Tartalom kihagyása Oldalsáv kihagyása Lábléc kihagyása

Így ünnepeltük – a negyedszázadot – 75-ös törzsasztal

Az idén 75 éves Élet és Tudomány fél évszázaddal ezelőtti szerkesztősége természetesen nem mulasztotta el, hogy megemlékezzen az akkori 25. lap-születésnapunkról. 1971-es évfolyamunk 50. számában – nagy gonddal és sok képpel – összeszedték, melyek voltak az akkori évfordulóhoz vezető főbb állomások.   A mai nagyszülői generáció még mindig nosztalgiával emlegeti a kis alakú, barna-fehér nyomtatású ÉT-t…

Tovább olvasok

Élet és Tudomány, 1947. július-december (2. évfolyam, 13-34

Az élettől a tudományig – 75-ös törzsasztal

Egy hetilap a legfontosabb üzeneteit leginkább azzal nyilvánítja ki, mi jelenik meg egy-egy számának a címlapján. Az idén 75 éves Élet és Tudomány ebben a tekintetben is jelentős változáson ment keresztül. Ennek oka nem pusztán a fotó- és nyomdatechnika fejlődésében keresendő, bár kétségtelen, hogy immár háromnegyed évszázados története során külső megjelenése tekintetében akár technikatörténeti kordokumentációként…

Tovább olvasok

Lyukas világ és a bombázó neutronok – Akit az Élet és Tudomány vezetett kutatói pályára

Az Atomki kutatójaként a szén urántartalmának vizsgálatától indult, majd némi neutrongenerátorral kapcsolatos kaland után az atommag kutatásánál kötött ki Angeli István, a Debreceni Egyetem nyugalmazott professzora, aki élete egyik meghatározó élményeként tartja számon azt a több mint hetven évvel ezelőtti napot, amikor lapunkkal először találkozott. Az Élet és Tudomány egyik első olvasójával, terjesztőjével és kritikusával…

Tovább olvasok

Hírlevél

* kötelező mezők






Kérjük válasszon, hogyan kereshetjük fel önt az Élet és Tudomány nevében:
Az e-mailjeink láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhat. Adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatos információkért látogassa meg weboldalunkat: https://eletestudomany.hu/adatkezelesi-tajekoztato/