landy-Gyebnár Mónika) 94

További információk

Évszám

2022

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/