A Magyar Rovartani Társaság 2015 rovarának a nagy szentjánosbogarat választotta. A világító állatok legismertebb faja más vonatkozásban is szimbóluma lehet 2015-nek: ezt az évet ugyanis az UNESCO a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította.
Akik még nem láttak szentjánosbogarat (Lampyois noctiluca), gyakran valamilyen ragyogó fényű, fémesen csillámló zöld vagy aranysárga színű rovarra gondolnak, például az aranyos virágbogárra (Cetonia aurata) vagy az árnyas kertekben is gyakori díszes árvacsalán-levelészre (Chrysolina fastuosa). Pedig a nagy szentjánosbogár nappal egyáltalán nem feltűnő állat: 1,5–2 centiméter hosszú teste matt szürkésbarna. A hím külseje nagyjából megfelel a bogártest alapszabásának: elülső szárnya hosszú szárnyfedővé alakult, hártyás szárnyai fejlettek – repülni is tud tehát –, félkör alakú előtora elfedi a fejét. A nőstény viszont alig hasonlít rá: szárnyai teljesen hiányoznak, így feltűnő a teste szelvényezettsége, emiatt inkább lárvára hasonlít, s nem kifejlett bogárra.
A rövid élet titka
Sem a nőstény, sem a hím nem táplálkozik kifejlett korában; nincsenek is szájszerveik. Legfeljebb vizet vesznek magukhoz, egyébként a lárvakorukban felhalmozott tápanyagokat élik fel rövid – két-három hetes – imágóstádiumuk idején.
A nagy szentjánosbogárral az ország bármely részén találkozhatunk, főleg ritkás erdőkben, erdőszegélyeken, bokros helyeken, dús növényzetű nyirkos réteken, parkokban, temetőkben, nagyobb kertekben. A nyáron csontszáraz homokpusztákat és szikeseket kerüli, mert lárvájának legnagyobb ellensége a kiszáradás.
A június második felétől július első feléig rajzó szentjánosbogár nősténye meleg estéken, a teljes sötétség beálltakor (10 óra körül) bekapcsolja világítószervét. Rövid életét egészen kis területen éli le: többnyire mozdulatlanul ül a talajon vagy felmászik az alacsony növényekre. Potrohát felgörbíti, esetleg jobbra-balra csóválja, miközben fényét folyamatosan sugározza – egyik hazai rokona, a kis szentjánosbogár (Phausis splendidula) nősténye jellemző frekvenciával villog. Az alacsonyan repülő hím hatalmas, lefelé irányuló szemével akár 50 méterről is észreveszi a nőstényt. Ő maga is világít, de sokkal gyengébben.
Ha a nőstény nem találkozik hímmel, két óra múltán kikapcsolja a fényét és elbújik. Ezt legfeljebb 10 napon át ismétli; ha ez idő alatt nem sikerült párosodnia, elpusztul. Ha viszont megtörténik a megtermékenyítés, egyáltalán nem világít többé, hanem maradék energiájával 50–100 tojását érleli, majd lerakja. Élete ezzel véget is ér; a hímek már korábban, a párzás után elpusztultak.
Luciferin és luciferáz
A tojásokból 3–5 hét múlva 5 milliméteres lárvák kelnek ki, melyek 1–2 év alatt, 5–6 vedlés után akár 25 milliméteresre is megnőnek. A telet a talajban vagy növényi korhadék közé rejtőzve vészelik át. Lassan, araszolva mászkálnak a talajon – főleg éjszaka, de tavasszal, nedves időben néha nappal is –, és csigákra vadásznak. A teljesen érett lárvák tavasz végén bebábozódnak, majd 8–15 nap múlva kikelnek a kifejlett bogarak.
Ha a lárva csigára bukkan, többször megharapja, és rágójával fehérjebontó enzimeket juttat áldozata testébe. Az emésztőfolyadék megbénítja a csigát, és elfolyósítja szöveteit. Ezt a folyadékot a lárva felszívja. A lárvák házas és házatlan, illetve kicsi és nagy csigákat egyaránt megtámadnak.
A nagy szentjánosbogárnak a lárvája is világít, amely esetében azonban a fénykibocsátás célja természetesen nem a párválasztás. Fényével az ellenségeinek üzeni, hogy nem érdemes őt elfogyasztani, ugyanis testnedve erős mérgeket tartalmaz. Éppen ezért csak zavarás esetén kapcsolja be a kifejlett nőstényénél jóval gyengébb fényét.
Mind a lárvák, mind az imágók világítószervei a potroh hasoldalának végén találhatók. Ezek légcsövekkel sűrűn behálózott, tehát oxigénnel jól ellátott testrészek.
A fénykibocsátás (biolumineszcencia) biokémiai folyamat eredménye: a luciferin nevű szerves vegyület adenozin-trifoszfát (ATP) hatására, magnéziumionok jelenlétében gerjesztett állapotba kerül, majd a légköri oxigén hatására oxiluciferinné alakul, és közben fotont bocsát ki. Mindkét folyamatot a luciferáz enzim katalizálja. (A biolumineszcencia lépései nagyjából hasonlók minden világító szárazföldi vagy tengeri élőlény esetében.)
A fénytermelő folyamat a fénysejtek egyik sejtszervecsketípusában, a peroxiszómákban zajlik. Amikor a bogár nem világít, a fénysejtek mitokondriumai elhasználják az oxigén nagy részét, így a peroxiszómákba kevés jut belőle. A bogár úgy kapcsolja be a fényt, hogy idegi aktivitással nitrogén-oxidot juttat a fénysejtekbe, ami gátolja a mitokondriumok oxigénfelhasználását. Így a légcsövek által szállított oxigén eljuthat a peroxiszómákba, és ott lezajlik a fénykibocsátással járó kémiai reakció.
Miért szentjános?
Június 23. Szent Iván napja, mely csak néhány nappal később követi a nyári napfordulót, az év legrövidebb éjszakájának napját. E pogány eredetű ünnepen a Föld sok vidékén éjszaka nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget. A keresztény világban ugyanez a nap Keresztelő János születésnapja is. Mivel a szentjánosbogarak rajzáscsúcsa is nagyjából erre az időszakra esik, szinte magától értetődő, hogy német nyelvterületen miért kapta az éjben világító bogár a Johanniskäfer nevet, melynek fordítása azután a magyar nyelvben is meghonosodott.
Szent Iván napján számos néphit szerint a földben rejlő kincs felett láng csap ki, és ez segíti a kincskeresők munkáját. A szentjánosbogarak rajzása idején az emberek könnyen észrevehettek ilyen „tüzeket”, ez azonban megtévesztette őket: a kincset jelző láng helyett csak a fénylő rovart találták.
Több helyen a szentjánosbogárnak szerepet tulajdonítottak az időjárás előrejelzésében. A csehországi Šumava vidékén úgy tartották, ha a szentjánosbogár fényesen világít, szép idő lesz. A bogarat a hajdani Vesztfália területén a gyerekek is időjóslásra használták: a kezükre ültették, és ha elrepült, jó időt jelzett, de ha ottmaradt, esős időre kellett felkészülni. A csíki székelyek úgy tartották, hogy „ha a szentyános-kabalái este seregestől rebdesnek a víz felett, hô’nap és jó üdő lesz”.
Plinius szerint e bogár a földműveseket is tájékoztatja: rajzása az árpa érettségét és a köles vetésének idejét jelezte. Az olaszországi Piemont régióban „aratónőnek” (messonera) is nevezték e rovart.
Bajbajutottak védelmezője
A keresztény mitológiában védelmezőként is megjelenik a szentjánosbogár. Egy morva legendában a vándor védőangyalához imádkozik, mert útja a sötétben, veszélyes szakadék szélén vezet. Oltalmazója szentjánosbogarat küld a segítségére, amely megvilágítja az ösvényt, majd a veszély elmúltával hirtelen eltűnik.
Az eltévedteket vezető szentjánosbogár a magyar mondavilágból is ismert. A történet egy rablóról szól, aki az aggteleki Baradla-barlang feletti hegyen magasodó várában élt, és onnan sanyargatta, fosztogatta a környék lakóit. Egyszer beleszeretett egy szegény özvegyasszony gyönyörűséges leányába, aki anyjával és kedvesével, egy juhásszal a barlangba menekült. Valaki azonban elárulta őket, és a rabló szolgáival a rejtőzködők nyomába indult. Az üldözők a barlangban eltévedtek, a menekülőket viszont a szentjánosbogarak kivezették a labirintusból. A monda versbe szedett változatát Tatár Péter közölte 1859-ben, Az aggteleki barlang eredete, vagy: A föld alatti bujdosók címmel. A vers forrása máig tisztázatlan, valószínű, hogy nagyobbrészt az írói fantázia szülötte. A Tatár Péter írói álnéven ismertté vált Medve Imre (1818–1878) hazánk egyik legtermékenyebb ponyvaírója volt.
Noha a szentjánosbogár a német, olasz és szláv népek körében közkedvelt szereplője a meséknek és mondáknak, az aggteleki történet kivételével meglepő módon a magyar népi kultúrában alig-alig ismert. Legföljebb egy sajátos felhasználását lehet megemlíteni: a Hajdú-Bihar megyei Sápon a szentjánosbogarat afrodiziákumként használták oly módon, hogy fejét az ételbe keverték. Más vidékek tréfás meséiben is találkozunk a szentjánosbogár szerelmi vágyfokozó erejével.
Keleti kultusz
Kínában a szentjánosbogár a szépség és az állhatatosság szimbóluma. Ez feltehetően abból a történetből származik, miszerint a híres tudós, Jiu Yin, aki igen szegény családból származott, gyermekkorában állítólag szentjánosbogarak fénye mellett tanult, s később valamennyi vizsgáját sikerrel letéve nagy hírnévre tett szert. Tajvanon ma is nagy a kultusza a szentjánosbogaraknak, melyeknek több tucat faja él a szigeten. Képeskönyvekben, kártyákon, ruhákon, poharakon, reklámokban nagyon gyakori a szentjánosbogár motívuma.
Számos japán haiku és fametszet főszereplőjeként is megjelenik a szentjánosbogár. Japánban nagy hagyománya volt a szentjánosbogár-fogás ábrázolásának, amikor előkelő hölgyek legyezővel vadásznak a bogárra, és dobozba gyűjtik az elfogott példányokat.
MERKL OTTÓ, VIG KÁROLY
2015/25
