Az egykori település, Decs-Ete a Dunántúl keleti felén található, a Sárközben, a Báta vízfolyása öblében. A kora Árpád-kortól létező falu a XVI. század elején bekövetkező pusztulásakor virágzó mezőváros volt.
A település birtokosára vonatkozó első adat 1398-ból származik. Szentlélek tiszteletére szentelt templomát a pápai tizedjegyzék említi először.
Ete már a kora Árpád-korban, a X–XI. században is létezett. Virágkora a XV–XVI. századra tehető. Egy 1535-ből származó feljegyzés szerint Ete város volt.
A törökök 1543-ban hódították meg a Sárközt, de a sárközi falvak nagy része Szigetvár elestéig (1566) a szigetvári várnak adózott és dolgozott. A török adólajstromok szerint 1557-ben 155 háza volt, 1572-ben pedig 192. A lakók számát ennek alapján 800–1000 főre tehetjük. A város Holub József kutatásai szerint 1620–1627 között pusztulhatott el.
Molnár Antal kutatásaiban leszögezi, hogy 1572 után már nincs írásos adat a településről. A kutató szerint egyértelmű, hogy Ete a XVII. század elején már puszta volt, minden valószínűség szerint a török háborúk alatt pusztulhatott el.
Kutatástörténet
Az egykori település nem tűnt el a köztudatból, helynévként fennmaradt. Talán ennek is köszönhető, hogy közel 200 éve időről időre az érdeklődés előterébe került.
Egyed Antal 1829-ben készített gyűjtése alapján Decs község határában említik az egykori települést: „A határjában találtatnak ezen helységnek régi omladékok az egyik Ete, mely hajdan falu vagy város volt, mely Rákótzi zenebonája alkalmakor az alsóbb vidékről feljövő servianusok vagy rátzok által pusztíttatott legyen el”.
Pesty Frigyes 1864-ben készült helynévgyűjteménye szerint „Ete részben legelő, részben szántóföld, tatárok által elpusztítva nagy kiterjedésű város hely, váromladékkal, miről neveztetése nem tudatik”. A néphagyomány ezt a területet Eteváros, Ete vára, Városhel, Etedomb néven ismeri.
Az első terepbejárás Rómer Flóris nevéhez fűződik. 1933-ban és 1935-ben Csalogovits József végzett itt ásatást. A feltárásokat ismertető két rövid közlemény szerint több lakóházat, illetve házrészletet, a templom kis részletét, több sírt és két fazekaskemencét tárt fel.
Mészáros Gyula 1963-ban és 1966-ban részletes terepbejárást, majd 1967-ben rövid ásatást végzett Ete területén.
Miklós Zsuzsa 1992 óta Tolna megyei várkutatási programja keretében több alkalommal végzett itt terepbejárást. 1996 óta együtt kutattuk a mezővárost, ekkor komplex tervet dolgoztunk ki a mezőváros kutatására: rendszeres légi fotózás, intenzív terepbejárás, természettudományos vizsgálatok, ásatások tartoznak a programba.
2009-ben az M6-os autópálya építése miatt a Szőlőhegyi úttól délre lévő részen folytattunk ásatást.
A mezőváros területe igen nagy, teljes feltárása a jelenlegi adottságok mellett belátható időn belül megvalósíthatatlan. Ezért igyekszünk olyan módszereket alkalmazni, amelyek segítségével a legtöbb információt nyerhetjük. 1997-98-ban Egyed Endre geodéziai felmérést készített a mezővárosról. 1997-2000-ben végeztük el a terület intenzív terepbejárását, majd 2006-ban a keleti részt újból lejártuk.
Miklós Zsuzsa rendszeresen légifotózta, videózta a mezőváros területét különböző megfigyelési körülmények között. 1998-ban geofizikai mérést is készíttettünk egy kis területről. 2013 őszén a templom környékén végeztettünk geofizikai mérést. Néhány tárgytípusról kémiai elemzés, több kerámiatöredékről pedig összehasonlító elemzés készült.
Az ásatásokat 1996 óta folytatjuk. 1996-ban mintegy 330 m2 felületen, a település keleti, legmagasabb pontja közelében kutattunk. A rétegtisztázó ásatás során négy lakóház részleges feltárását végeztük el, ezen kívül három sütőkemencét, több tüzelőhelyet, árkot, gazdasági épületet, kisebb-nagyobb hulladékgödröt, valamint cserépkályha maradványait találtuk meg.
1997 október–novemberében tártuk fel a mezőváros templomát. Ennek területe 478 m2.
1998–99-ben egy fazekasház részleteit kutattuk: a félig földbe süllyesztett, cölöpszerkezetű, 4,50 × 4,10 m belméretű helyiség betöltéséből igen nagy mennyiségű XV. század végi–XVI. századi edény- és kályhaszem-töredék került felszínre. A betöltés tetején pedig hármas sorban egymás mellé fektetve 80–90 ép, illetve összenyomódott XVI. századi korsót találtunk. A feltehetően edényraktárként használt épület környékének feltárása során újabb épületek, illetve épületrészek váltak ismertté.
A 2001. július-augusztusi ásatás során a fazekasház környékén még fel nem tárt felületeket nyitottuk meg (XII–XIV. szelvény). Kilenc kemencét, kemencerészletet tártunk fel. A 12. háztól északra, a ház közvetlen közelében több nagyméretű gabonás vermet találtunk. Betöltésükből igen sok edénytöredék, kályhacsempe és -negatív töredéke került elő. Az 1998–2001 között a fazekasház területének tekintett részt, 1111 m2 felületet kutattunk meg árkokkal-szelvényekkel.
2001-ben egy árokkal szondáztuk Ete vára sáncát is. Ennek területe 34 m2 volt.
2009 májusában a lelőhely délkeleti szélén végeztem leletmentő feltárást, amely az addig ásatással nem kutatott déli terület viszonyairól adott új információkat. A késő középkorra keltezhető házrészletek, gödrök kerültek elő. A mezőváros délkeleti sávjában 734 m2 területet tártunk fel.
36 000 tárgy
Az 1996 óta eltelt idő számos szerteágazó kutatási fázist tartalmazott. A 2013-ban a templomban és környékén elvégzett geofizikai mérés új ismereteket adott a mezővárosról. A további eredményes helyszíni kutatáshoz, ásatáshoz azonban az eddigi kutatások feldolgozása a legfontosabb. Az ennek első lépéseként 36000
tárgy (kerámia, fém, csont és üveg) került beleltározásra a Wosinsky Mór Megyei Múzeum régészeti gyűjteményébe.
Számos cikk, tanulmány készült el a program kapcsán. Összefoglalásokon kívül egyes résztémák feldolgozása is megtörtént.
A lelőhely korábbi kutatásából két alapcsoportba sorolható kályhás anyag került elő. Az egyik a csempés kályhák, a másik az úgynevezett népi kályhák csoportja.
Az 1933. évi ásatáson az edényégető kemencék megtalálása, vele együtt a tapétamintás kályhacsempe-negatívok, szemeskályha-darabok előkerülése igen fontos momentum volt a magyarországi kályhásság kutatásának történetében. A témakör részletes feldolgozását az újabb ásatások házaiban talált leletek, leletegyüttesek tették lehetővé.
A csempés kályhák kutatásában a tapétamintás negatívok és csempék feldolgozása új, nemzetközi kapcsolatokat mutató irányokat eredményezett.
A Csalogovits József által megtalált kétosztatú házban lévő kályhaalap és az azon eredeti helyzetükben lévő bögreszemek lehetővé tették a népi kályhák formájának meghatározását. A Sárközben Bátky Zsigmond a helyi múzeum munkatársaival, Wosinsky Mórral és Kovács Aladárral együtt végzett kutatásokat, amely során Bátky lefotózta a decsi szemeskályhát 1903-ban.
Az etei 1933. évi leletanyag alapján Sabján Tibor készítette el a kétosztatú ház kályhájának rekonstrukcióját. Feltárásainkon további jelentős mennyiségű szemeskályha leletanyaga került elő. Több helyszínen, más-más típusba sorolható népi kályha leletanyagát találtunk. Az egyszerű, tál- és bögreszemekből álló kályhatípus mellett megjelenik egy igen díszes, ember- és állatábrázolásos, metszett előlapokkal díszített kályha is.
Különleges leletcsoport
A 10. háznak nevezett építmény, ház sarkában talált kályhaomladék elemzése és a tapétamintás negatívok anyagának feldolgozása lehetővé tette egy csempés kályha rekonstrukcióját.
A kályhaomladékban talált csempék és a mezőváros területén fellelt csempenegatívok együttes elemzésével mód nyílt a cserépkályha felépítésének rekonstruálására és a rajzi rekonstrukciók megalkotására.
Ennek alapján láthatjuk, hogy a XVI. század második felére jellemző, alul hasáb alakú, azon henger alakú felsőrészből, majd díszes orompárkányból álló tapétamintás kályha állhatott Etén.
A kályhaomladékban találtunk egy olyan tárgyat, amelyet a füstelvezetéssel lehet kapcsolatba hozni, a kályha kürtőjének tekinthető. Ebből a korszakból nem igazán ismerjük a füstelvezetés módját, tehát ez a darab, és helyének meghatározása valódi újdonságot jelent a kályhával együtt a dél-dunántúli középkori magyar lakáskultúrában.
A tapétamintás csempék kapcsán másik újdonságot jelentett az, hogy lehetőség adódott a tapétamintás kályhacsempék elterjedésének vizsgálatára.
A kályhaomladékban talált színes mázas, sárgásfehér anyagú kályhacsempék anyagukat, mintakincsüket tekintve minden bizonnyal nem helyiek. Az elemzéseim alapján a XVI. század közepének, második felének Salzburg és környékének kályhásműhelyéből származhatnak.
A kályhacsempe-negatívok pedig az Etére került salzburgi kályhacsempék alapján készített negatívoknak tekinthetők.
Véleményem szerint az, hogy a XVI. század második felében a már hódoltsági terület részeként élő mezőváros kapcsolatokat tart fenn ausztriai műhelyekkel, és annak termékei eljutnak ide, lényeges momentum. Az sem elhanyagolható, hogy ennek az idekerült leletanyagnak a nyomán a helyi fazekasok negatívokat készítenek, és mázatlan variációban készítenek a kor divatjának megfelelő kályhacsempéket. A mezőváros lakóinak anyagi erejét mutatja, hogy igényük és lehetőségük volt a modern lakáskultúra divatos kályháját felépíttetniük.
Természetesen a mezőváros lakói anyagi helyzetüknek megfelelően használhattak csempés kályhákat, mázas vagy mázatlan, grafitozott felületű csempével. Egy másik része a lakosságnak pedig a különböző típusú szemeskályhákat használta.
A mezőváros kályhás és használati kerámia-leletanyagából a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum Örökségünk. Tolna megye évszázadai című állandó kiállításán mutatunk be válogatást.
VIZI MÁRTA
(Munkatársam, Miklós Zsuzsa 2014 májusában elhunyt. Jelen munkát az ő emlékének szentelem)
(Az eddigi kutatásokat az OTKA (T 025385, T 046157), a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az OKTK, Tolna megye Közgyűlése és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum anyagi támogatásával végeztük. Jelenleg az eddigi kutatások feldolgozását szintén OTKA támogatással végezzük: K 78316)
2015/11
