Napjainkban a narancs a téli hónapok elengedhetetlen gyümölcse. Nem mindig volt ez így. A XIX. század végére kiépült vasúthálózat tette lehetővé, hogy a narancs és a citrom szélesebb közönséghez eljusson. A XVII–XVIII. században csak kevesen engedhették meg maguknak ezt a luxust. A kastélykertekben külön üvegházakat építettek a narancsfák nevelésére, teleltetésére, ezeket orangerie-nek [ejtsd: oranzsöri] hívták, nyáron pedig a fákat kihelyezték az üvegházak elé szabályos rendben.
Az orangerie-k építése egész Európában elterjedt divat volt. XIV. Lajos versailles-i kertjében ugyanúgy megtalálhatók voltak a narancsfák, mint IV. Frigyes Vilmos potsdami kastélyában és más fejedelmek kertjeiben. Az I. Rákóczi György fejedelmi udvarában nemes inasként szolgáló Haller Gábor Naplójában 1631-es hágai tartózkodásáról leírta, hogy látta „az fejedelem kertit, melynek mását nem láttam, ott külömb-külömbféle gyümölcsfákat és virágokat, úgymint narancs, citrom, pomagránát és egyéb efféle fákat.” A XVII. században Közép-Európában is kísérleteztek narancsfák tartásával, például I. Rákóczi György erdélyi fejedelem is, aki „12 narancsot és 7 citromot” küldött Kővár várából feleségének, Lorántffy Zsuzsannának 1633-ban.
Orangerie-k Magyarországon
A narancsfák kertekbe telepítésének és üvegházak építésének divatja Magyarországon a XVIII. században terjedt el, számos kastélyhoz létesítettek egy vagy több narancsfaházat. A körmendi Batthyány-kastély kertjébe több orangerie-t is építettek az 1730-as évek elején. A Festetics-család több kastélyának parkjában létesített narancsházat: például a XVIII. század közepén a keszthelyi kastélykertben, illetve a dégi kastély angolkertjének falu felőli részén is épült ilyen üvegház klasszicista stílusban. Napjainkban mindkét kert rekonstrukciója folyamatban van.
Esterházy (Fényes) Miklós herceg is építtetett orangerie-t fertődi kastélya parkjába. Pálffy János 1784-ben így írt az eszterházai narancsfákról: „A kastély két oldalán egy-egy kis kert van virágos táblákkal, mindkettőt kőkorlátok veszik körül, amelyeken 6-6 kis gyermekcsoport áll lámpákkal és 8-8 váza; mindkét kis parterben 8-8 zöldre festett virágkosár és 48-48 szép narancsfa, a kastély körül is áll 68 narancsfa, összesen tehát 164 csupa válogatott szépségű narancsfa”.
A péceli kúriát barokk kastéllyá bővítő Ráday Gedeon is építtetett orangerie-t. A török ifjú éneke című versében így ír: „Valál szerencse mindég hívem, / Miért tennék panaszt reád? […] Midőn az ősz borzadt szárnyával, / Dércsípetten hozzánk bé-jő, / Citrom, narancs s gránátalmával / Jóvoltodból szép kertem bő”.
Narancsházakat még a XIX. század első felében is létesítettek, például a gödöllői kastélykert orangerie épületét Grassalkovich III. Antal építtette. A Marosvásárhelytől 23 kilométerre délkeletre és Segesvártól 36 kilométerre északra fekvő kelementelki Henter-kúria leírásakor Jókai Mór megjegyzi, hogy „Az úrilak hátulsó csarnoka üvegházon végződik, mely tele van meleg éghajlati növényekkel, körül díszlő narancs- és citromfák, mindnek egyik ága még virágzik, a másikat aláhúzza az aranyló almák terhe. – Ilyenek lehettek azelőtt a többi erdélyi úri lakok is.”
Festészet és egzotikum
A XVIII. századi magyarországi ősgalériák portréin gyakran megjelennek akkoriban egzotikusnak számító tárgyak, ruhadarabok, növények és állatok. A kastélykertekben közkedvelt narancsfa több főúri női arcképen is előfordul, például a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában ismeretlen nő portréjaként számon tartott félalakos képmáson. Ezen a hölgy asztalra állított, kővázában nevelt narancsfa mellett áll, bal kezével egy nyakán zöld masnis nyakörves őzet simogat. A festmény a Hadik-Barkóczy-anyag részeként került a múzeumba.
A kővázába ültetett narancsfa a főúri luxust hangsúlyozza a portrékon. A vázában vagy dézsában nevelt narancsfával további három, magyarországi közgyűjteményben őrzött női képmáson találkozunk. A Barkóczy Borbáláról (gróf Cziráky Józsefné, 1700–1773) a győri Xántus János Múzeum két olajfestményt őriz, a grófnő mindkettőn fadézsába ültetett narancsfa mellett áll. Az egyik portré félalakos, ovális, 1742 előtt készült. A Csillagkeresztes Dámák Rendjelét viselő grófnő mellett termést hozó narancsfákat találunk. A másik portré egészalakos, Dorffmaister István az 1780-as évek második felében festette. Ezen a grófnő egy asztalra állított, fadézsában nevelt narancsfa mellett áll, és bal kezében érett narancsot tart. A Cziráky-ősgalériát tanulmányozó Székely Zoltán és a Dorffmaister István portréit és megrendelőit kutató Buzás Enikő szerint a narancsfa a gazdagságra utal, ahogy más női portrékon a papagáj, a különleges ékszerek és ruhadarabok.
Még egy női portré ismert narancsfával a XVIII. századi magyarországi ősgalériákból: Mertz János egészalakos portréja 1780-ból, ami Szentes András szerint feltehetően Apponyi Györgyné Sprintzenstein Franciskát ábrázolja, és a hőgyészi Apponyi-kastélyból került a szekszárdi Béri Balogh Ádám (ma Wosinsky Mór) Múzeumba. Ezen a képen a hölgy jobb kezével a párkányon álló, kővázába ültetett narancsfáról padlóra hullott öt narancsra mutat. A narancsfán még három termés van, mögötte kilátunk a parkra. Szentes András szerint a narancsfáról padlóra hullott gyümölcsök az elhalt gyermekeket szimbolizálhatják.
A gazdagság jelképe
A női portré narancsfával nem szokatlan az európai és amerikai XVII-XVIII. századi portréfestészetben. Az orániai hercegek és hercegnők portréin gyakran megjelenik a narancsfa, utalva a rangjukra, például Stuart Mária orániai hercegné képén, amit a holland Bartholomeus van der Helst festett 1652-ben.
A XVIII. századi narancsfás női portrék egyik példája Conrad Mannlich német festő olajképe, ami feltehetően Zweibrücken-Birkenfeld Karoline hercegnőt ábrázolja. Az 1733 körül készült, és az arolseni kastélyban őrzött képen Karoline narancsfa ágait tartja, amely egyszerre virágzik és termést is hoz. A skót származású amerikai festő, John Smibert 1729-ben megfestette Mrs. Francis Brinley és fia, Francis portréját, amelyen az asszony jobb kezében a mellette kővázában álló narancsfa leszakított virágját tartja.
A portrékon ábrázolt narancsfa a luxus jelképe, mitológiai kontextusban a bőség, a termékenység szimbolikus jelentését hordozza. A bécsi Liechtenstein palotában Johann Michael Rottmayr 1706–1708 között mitológiai jeleneteket ábrázolt, s ezek közül a Cerest ábrázoló freskón látunk narancsfákat kővázában. A Regensburg közelében lévő alteglofsheimi kastély ovális termének mennyezetfreskóján Cosmas Damian Asam 1730 körül megfestette Apollót a napszekéren, körülötte istenekkel, ahol a virágfakasztó Vertumnus és Pomona, a gyümölcsök istennője mellett látunk több narancsfát kővázában.
A XVII–XVIII. századi emblémás könyvek lapjain is találkozhatunk a narancsfával. Az egyik embléma egy dézsában álló narancsfát ábrázol napsütötte tájban, felirata: „Nélküled [mármint a napsütés nélkül] meghalok”. A másik embléma az egyszerre virágzó és gyümölcsöt hozó narancsfát mutatja, felirata: „Remélek és örvendek”.
A Történelmi Képcsarnok női portréján a narancsfa mellett még egy érdekes motívum látható, a nyakán zöld masnis nyakörvet viselő őz. Ez az állat meglehetősen ritkát fordul elő a magyarországi és a külföldi portréfestészetben. A németalföldi származású new york-i festő, Gerardus Duyckinck két fiúportrét festett a 1730–1740 között, amelyen a fiú őz fejét simogatja. Őzes portréra eddig csak a XIX. századból találtam további magyarországi példát: Antos István gyermekkori portréja ismeretlen festő műve a XIX. század közepéről, amit ugyancsak a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka őriz.
TÜSKÉS ANNA
2016/1
