Kínaiul Haiyan, azaz Viharmadár lett annak a trópusi ciklonnak a neve, ami november 2-án keletkezett a Csendes-óceán nyugati térsége fölött, a Mikronéziához tartozó Pohnpei-sziget közelében.
Az északi féltekén általában júniustól novemberig tart a trópusi ciklonok, azaz a hurrikánok és tájfunok évada (ÉT 60. évf., 1644-1646. old.). A hurrikán elnevezést az Atlanti-óceán, a tájfun nevet a nyugati Csendes-óceán térségében használjuk (ÉT 54. évf., 1294-1297. old.). A csendes-óceáni Viharmadár elképzelhetetlen károkat okozott a mintegy 7100, ebből 800 lakott szigetből álló, közel 90 milliós lakosú Fülöp-szigeteken. A filippínók által Yolandaként emlegetett természeti csapás okozta károk enyhítése és a túlélők segítése – az ország szétapródozottsága miatt – rendkívüli nehézségekbe ütközött. Ennek tudatában a nemzetközi közösség mentőcsapatokat küldött a helyszínre. Az egyes kormányok adománya meghaladja a 200 millió dolláros értéket.
Mi történt a légkörben meteorológusszemmel? Régi megfigyelés, már Kolombusz beszámolóiban is találkozhatunk vele, hogy a trópusi ciklonok kizárólag az óceánok fölött jönnek létre. Jakob Bjerknes norvég-amerikai meteorológus 1969-ben kimutatta, hogy a trópusi ciklonok keletkezésének egyik feltétele az, hogy a tengervíz hőmérséklete a felső 50 méteres rétegben meghaladja a 26,5 °C-os értéket. Az Egyesült Államok Országos Hurrikán Központjában az 1950-es évektől kezdődően végzett kutatások szerint a meleg tengervíz mellett több más tényező is közrejátszik abban, mikor és hol keletkezik trópusi ciklon. A kutatások indítéka az volt, hogy a trópusi ciklonok gyakorisága és erőssége évről évre ingadozik, holott az óceánok hőmérséklete a nyári félévben minden évben meghaladja a kritikus 26,5 °C-os értéket. A kutatások eredménye szerint a trópusi ciklonok keletkezésében a meleg tengervíz párolgásából származó hőenergia mellett a helyi szélrendszerek kinetikus energiája is szerepet játszik. Modellszámítások alapján azt lehet mondani, hogy a tengervízből származó termikus energia a trópusi ciklonok össz-energiájának 95%-át adja, és csupán a maradék 5% származik a háttérben működő szélrendszerek mozgási energiájából. Az óceánok fölötti meteorológiai adatok kevés száma miatt ezek alapján egyértelmű, hogy a trópusi ciklonok keletkezésének, vonulásának és intenzitásának előrejelzése meglehetősen nehéz feladat – még napjainkban is, amikor (a hadsereg után) a meteorológus szakma használja a legnagyobb teljesítményű számítógépeket. A komputerek teljesítményének növekedését kihasználva a szakemberek egyre összetettebb és – mind térben, mind időben – egyre nagyobb felbontású előrejelző modellekkel dolgozhatnak, az egyre rohamosabban fejlődő meteorológiai megfigyelőrendszer adataira támaszkodva. A számítógépes lehetőségek fejlődését legkifejezőbben az jelzi, hogy az 1970-es években a meteorológusok által használt komputerek másodpercenként 1 millió (106) matematikai alapműveletet tudtak elvégezni. Ez a szám a ’90-es években 1 milliárd (109), 2000 után 1 billió (ezer milliárd, azaz 1012), napjainkban pedig meghaladja az 1 billió ezerszeresét, azaz a 1015 értéket.
Az időjárási katasztrófák a történelem során többször felhívták a politikusok, a döntéshozók figyelmét a nemzeti meteorológiai szolgálatok működésének fontosságára. Így volt ez már 1854. november 14-én is, amikor a Szevasztopol ostromára készülő angol–francia–török haderőre nem várt vihar csapott le a Balaklavai-öbölben. Összesen 34 hajó, 8 ezer tengerész, 200 ezer font aranypénz és a hadsereg teljes téli felszerelése veszett oda – a tél beköszöntének küszöbén. A meteorológia története szerint – az uralkodók parancsára – a következő években sorra alakultak Európában a nemzeti meteorológiai szolgálatok. A következő példa az Egyesült Államokból való, ahol a denveri repülőtéren 1959-ben megmagyarázhatat-lan repülő-baleset történt derült égbolt mellett. Ennek a repülőeseménynek a vizsgálata vezetett a meteorológiában az úgynevezett mezo-szinoptika kialakulásához.
A Viharmadár tájfun ismét történelmet írt a meteorológusok számára: tovább kell javítani a megfigyelő és az előrejelző rendszert.
Milyen erős volt a Viharmadár? Herbert Saffir és Robert Simpson voltak az elsők, akik a trópusi ciklonokkal kezdtek foglalkozni az 1950-es évek elejétől. Korán bebizonyosodott, hogy a hagyományos meteorológiai mérőeszközök – a méréshatár végessége miatt – nem képesek regisztrálni a hurrikánok erősségét, ezért a károkozáshoz mért tapasztalati osztályozást vezettek be, aminek a használatát az Amerikai Meteorológiai Szolgálat 1974-ben hivatalossá tette. A trópusi ciklonok erőssége a Saffir–Simpson-skálán 1-től 5-ig terjed. A megfigyelőrendszerek fejlődésével, például az időjárási radarok és a meteorológiai műholdak megjelenésével lehetőség nyílt a tapasztalati skála újrafogalmazására. Ezt Vernon Dvorak amerikai meteorológus tette meg 1984-ben. Az ő skálája 1-től 8-ig terjed, pontosabban a 8-as erősségig terjedt a Haiyan megjelenéséig. Délkelet-Ázsia Viharmadarát 8,1-es erősségűre sorolhatjuk a Dvorak-skálán.
Ez az időjárási esemény újabb kihívások elé állítja a meteorológusokat. A médiamegjelenés mellett egyre erősebb az a támogatás, amit a meteorológus szakma a társadalom részére nyújtani tud az élet- és vagyonvédelem területén. A filippínó meteorológusok ezt már régen tudják. Ezért vezették be a figyelmeztető előrejelzések rendszerét (The Philippine public storm warning signals, PSWS). Tudjuk, hogy a rendszer előrejelzése korrekt volt. Azzal is szembesülnünk kellett viszont, hogy egy szigetvilágból nincs hová menekülni a várható katasztrófa elől.
(Megjegyzés: a Fülöp-szigeteken az állampolgárok több mint 4 %-a írástudatlan, ezért a szöveges magyarázatokat a nemzeti meteorológiai szolgálat képekkel is illusztrálja.)
GYURÓ GYÖRGY
2013/49
