A Valóság, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) társadalomtudományi folyóirata először 1958 végén, decemberben jelent meg. Az akkor még kéthavi lapot azzal a céllal indította útnak a szerkesztőbizottság, hogy címének megfelelően a valóság mélyebb megértésének, a progresszív társadalmi gondolat terjesztésének orgánuma legyen.
Alcímében előbb a TIT társadalomtudományi folyóiratának, majd csak a TIT havi folyóiratának nevezte önmagát, azaz végig kötődött alapítójához, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulathoz, mely magát az 1841-ben alapított Királyi Magyar Természettudományi Társaság, és az 1901-ben megalakult Társadalomtudományi Társaság utódjának tekinti.
Az 1964 januárjától havilappá vált Valóság napjainkban is feladatának tartja, hogy behatóan és közérthetően foglalkozzon hazánk és a nagyvilág gazdasági, politikai, történelmi, kulturális és ideológiai kérdéseivel, s tájékoztassa olvasóit valamennyi társadalomtudomány és az azokhoz kapcsolódó természettudományi diszciplína legújabb és legfontosabb eredményeiről.
Az 1989 utáni időszaktól a szerkesztőségi álláspont szerint a Valóság – profiljából adódóan – nem foglalkozik napi politikával, ekképp hazai és külhoni szerzőgárdája nem ettől függően verbuválódik. A sokoldalú tájékoztatás igényéből következően a lap nem akarja helyettesíteni egyetlen tudományos folyóirat tevékenységét sem, hiszen a társadalomtudományi ismeretek magas szintű terjesztését tekinti fő feladatának.
Mindazonáltal a folyóirat nemcsak a történelem, a nyelvtudomány, a jogtudomány, a szociológia vagy éppen a filozófia témaköreiből merít, hanem igyekszik problémaérzékeny cikkeket is közölni, például a zöldenergia, a robottechnika, a művészet, a viselkedés- és környezetkultúra, az ökológiai és demográfiai krízisek témáiban.
Tekintse meg a lap tartalomjegyzékét lejjebb görgetve a termék leírásánál, vagy a termékgalériában!
Digitálisan letölthető termékeink esetében a letöltendő fájlt egyedi azonosítóval látjuk el, egy vásárlást követően egy felhasználó legfeljebb három alkalommal töltheti le a megvásárolt terméket.