A közlekedők viselkedésének tanulmányozása során ausztrál pszichológusok arra figyeltek fel, hogy az iskolák környékén, ahol 40 km/órás sebességkorlátozás van érvényben, bizonyos autóvezetők sokkal nagyobb valószínűséggel esnek a gyorshajtás bűnébe, mint mások. S ami igazán különös: elég nagy valószínűséggel előre meg lehet jósolni, hogy kik lesznek ezek az autóvezetők. No, nem autómárka, életkor vagy pszichológiai profil alapján, hanem egy egyszerű forgalmi eseményre alapozva: meg kell-e állniuk a sofőröknek a piros lámpánál a sebességkorlátozás zónáján belül.
Ezt a megfigyelést pontos adatok támasztották alá. A kutatók negyedéven át négy megfigyelőponton mérték az autók sebességét. Ezek a pontok mind az iskolai zónákon belül voltak, 100 méterrel a közlekedési lámpával ellátott kereszteződések után. A kutatók azt tapasztalták, hogy azok az autósok, akiknek nem kellett megállniuk a közlekedési lámpánál, 41,76 km/órával haladtak el a megfigyelőpont előtt, míg azok, akiket a piros megállított, induláskor felgyorsítottak, és a sebességkorlátozást jócskán megszegve, átlagosan 48,27 km/órával hajtottak. Vajon mi okozza a sebességtúllépést, és hogyan lehetne tenni ellene?
A kutatást végző pszichológusok – Bree Gregory és munkatársai – két magyarázatot tartottak lehetségesnek. Az egyik azon a tényen alapul, hogy ha az autóvezetőket frusztráció éri az úton, például dugó akadályozza őket a haladásban, akkor dühükben sokkal könnyebben megszegik a közlekedési szabályokat, mint máskor; például szlalomoznak a sávok között, dudálnak és átmennek a tilos jelzésen. Lehet, hogy az iskolai zónákban haladó autósok számára ilyen frusztrációt jelent, hogy meg kell állniuk a pirosnál? És az akadályoztatás miatt érzett düh vezet oda, hogy amikor újra elindulhatnak, jobban rálépnek a gázra?
A másik lehetséges magyarázat teljesen eltér ettől. Mindannyiunk által jól ismert jelenség, hogy gyakran elfelejtjük, mit is akartunk csinálni. Például azt terveztük, feladunk egy levelet, de azután kiment a fejünkből, hogy bemenjünk a postára. Efféle apró terveink észben tartását nagyban megzavarja az, ha meg kell osztanunk a figyelmünket, ha közbejön valami, amivel foglalkoznunk kell. Talán az autóvezetők be akarták tartani az előírt sebességet, csak azután meg kellett állniuk a pirosnál, és az új események – például az autójuk körül elhaladó gyalogosok és más járművek – elvonták a figyelmüket, s így szépen kiment a fejükből, hogy épp olyan helyen autóznak, ahol sebességkorlátozás van érvényben.
Azt, hogy melyik magyarázat a helyes, Gregory és munkatársai egy kísérlettel kívánták eldönteni. A kereszteződés után 70 méterrel kitettek egy villogó figyelmeztetést, „Figyelj a sebességre” felirattal. Ha a gyorshajtás oka a feledékenység, akkor ennek az emlékeztetőnek hatnia kell, ha viszont a düh a sebességtúllépés oka, akkor a jelzésnek nincs jelentősége. Nos, a figyelmeztető tábla kihelyezése után végzett mérések azt mutatták, hogy a villogó jelzés hatására a pirosból induló autósok 6,81 km/órával lassabban hajtottak, vagyis gyakorlatilag betartották a sebességkorlátozást. Ez pedig arra utal, hogy a gyorshajtás oka a feledékenység volt.
Sokan úgy gondolják, hogy mivel a közlekedési szabálysértések szándékos cselekedetek, elrettentéssel kell rábírni az autósokat a szabályok betartására. Ez a kísérlet azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ha megértjük, milyen lélektani mechanizmusok állnak a szabálysértések hátterében, a közlekedési környezet némi módosításával jobb eredmény is elérhető.
MANNHARDT ANDRÁS
2015/46
