A települések vízellátása már az ősidőktől kezdve az egyik legfontosabb közérdeknek számított, helyük kiválasztásakor ez volt az egyik fő szempont. Az esetek zömében bő vizű patakok, vízfolyások közelsége adta erre a megoldást. Később a fejlettebb kultúrák településeihez sok esetben tekintélyes távolságról mesterséges csatornákkal oldották meg a vízellátás problémáját – mint Mohenjo Daro, Róma, Nîmes, Aquincum, Miliana esetében –, a legtöbb helység vízellátása azonban sokáig a hordós vízszállítással, ásott kutakkal történt. Nem volt ez másképp a magyar városok esetében sem: a jó minőségű ivóvíz kincset ért. E kincs kiaknázásán és minél jobb felhasználásán munkálkodott a XVIII–XIX. század fordulójának egyik legnevesebb magyar vízépítő mérnöke.

Fellner Jakab egyik legismertebb épületét, a veszprémi érseki – korábban még püspöki – palotát 1765-66-ban emelték. A palota építésekor nyilvánvalóbbá lett az, amit a korábbi évszázadok várostromai is bizonyítottak már: a száraz veszprémi várplatón nincs megoldva a vízellátás.

Tumler György, Veszprém és a környék ismert ezermester molnára vállalkozott a feladatra, a tartós és megfelelő hozamú vízellátás kérdésének megoldására. Terve az volt, hogy a vár alatti ősi Úrkútból, az ott levő káptalani malom egyik kerekének felhasználásával vizet nyom a mintegy 23 öl magasságban levő építkezéshez. 1766-ban Koller Ignác püspökkel szerződést kötött a munka elvégzésére, amely kielégíteni szándékozott a vár egyéb vízigényét is. György azonban a következő év januárjában meghalt és a munka befejezése fiára, a tehetséges Tumler Henrikre várt, aki ekkor 18 éves volt.

György és fia, Henrik nem ekkor végezték az első vízépítési munkát a közeli és távolabbi környéken. Mocsarakat csapoltak le és tettek kitűnő legelővé, malmokat szereltek fel új és nagyobb teljesítményű kerekekkel, utakat hoztak helyre. A veszprémi várplató vízellátása azonban a szokásosnál nehezebb feladatnak bizonyult.

Az Úrkút mellett kis gépházat építettek és abban helyezték el a 3 pumpát magába foglaló instrumentumot, amely úgy működött, mint egy mai biciklipumpa. Szíváskor a hengerek megteltek kútvízzel, amelyet a lábszelepek zárásakor a hengerfejek ellenirányú mozgásával a várba vezető ólomcsőbe nyomtak. Tumler Henrik az apja által elkezdett munkát fényes sikerrel befejezte, így az 1767. esztendő Mária napján a próbaüzem során már vizet lehetett venni a püspöki palota mellett e célra kialakított csorgóból.

Molnár és vízépítő

Koller püspök 100 arannyal jutalmazta Henrik munkáját és vállalta bécsi építészeti tanulmányainak költségét. Ausztriában és Morvaországban végzett tanulmányait követően hazatért, letette a molnármesteri vizsgát és belépett a veszprémi molnár céhbe. Ennek később vezető mesterévé választották. Apjával megkezdett tevékenységét tovább folytatta, így a Zichyek kálózi birtokán mintegy 1000 holdat tett művelhetővé, ugyanott hatkerekű malmot épített. Bekapcsolódott a Marcal szabályozási munkájába, az Apponyiak kölesdi birtokán malmot épített, ugyancsak emelt egyet Balatonfüreden, de a Zichyek almásdi birtokán is. 1786-ban Balatonfüreden fürdőház építésére tett javaslatot. A Szigliget melletti mocsaras lapályon csatornák kialakításával biztosította a lecsapolást, amivel mintegy 4000 hold legelőt hozott létre.

Bekapcsolódott a budai vár vízellátásának megoldását célzó munkálatokba is. Megújította a két, a Duna vizét emelő szerkezetet, a Kempelen Farkas által tervezett harmadik vízemelő kivitelezését vezette, a friss forrásvizet adó, mai Széchenyi-hegyi forrásfoglalásokat átépítette. Bővítette a közlekedőedények elvén működő, várba menő vízvezetéket, ahol négy kutat épített, kőfaragó tervek felhasználásával. Budai polgárjogot nyert, a városban végzett működése mintegy 10 évet ölelt fel. Ekkor – budai munkáin túl – Balla Antal Pest megyei földmérővel együtt megbízást kapott a Duna–Tisza-csatorna terepi vizsgálatára, közben megtervezte a fertődi Esterházy-kastély vízellátását. Itt a vízemelést szélmalommal biztosította a nagyméretű falazott, lábakon álló víztoronyhoz (medencéhez). Gödöllő piacára bevezette a jó minőségű vizet.

Címerében két vár

Sikereit széles körben elismerték, ez indította arra, hogy – hivatkozva közhasznú munkáira – megrendelői támogatásával nemességért folyamodjon. A rangra emelést igen gyorsan, néhány hónap alatt, 1791 februárjában megkapta. Címere egyértelműen utal a két vár (Veszprém és Buda) vízellátásában szerzett kimagasló érdemeire.

Budán az általa továbbfejlesztett vízépítési szerkezetek működéséhez a továbbiakban már nem voltak szükségesek magas kvalitásai, ezért az 1790-es évek elején visszatért Veszprémbe, ahol új feladatok várták.

Székesfehérváron megoldotta a Királykút vizének bevezetését a belvárosi térre (1795). Ozorán és Balatonkilitin olyan malmokat épített, amelyeket az arra utazó külföldiek is megcsodáltak. Mint Veszprémben ismertté lett korábbi honoráciort, felkérték a Balaton lecsapolási terveinél kialakult műszaki vita eldöntésére. E munkához felhasználta korábbi szintezési adatait. A lecsapolási munkák egy részétől a befektető birtokosok – jegyezzük meg: szerencsére – visszarettentek a felmerülő költségek jelentős nagysága miatt, de sor került a Sárrét lecsapolási munkáinak elkezdésére.

Tűztorony és Fecskendőház

1809-ben fiával együtt részt vett a franciák elleni nemesi felkelésben mint a veszprémi lovasezred tagja. 1810-ben már ismét otthon tartózkodott Veszprémben, ahol az általa megrajzolt terv szerint készítették el az akkor romos Tűztorony ma is teljes szépségében látható copf stílusú tetejét, valamint a Fecskendőházat, amelyet alul a tűzoltók, felül a polgármesteri hivatal használt.

Tumler Henrik mint sikeres, országosan elismert és megbecsült vízépítő, jelentős vagyonra tett szert. Megvette a Séden a Nádasdyak malmát, majort vett Veszprém külterületén, kallómalma volt Budánál, a Dunán. Marhákat tartott, földeket vásárolt és azon gazdálkodott, salétromüzemet működtetett Ozorán, számos malom igazgatója lett, a Somlón szőlejét műveltette, a veszprémi piactéren (ma Óváros tér) emeletes házat vett a zirci apátság házai mellett. Ebben lakott 35 éven keresztül haláláig, 1835. május 27-ig.

Halála a korabeli feljegyzések szerint is a kor magyar mérnöktársadalmának nagy vesztesége volt. Emlékét a mai meglevő veszprémi Tűztorony, a mellette levő Fecskendőház, a számos – azóta már többször újrakotort – vízlevezető csatorna és a mintegy 260 oldalnyi írott hagyatéka őrzi, mely utóbbi a Veszprémi Levéltárban található meg, nemesi levelével együtt.

Veszprém városa utcát nevezett el róla.

SZOLNOKY GÁBOR

2015/20