Xenophón Hierón avagy a zsarnokságról című rövid tanulmánya nem tartozik az antik író közismert munkái közé. Inkább a Visszaemlékezések Szókratészre, az Anabászisz, Kürosz neveltetése vagy az Oikonomikosz (a gazdálkodás tudománya) az, amire szeretettel emlékezik mindenki, aki görögül szívesen tanult. Ennek oka nagy valószínűséggel az, hogy a szép attikai nyelvjárásban szóló, szellemes és világos fogalmazású szerző – akiről egy magyar kutatója azt írta, hogy olyan, „mintha csak kortársunk lenne” – megragadó és inspiratív. Különösen igaz ez a dráma és a poézis más ókori szerzőivel szemben, akik alaposan próbára teszik a tanulót, kivált, ha még az attikaitól eltérő dialektusok is nehezítik a megértést.
A tanulmány most megjelent magyar kiadása azonban rámutat arra, hogy ez a kis írás nemcsak hasonlóan érdekes, mint a többi Xenophón-mű, de olyan problémákat is felvet, amelyek máig foglalkozatják a politikai filozófiát vagy az etikát. A kiadás óriási érdeme, hogy a szöveget beállítja a különféle eszmei kontextusokba, amelyek jelentőségét megvilágítják. Mindez a fordító és a kísérő tanulmányokat író Gelenczey-Miháltz Alirán érdeme, aki filozófiatörténész, és fő területe az antik politikaelmélet. Munkájának mértékét mutatja, hogy maga a Hierón alig 30 oldal a 280 oldalas kötetben. Az értelmezést a tudós kommentárok teszik lehetővé, így készítőjük nevét érdemes megjegyezni, mert önálló művet hozott létre és ezzel saját témájának érdekességét is az olvasók elé tárja.
Külön részben fejti ki a Hierón felépítésének és érvrendszerének összefoglalását, majd a fordítás következik, ezek után jönnek a különféle történeti és probléma-összefüggések, az említett kontextusok. Xenophón mint politikai gondolkodó bontakozik ki, a kontextusokban mindig ott van Szókratész és Platón szellemisége, majd a türannosz, a zsarnok ókori jelensége és értelmezéstörténete, a türannikus szellem újjászületése, a jó türannosz utópiája, továbbá a hatalom és a szellem viszonya. Nagyon érdekes a fordító elemzése, hogy kinek és miért írta Xenophón ezt a dialógikus szöveget, akkor, mikor az athéni demokrácia válságban volt, a harminc lovag zsarnokként uralkodott (és pusztította el Szókratészt is). Megtudjuk, hogy a zsarnok és a költő ismétlődő „toposz” az antik filozófiában; tudós tanácsadója sok zsarnoknak van. A türannosz már az antik (antic) meghatározásban is elkülönül a király szerepétől, amely legitim utakon jut a hatalomhoz, míg a zsarnok azt erőszakkal szerzi meg.
Maga a történet Hierónnak, a szürakuzai zsarnoknak a párbeszéde, amelyet Szimonidésszel, a költővel folytat. Szimonidész a zsarnok tanácsadója. Mindkét szereplő pozitív ábrázolást kap, de mindkettő mondanivalójával szemben – mint a fordító rámutat – Xenophón ironikus és távolító. A párbeszéd nem annyira didaktikus és tanító jellegű, mint Platónnál megszoktuk, inkább problémafelvetés, tűnődés. Boldog-e a zsarnok, jobb-e a sorsa, mint az átlagos emberé, kérdi Szimonidész. Ő inkább a lehetőségeket látja a mérhetetlen és korlátozás nélküli hatalomban. Hierón bölcsen, okosan válaszol, a türennosz-lét árnyoldalait sorolja, a sok kötöttséget, kötelezettséget, köztük az állam, a polisz védelmének feladatát, illetve elszigeteltségét a többi embertől, félelmét az alattvalóktól. Végül Szimonidész egy sor javaslattal él Hierón számára: hogyan lehet jó uralkodó, hogyan tudja megszerettetni magát a néppel, milyen törekvésekről, uralmi formákról célszerű lemondania.
A dialógusban is megfogalmazódik, hogy lehetséges a „jó türannosz” szerep, hiszen a rendet fenntartó jó uralkodó nélkülözhetetlen állami funkciót tölt be. Ez a kérdés azután áthatotta a későbbi politikai gondolkodást is. A fordító, illetve a kitűnő kommentátor rámutat, hogy Xenophón a háborúkat vívó, zaklatott korban és talán saját katonai tapasztalatai nyomán (amelyeket az Anabásziszban írt meg), különösen képes volt értékelni a haza védelmének jelentőségét. A hatalom a türannosz személyén át elvontan és perszonálisan jelenik meg a tanulmányban, nincs szó a törvények vagy az intézmények köztes szerepéről. A hatalom a kontemplatív magánélettel szembeállítva a közélet vagy az aktív élet (vita contemplativa – versus – vita activa) kötelezettsége formájában jelenik meg.
A téma folytatódik tovább: az újkori filozófiákban és napjainkban is vannak bölcselők, akik a jó hatalom vagy a jó zsarnok tematikáját vizsgálják, és kibontják mindazokat a fogalmi, illetve elméleti összefüggéseket, amelyeket most a kommentátor csak érint (és kinek szabadkozását, mármint hogy nem tud mindenre kitérni, az olvasó megérti, mert minden bekezdéséből felsejlik: itt valóban igen fontos és érdekes dolgokról van szó). Amellett, hogy a kommentárok rendkívül világosan fogalmazottak (mondhatnánk, Xenophónhoz méltó módon), a kötet igazi szakmunka is, teli szakirodalmi hivatkozásokkal, nagy irodalomjegyzékkel, sok lábjegyzettel, ahol a szerző az antik szöveghelyeket adja meg és a megértést segítő tájékoztatásokkal szolgál.
(Hierón avagy a zsarnokságról. 2013. Typotex; Klasszikus gondolkodók című sorozat, 281 oldal, 3500 forint)
BUDA BÉLA
Az Élet és Tudomány ezzel az utolsó posztumusz cikkével búcsúzik el Buda Bélától, a neves pszichiátertől, akinek széles palettájú könyvismertetői is bizonyították: XXI. századi polihisztor volt – A Szerkesztőség.
2013/50
