A házfalakra felfutó borostyán levélzetében rejtőzködő, Magyarországon eddig soha nem látott sodrómoly lepkéje bukkant fel hazánkban. A Clepsis dumicolana annyira új faj, hogy még hivatalos magyar neve sincs, előzetesen borostyán-sodrómolynak nevezhetjük.
Borostyánnal befutott régi városfal Pécsett (FOTÓ: FAZEKAS IMRE)
A lepkehernyók körében nem igazán kedvelt tápnövény a borostyán, a fajok többsége inkább más táplálékforrást választ. Az új faj hat hazai oligo- és polifág rokona messze elkerüli a borostyánt.
A borostyán-sodrómolyt, ezt az új lepkefajt Magyarországon először jelen sorok írója figyelte meg 2020 tavaszán a szubmediterrán mikroklímájú Pécsett. Az igen apró lepke a Mecsekoldal városrészben, a régi városfal és a helyi védelem alatt álló Havi-hegy közötti utcákban, kertekben repült a felfutó borostyánok levélzetének közelében. A Havi-hegy másról is nevezetes, ugyanis a több mint százéves mandulafája 2018-ban „Európa fája” lett.
A lepke pécsi felfedezésével szinte párhuzamosan, néhány héttel később Budapesten is megtalálta Halász Antal, a Duna–Ipoly Nemzeti Park munkatársa egy társasház falára felkapaszkodó borostyánon. Az információcsere után a vizsgálatok ezt követően már célirányosan is elkezdődtek, s egészen a tél elejéig folytak.
Az eddigi kutatások szerint úgy látszik, hogy a néhány milliméter nagyságú borostyán-sodrómoly csak a késő délutáni órákban jelenik meg a borostyánleveleken (lásd a képünket) és sötétedésig repül a tápnövény körül, de csak annak közvetlen környezetében. Az éjszakát rejtőzködve, a levelek fonákján tölti. Fajrokonai kivétel nélkül éjszaka repülnek. A hernyók kizárólag csak a borostyán levelével és a hajtás végével táplálkoznak. A hideg téli hónapokat hernyóalakban vészelik át, s kihasználják a házfalakból kisugárzó hő előnyeit.
A magyar faunában eddig ismeretlen fajról az európai szakirodalomban is csak szűkszavúan írtak a szerzők. A legjelentősebb sodrómolyos európai monográfiában (Tortricidae of Europe, 1) a 2000-es évek elejéig csupán a mediterrán országokból és Elő-Ázsiából említették. A faj magyarországi felfedezésének híre az online szakmai levelezésekben hamar elterjedt az európai lepkekutatók körében. A faj hazai megjelenése azért is volt érdekes, mert – mint ez később kiderült – a borostyán-sodrómoly az elmúlt húsz évben folyamatosan felbukkant Európa számos nagyvárosában, így Berlinben, sőt még Londonban is, egy egyetemi botanikus kertben.
A szubmediterrán pécsi Havi-hegy (FOTÓ: FAZEKAS IMRE)
A szórványos faunisztikai publikációkból azonban nem lehetett megrajzolni a lepke elterjedési trendjét, földrajzi mintázatát. Szükség volt egy folyamatosan bővíthető elterjedési adatbank megnyitására és egy digitális térkép elkészítésére. Az európai kollégákkal való intenzív konzultáció néhány hét múlva meghozta a gyümölcsét. Mintegy 80 lelőhely adatai kerültek az adatbankba és a térképre az 1884 és 2020 közötti gyűjtések alapján.
A megrajzolt elterjedési térkép igen meglepő volt. Bebizonyosodott: a borostyán-sodrómoly nem is „igazi” mediterrán faj, hiszen Spanyolország déli részéből egyetlen gyűjtési adata van csak 1901-ből. Azóta sehol az egész Ibéria-félszigeten nem fogták. Hiányzik a Balkán-félszigetről is. Természetes elterjedési területének súlypontja az Appennini-félsziget, amely a jégkorszakok alatt az európai fauna egyik, de igen fontos szekunder refugiuma volt. Feltételezhető, hogy a sodrómolynak ez a földrajzi régió volt a jégkori menedékhelye.
Miközben az utolsó jégkorszak, a Würm-glaciális után, mintegy 10 000 éve a növény- és állatfajok fokozatosan elfoglalták a jégmentes területeket, számos faj nem vagy alig hagyta el egykori jégkorszaki menedékhelyét. Ilyen faj a borostyán-sodrómoly is.
A borostyán-sodrómoly földrajzi elterjedése Európában (FAZEKAS IMRE ÁBRÁJA)
De hogyan került akkor a lepke a London–Amszterdam–Berlin– Budapest–Pécs jelenleg ismert elterjedési határvonalig?
Az eddigi vizsgálatok valószínűsítik, hogy a borostyán-sodrómolyt a déli országokból származó kertészeti felhasználású borostyánszállítmányokkal hurcolták be Közép- és Nyugat-Európa országaiba, ahol a faj megtelepedett, de mindig csak városi vagy egyéb települési környezetben, tehát egy adventív faj. Adventívnek, idegenhonosnak vagy jövevénynek azokat a fajokat tartjuk, amelyeknek természetes elterjedési területe (areája) nem fedi a térképen is bemutatott földrajzi területet, hanem oda emberi közvetítéssel kerültek be. A borostyán-sodrómolyok mindig csak a települések hőmérsékletileg kiegyenlítettebb, melegebb „hőszigeteiben” bukkannak fel. Meg kell jegyezni azonban, hogy nem kizárt a faj természetes északi irányú kolonizációja sem, ezt azonban még alaposan tanulmányozni kell.
Párosodó borostyán-sodrómolyok a tápnövény levelén
(FOTÓ: HALÁSZ ANTAL)
Hazánkban és Közép-Európa más országaiban e sodrómoly imágói, azaz lepkéi két nemzedékben repülnek május közepétől október közepéig. Dél-Európában csak egy generációja ismert májustól júliusig. Ennek a generációs változásnak az okát a belga és spanyol kutatók abban látják, hogy a Mediterráneum forró, száraz nyara nem kedvez a második nemzedék kialakulásának, míg északabbra, a csapadékban gazdagabb életkörülmények előnyösebbek a hernyók számára.
Meglepő viszont az is, hogy sem a magyarországi, sem pedig más közép- és nyugat-európai üde lomberdőben, keményfás ligeterdőben az őshonos, árnyéktűrő borostyánon eddig a lepkét még nem sikerült megfigyelni. Erre majd a következő évek kutatásai adnak választ, amelyekben vizsgálni kell a „bekerülés” pontos módját, a megtelepedés és fennmaradás bionómiáját, valamint az állományok nagyságát.
Fazekas Imre
BOROSTYÁN-HISTÓRIA
Bármerre járunk az ország településein, mindenütt a falakra, kerítésekre látványosan felfutó borostyánra bukkanunk, de árnyékos helyekre is ültetik talajtakarónak. A borostyán örökzöld levélzete porszűrőként is működik, nyáron pedig hűtőhatásának köszönhetően a házfalaktól egy méternyire is alacsonyabb hőmérsékletet mértek. Nem lebecsülendő, hogy a szén-dioxid lekötésével és az oxigén kibocsátásával jelentősen javítja a szennyezett városi levegő minőségét. Számos kertészeti változata mellett a nálunk őshonos borostyán (Hedera helix) a félszáraz és az üde gyertyános tölgyeseinkben, az ártéri szil-kőris-tölgyeseinkben elterjedt (lásd lapunk 1981/4. számában). A művelődéstörténeti feljegyzések szerint már az ókorban gyógynövényként használták, gyuladáscsökkentésre (köszvény, reuma), méregtelenítésre és bőrápolásra (sebkezelés, ekcéma). A növényi drog triterpén szaponinokat (hederakozid C-t), fahéjsavszármazékokat, poliineket (falkarinolt) és flavonoidokat tartalmaz. Hatóanyagainak köszönhetően jó a felső légúti megbetegedések és a köhögés ellen, de köptetőként és görcsoldóként is alkalmazzák.
Élet és Tudomány 2020/9