Tartalom kihagyása Lábléc kihagyása

Természet Világa – 154. évfolyam 12. lapszám (digitális)

1 100Ft

A Természet Világa a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) havonta megjelenő folyóirata, legfontosabb feladatának a magyar vonatkozású tudományos eredmények tudománynépszerűsítő célú közlését tekinti. A lap sokszínű, gazdagon illusztrált, emellett hűen őrzi a korábbi évtizedekre jellemző magas színvonalat és nyelvi igényességet. Szerzői között a magyar tudományos élet meghatározó alakjai sorakoznak, akik mind a Kárpát-medencében, mind a világ más tájain a hazai természet- és műszaki tudományok hírnevét öregbítik. Szakszerkesztői a természettudományok különböző területein és a kommunikáció tudományában képzett szakemberek.

A folyóiratban a tudományos eredmények bemutatásának teljességre való törekvése mellett könnyedebb, olvasmányosabb témák is helyet kapnak, így az egy-egy tudományterületben elmélyülni szándékozó kutatók, mérnökök, tanárok ugyanúgy megtalálják a kedvükre való olvasmányt, mint az egyetemi hallgatók vagy a középiskolások. Utóbbi célcsoporttal a lap kiemelten foglalkozik és cikkei, diákpályázatai révén ösztönzi a természet- és műszaki tudományok iránt elkötelezett tanulókat önálló tapasztalatok gyűjtésére és azok értelmezésére, az eredmények értékelésére, írásos beszámoló készítésére, egyszersmind a kutatói pályára.

A folyóiratot 1869-ben a TIT Magyar Természettudományi Társulat akkori főtitkára, Szily Kálmán alapította azzal a célkitűzéssel, hogy a lap magyar nyelvű írásaival a természettudományos ismereteket terjessze hazánkban. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kötelékében, neves kutatókból álló szerkesztőbizottság közreműködése és elismert szerkesztők munkája révén a folyóirat napjainkra a hazai tudományos ismeretterjesztés egyik meghatározó szereplőjévé vált. Működését 2004-ben Magyar Örökség Díjjal, 2013-ban Millenniumi Díjjal ismerték el.

Leírás

A Természet Világa folyóirat 2023. 12. lapszámának digitális változata

BÉCSY BENCE: Gravitációs hullámok észlelése pulzárok segítségével – Új ablak a Világegyetemre               546

FARKAS CSABA: Gyors szabadulás a fájdalomtól  – Csípő- és térdízületi protézis-beültetések       552

KOCSIS ERZSÓ: Litli Hrútur, az izlandi Kis Kos – Egy vulkánkitörés krónikája             556

RÖSZER TAMÁS: Anyatejjel az elhízás ellen – Kalóriaforrástól a hírvivő szerepig  562

HOLLÓSY FERENC: Oszlopok, szalagok, kusza tűk – Az év ásványa: az antimonit   567

KONRÁD KRISZTINA DÓRA – BEDE-FAZEKAS ÁKOS – BARTHA SÁNDOR – SOMODI IMELDA: Sokféle táji sokféleség – Egy terület változatosságának mérése           573

FLEIT ERNŐ: Bányász mikroorganizmusok – Biohidrometallurgia (2. rész)                577

Földtudományi figyelő (Szoucsek Ádám)               583

BARTHA JÚLIA: Ibrahim, a kolozsvári diák – A török-magyar kultúra szolgálatában              586

DIÁKMELLÉKLET (Mudra Gréta: Az étkezési zavarok felemelkedése –  Láss mögé!)           590

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS      596

Folyóiratszemle (Landy-Gyebnár Mónika)            598


			

További információk

Évszám

2022

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/