Kozma Gábort, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara Földtudományi Intézetének igazgatóját és a Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék vezetőjét idén nyáron a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Áder János köztársasági elnök. Hogyan helyezik el az önkormányzatok a sportlétesítményeket? Hogyan változott mindez az idők során? Hogyan jelenik meg ez a városok marketingjében? Ezekről kérdeztük a kutatót.
– Idén márciusban jelent meg egy cikkük a Bulletin of Geography. Socio-economic Series című (magyarul: Földrajzi Közlemények. Szociológiai és Közgazdasági sorozat) nemzetközi szaklapban. Milyen eredményeket mutattak be ezen publikációban?
– Kutatási területeim között kezdetektől fogva fontos szerepet tölt be a települések belső szerkezetének átalakulása. Vizsgáltam, hogy hol helyezkednek el a városban a különböző területhasznosítási kategóriák – iparterületek, lakóterületek, közintézményi területek. Az is érdekelt, milyen tényezők befolyásolják ezeknek az elhelyezkedését. A területhasznosítási kategóriák közül az utóbbi 4-5 évben fordítottam nagyobb figyelmet a sportlétesítmények térbeli elhelyezkedésének a változására. Felmerül a kérdés, miért. Erre azon nyugat-európai tapasztalatok, kutatási eredmények ösztönöztek, amelyek szerint a sportlétesítmények igen fontos szerepet töltenek be egyes leromlott városrészek megújításában. Ez legnagyobb figyelmet az olimpiák esetében kapott. Legutóbb London került a figyelem középpontjába: a kelet-londoni városrész, az elhagyatott ipari területek megújításában játszott meghatározó szerepet az olimpia. Ezen inspirációktól vezetve kezdtem el elemezni a magyar megyei jogú városok helyzetét. Arra koncentráltam, hogyan változott a kezdetektől, a XX. század elejétől kezdve a sportlétesítmények térbeli elhelyezkedése, illetve milyen tényezők befolyásolták ezeket a változásokat. A kutatásom eredménye szerint három szakasz különíthető el a sportlétesítmény-fejlesztésben: az első a két világháború közötti időszak, a második a ’60-as évek közepétől a rendszerváltásig tartó korszak, a harmadik pedig a 2000-es évtized elejétől napjainkig tartó periódus.
– Miben különbözik a három időszak stratégiája?
– A finanszírozók személyét tekintve alapvető különbségeket találunk. Az első időszakban főként az önkormányzatok és mellettük kevésbé hangsúlyosan a vállalatok játszottak szerepet a beruházások anyagi hátterének megteremtésében. A következő időszakban természetesen az állam volt a legnagyobb finanszírozó, emellett egy-két esetben a vállalatok is fordítottak erőforrásokat erre a célra. Például ekkor épült a Rába ETO stadion, vagy Szegeden és Székesfehérváron egy-egy helyi cég is épített sportcsarnokokat. A harmadik időszakban pedig az állam és az önkormányzatok közötti együttműködés figyelhető meg. Természetesen a legnagyobb beruházásokat és fejlesztéseket, főként a stadionrekonstrukciókat állami pénzből valósítják meg. De a kisebb beruházások – például egy-egy sportuszodának az építése – jobban kötődnek a helyi önkormányzatokhoz.
– Ha manapság megnézzük a magyar focicsapatokat, egyre többnek a nevében jelenik meg egy-egy cég neve.
– Pontosan. Ugyanakkor ezen cégek elsősorban a működést finanszírozzák, a létesítményfejlesztésben kisebb szerepet töltenek be. Fentebb kifejtettem a periódusok közötti egyik fő különbséget. A másik eltérés pedig a településen belüli elhelyezkedésben tapasztalható. A kezdetekben, a két világháború közötti időszakban természetesen a rendelkezésre álló földterületek elhelyezkedése volt a fő tényező, így kerültek a város peremére, vagy az elővárosokba a létesítmények. A ’60-as évektől kezdve nagyobb figyelmet kapott a városon belüli fekvés. Ezek jellemzően kisebb sportlétesítmények, tehát uszodák, műjégpályák, sportcsarnokok voltak. Napjainkban pedig egyre nagyobb hangsúlyt kap az a Nyugat-Európában megfigyelhető tendencia, hogy a sportlétesítményekre, mint városrehabilitációs eszközre tekintenek. A sportberuházásokat az érintett, gyakran leromlott városrészek megújításának eszközeként is felhasználják. Példaként lehet felhozni a debreceni Nagyerdei Stadiont, de ebbe a kategóriába sorolható a székesfehérvári Videoton-pályának a jelenleg is zajló felújítása is. Emellett a híradásokban az is olvasható, hogy a miskolci-diósgyőri stadionnak is szánnak egyfajta városrész-megújító szerepet.
– Debrecennel is részletesen foglalkozik a kutatásai során. Mindez, amit az imént elmondott, hogyan jelenik meg konkrétan a cívisváros esetében?
– Debrecen városa véleményem szerint különleges szerepet tölt be: itt a sportra már a második világháború előtti időszakban is nagyobb figyelmet fordítottak. Mit jelent ez? Ebben az időszakban épült fel a Nagyerdei Stadion, a Csónakázó-tó, amelyet téli időszakban műjégpályaként használtak, illetve a fedett uszoda. Emellett az önkormányzat marketing tevékenységében is igyekezett nagyobb hangsúlyt fektetni erre a területre. A második fő időszak a rendszerváltás utáni periódus, elsősorban az új évezred. Manapság a sport a kulturális turizmus, illetve a magas hozzáadott értéket jelentő gazdaság mellett a város harmadik kitörési pontjának számít. Ennek keretében, ennek szellemében több, igen jelentős beruházás valósult meg, amelyekre támaszkodva az elmúlt időszakban a város rendkívül sok hazai és nemzetközi sporteseménynek is helyszínül szolgált.
– Éppen az interjúnk készítésének idején zajlik a kosárlabda-Európa-bajnokság.
– Pontosan. Minden évben sor kerül egy-két nagyobb rendezvény megszervezésére. A sportlétesítmény-fejlesztés véleményem szerint legfontosabb másik fontos eleme a Nagyerdei Stadion rekonstrukciója. A nyugat-európai példákhoz igazodva azt lehet mondani, hogy ez a beruházás az egész Nagyerdő megújításának kulcselemévé, úgynevezett zászlóshajó projektjévé vált. Ez a lakosság körében elvégzett kérdőíves felméréseim eredménye szerint is az egész beruházás kulcsmomentumának számított.
BAJOMI BÁLINT
2016/43
