Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása
A sematikus ábra a levegő útját mutatja a csigaház köldöki részétől a mikrocsatornákon át a varrati csőbe, és onnan a csigaház belsejébe (FOTÓ: PÁLL-GERGELY BARNA)

Lélegezni zárt ajtó mögül? – Frappáns válasz egy evolúciós problémára

Az ősi tengeri ízeltlábúak és puhatestűek erős külső burkokkal vették körül magukat, mely hathatós védelmet jelentett a ragadozók és az embert (puhatestűt) próbáló környezet, például az erős hullámzás ellen. A külső páncél a szárazföld meghódítása után is hasznosnak bizonyult, méghozzá nemcsak az ellenséggel, hanem a kiszáradással szemben is. A szárazföldi héjas csigáknak alapvetően két csoportjuk létezik.…

Tovább olvasok

Mellkassebészet és kutatói munka – Interjú Gieszer Balázzsal

Gieszer Balázs fiatal mellkassebész, aki azonban nemcsak betegeket operál, hanem annak lehetőségeit is keresi, hogy miként lehetne lassítani, vagy akár meg is akadályozni az átültetett tüdő kilökődését a transzplantációt követően. Az Országos Onkológiai Intézetben Rényi-Vámos Ferenc és Döme Balázs vezetésével kutatják az adrenomedullin nevű peptidhormon szerepét annak a tünetegyüttesnek a kialakulásában, amely a leggyakrabban fordul…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/