Azokon a vidékeken, ahol a történelem során az emberek főként állattartással foglalkoztak, a magántulajdon nem volt biztonságban, hiszen az emberek vagyonát – a nyájakat – nem volt nehéz elrabolni. Különösen nagy volt a veszély az USA déli és nyugati államaiban, ahol az államhatalom és az igazságszolgáltatás sokáig gyenge volt. S ennek máig ható lélektani következményei vannak! Ugyanis az állattartók egyetlen esélye tulajdonuk megvédésére az volt, ha ők maguk erősnek, agresszívnak és bosszúállónak mutatkoznak, s ilyenformán megpróbálnak mindenkit elriasztani attól, hogy megtámadja őket. Noha a társadalmi körülmények az évszázadok során megváltoztak, a „becsület kultúrája” – ahogyan a déli férfiasságeszményt nevezik – sok helyen mindmáig fennmaradt a fehér bőrű lakosság körében.
Ahhoz, hogy felfedezzük ennek a szemléletnek a nyomait, nem feltétlenül kell lélektani kutatásokat végezni, állítja Collin D. Barnes, az Oklahomai Egyetem munkatársa – elég megnézni a halálozási statisztikákat. Barnes és két munkatársa egy tanulmányban, mely a Social Psychological and Personality Science című folyóiratban jelent meg, azt vizsgálta, hogy az USA „becsület-államaiban” és a többi tagállamban évente hány véletlen halálos baleset jut százezer főre. Az ilyen halálesetek közé tartozik például minden közúti és vízi közlekedési baleset, a valahonnan való lezuhanás, a vízbe fúlás, az égés és az áramütés. Nos, a statisztikai elemzés azt sugallja, hogy ezek a véletlen balesetek korántsem véletlenek, a „becsület-államokban” ugyanis százezer főre 42,03 ilyen haláleset jut, míg a többi államban csak 36,89. Barnes és munkatársai szerint a különbséget lélektani ok magyarázza: a férfiasság bizonyítására gyakran alkalmazott eszköz a vagányság, a kockázatvállalás, a halált megvető bátorság fitogtatása. Azokban a kultúrákban, amelyek elvárják és jutalmazzák ezeket az erényeket, a férfiak sokkal több veszélyes helyzetbe mennek bele, és ennek következtében lényegesen nagyobb számban halnak meg „véletlen” balesetekben.
Érdekes eredmény volt az is, hogy a déli és nyugati államokban nemcsak a férfiak, hanem a nők körében is lényegesen magasabb volt a baleseti halálozás aránya. Vajon ennek oka csupán az, hogy a nők gyakrabban esnek a férfiak vakmerő magatartásának – például a veszélyes autóvezetésnek – az áldozatául? Ennek kiderítésére Barnes és munkatársai kísérletet végeztek, melyben 81 egyetemista, közöttük 62 nő vett részt. A kutatók felmérték, hogy ki mennyire azonosul a „becsület kultúrájával”. A résztvevőknek egy sor állításról kellett pontozással meghatározniuk, hogy mennyire értenek egyet velük. A megállapítások között effélék szerepeltek: „Egy igazi férfi nem engedi, hogy mások mondják meg neki, mit csináljon”, „Egy férfinak joga van fizikai erőszakot alkalmazni egy másik férfival szemben, ha az sértegeti és gúnyolja”. A diákoknak arra is válaszolniuk kellett, hogy milyen valószínűséggel követnének el egy sor kockázatos cselekedetet, például leugranának-e gumikötéllel egy hídról, feltennék-e szerencsejátékon egyheti jövedelmüket. Az eredményekből egyértelműen kiderült, hogy minél inkább elfogadja valaki a becsület kultúráját, annál inkább hajlandó kockázatosan, veszélyesen viselkedni – és ez a nőkre is érvényes volt. Igaz ugyan, hogy a becsület kultúrája eredendően a férfiakról szól, de a nők is aktívan részt vesznek az elvek átörökítésében, hiszen ezeknek szellemében nevelik gyermekeiket. Helyesnek érzik a becsület kultúrája által a férfiak számára előírt magatartásformákat és egy kicsit ők maguk is eszerint cselekszenek.
MANNHARDT ANDRÁS
2014/10
