Az oroszországi finnugor nyelvek nevének hallatán legtöbben az iskolai tankönyvek pár soros ismertetéseire, egy-két népdalra, néhány rokon szóra és a kissé életszerűtlen példamondatokra, kis lélekszámú, halászatból–vadászatból élő természeti népekre emlékeznek vissza. Ha pedig az e nyelveket beszélő népeket kutató tudósokról esik említés, embertelen körülmények között, korszerűtlen eszközökkel végzett heroikus munkára asszociálnak. Bár ez a kép nem alaptalanul rögzült a köztudatban, a veszélyeztetett finnugor népek, nyelvi helyzetük és ezek kutatása az említett sémánál azért lényegesen változatosabb. Példaként elég talán a FinUgRevita projekt keretében kutatott két nép, két nyelv, az udmurt és a manysi elmúlt száz éves történetét felvázolni.
Az udmurtok (korábbi elnevezéssel: votjákok) Oroszország európai felén, a Káma és Vjatka folyók által körülvett területen, elsősorban a róluk elnevezett Udmurt Köztársaságban élnek. Lélekszámuk a 2010-es összoroszországi népszámlálás adatai szerint mintegy 552 000 fő, akik közül körülbelül 324 000 fő beszéli az udmurt nyelvet. A manysik (korábbi elnevezéssel: vogulok) Nyugat-Szibériában, az Ob folyó és az Ural hegység között található területen, főképp a Hanti-Manysi Autonóm Körzetben élnek, lélekszámuk 13 000 fő, manysiul pedig saját bevallása szerint is alig 800 ember beszél.
Száz év magány
Bár a nyelvek finnugor eredetétől eltekintve a két nép között kevés hasonlóságot találunk – hiszen lakóhelyük, életkörülményeik és hagyományos kultúrájuk is erősen eltér – az udmurtok és manysik modern kori szociolingvisztikai története nagyon is hasonlóan alakult. A cári Oroszországban az őshonos népek eleinte kereskedelmi partnerként, majd adófizetőként, végül alattvalóként szerepelnek a rendelkezésre álló forrásokban, tudományos érdeklődés tárgyává is csak abban az esetben válhattak, ha misszionáriusok, külföldi kutatók érkeztek területükre téríteni, terepmunkát végezni.
A XX. század elejére, a szovjet hatalom kiépülésének idejére az udmurtok több száz éve letelepedett, földművelő életmódot folytattak, a manysik elsősorban halászatból, vadászatból éltek, néhol rénszarvastartással kiegészítve. Az 1920-as években kezdetét vette a kisebbségek irodalmi nyelvének megformálása, ami a manysi nyelv esetében egészen az alapoktól, az ábécé megalkotásától, az alapvető tankönyvek és nyelvkönyvek megírásától indult, az udmurt esetében pedig a nyelvújítást, az orosz jövevényszavakat helyettesítendő udmurt terminusok megalkotását is magában foglalta. Ennek a rövid, virágzó periódusnak azonban az 1930-as években mindkét nép esetében vége szakadt. Az 1950-es, ’60-as évekre mindkét területen a kolhozokban végzett mezőgazdasági munka vált jellemzővé, valamint megerősödött, meghatározóvá vált az ipari termelés, ennek következtében az őshonos kisebbségek képviselői hagyományosan egynyelvű falvak helyett nagyközségekbe, soknemzetiségű városokba költöztek.
A társadalmi és gazdasági átrendeződés a nyelvelsajátítás és a nyelvhasználat módját is erősen befolyásolta. Mivel a hatalom és az oktatás is szinte kizárólag az orosz nyelvet használta, az udmurtok és manysik rövid idő alatt teljesen kétnyelvűvé váltak, a többségi társadalom viszont – néhány ritka egyéni kivételtől eltekintve – nem mutatott készséget sem az udmurt, sem a manysi használatára. Az 1980-as évekre általánossá vált az a tendencia, hogy az udmurt és a manysi nyelvet beszélőik szinte már csak otthon, a családi kommunikációban használták, a nagyobb településekre, városokba költözők szinte teljesen áttértek az orosz nyelv használatára, a kisebbségi nyelveket pedig egyre kevesebb gyermek sajátította el anyanyelveként, így az udmurt is, a manysi is veszélyeztetett nyelvvé vált.
Fenyegetett nyelvek a világban
A nyelvi veszélyeztetettség kérdésköre viszonylag későn, az 1990-es évek elején került a nyelvésztársadalom figyelmének előterébe, amikor Ken Hale és Michael Krauss amerikai nyelvészek 1991-ben szimpóziumot hívtak össze a témában, majd pedig annak előadásait az USA vezető nyelvészeti folyóiratának, a Language-nek az 1992 tavaszi számában publikálták. Számításaik szerint a világ őshonos nyelveit ijesztően alacsony arányban sajátítják el anyanyelvükként gyerekek: az USA-ban 207 nyelvből 40-et, Észak-Oroszországban 30-ból 3-at, Ausztráliában 250-ből 25-öt, míg Közép-Amerikában 300-ból 250-et, Dél-Amerikában pedig 400-ból 290-et. Megállapították azt is, hogy a világ kb. 6000 nyelvéből mindössze 350-et nem fenyeget a kihalás veszélye, a világon beszélt mintegy 6000 nyelv 90%-a pedig nem fogja megérni a XXI. század végét.
A nyelvek eltűnését napjainkban elsődlegesen nem az utolsó beszélő halála okozza, sokkal gyakoribb az úgynevezett nyelvcsere, aminek keretében az egyes beszélők, illetve a beszélői közösségek a kisebbségi nyelv helyett egy erősebb pozícióban lévő nyelv használatára térnek át. A nyelvcsere folyamatát gyorsítja az a tény, hogy a kisebbségi nyelvek nemcsak beszélőik számában, hanem státuszukban is különböznek a környezetükben beszélt domináns nyelvektől, a beszélők pedig legtöbbször olyan kétnyelvűek, akik a többségi nyelven végezték iskolai tanulmányaikat, hivatalos helyzetben, írott formában, valamint munkahelyükön is leginkább azt használják. A kisebbségi nyelv ilyen módon a privát szférára, a családon belüli, barátok közötti és azon belül is a szóbeli kommunikációra korlátozódik.
A kisebbségi nyelvek csoportján belül különösen is nehéz helyzetben vannak az őshonos nyelvek, például az amerikai indián, ausztrál bennszülött, oroszországi finnugor nyelvek beszélői. Támogató anyaország, gazdasági, kulturális vagy politikai erő hiányában nem tudják megváltoztatni a többségi társadalom róluk alkotott negatív képét, idővel pedig maguk is alkalmazkodni kezdenek ehhez a szemlélethez; saját nyelvüket és kultúrájukat maguk is alacsonyabb presztízsűnek fogadják el, ezzel megszüntetve a nyelvcsere útjában álló utolsó akadályt is.
Digitális újjáélesztés
A nyelvcsere legyőzhetetlennek tűnő folyamata mellett egyes nyelvek megmentésére, revitalizációjára is világszerte történnek kísérletek. A nyelvcsere folyamatának visszafordítását segíti a veszélyeztetett nyelv elsajátításának, használatának, presztízsének megtervezése, vagyis megfelelő tantervek, tankönyvek megalkotása, tanárok és más szakemberek képzése, a nyelv bevonása a jogi és politikai szférába, a nyelvhasználat legkülönbözőbb módokon történő propagálása. Míg akár néhány évtizeddel ezelőtt is az ilyen törekvéseket a szűkös anyagi források korlátozták, a digitális forradalom idején a nyelvi revitalizáción dolgozó aktivisták és tudósok nem várt segítőtársra találtak az internetben. Míg egy veszélyeztetett nyelv digitális térből való hiánya eredménytelenné tehet mégoly alaposan kidolgozott nyelvmentő törekvéseket is, a számítógépes nyelvhasználati eszközök létrehozása a reménytelennek látszó helyzetben is jelentős előrelépést hozhat. A digitális szférában költséghatékonyan létrehozhatók a nyelv használatához szükséges betűkészletek, helyesírás-ellenőrző és nyelvtani elemző programok, ezeknek a segítségével pedig az online felhasználók szabadon e-mailezhetnek, blogolhatnak, chatelhetnek az anyanyelvükön, illetve további eszközöket, programokat is létrehozhatnak.
A digitális nyelvélénkítés sikerét kiválóan illusztrálja a számi nyelvek példája. A számi (korábbi elnevezéssel: lapp) nyelvek különböző mértékben, de kivétel nélkül veszélyeztetettnek számítanak, egyes dialektusok mára már kihaltnak tekinthetők. Mivel a számi lakossággal rendelkező skandináv országok, Norvégia, Svédország és Finnország kifejezetten támogatják az őshonos kisebbségek nyelvhasználatát, a számi nyelvek regionálisan hivatalos nyelvnek számítanak, vagyis a hivatalos ügyintézésben, az oktatásban is szerepet kapnak. A legmagasabb presztízsű északi számi nyelv pedig nemcsak a közoktatásban, az óvodától az egyetemig bezárólag használatos, hanem a beszélők számára nyelvtechnológiai eszközök széles választéka is rendelkezésre áll: helyesírás-ellenőrzőn kívül ingyenes digitális szótárak, nyelvi játékok, nyelvi elemző programok, nyelvoktató csomagok is léteznek az interneten. A tudatos nyelvfejlesztésnek köszönhetően találhatunk különféle nyomtatott kiadványokat, rádió- és tévéműsorokat, pop- és rockzenei lemezeket, játék- és dokumentumfilmeket is, emellett a számi beszélők az interneten is aktívak, a Wikipedia számi nyelvű oldalai mellett a Facebookon is számos csoportot működtetnek.
(HORVÁTH CSILLA FELVÉTELE)
A digitális forradalom csak az 1990-es évek legvégén köszöntött be az udmurtok és manysik életébe, így a két nyelv online múltja rövidebb a nagy nyelvekénél, és a beszélők számára hozzáférhető számítógépes eszközök köre is lényegesen korlátozottabb. Bár a digitális nyelvi tervezés mindkét nyelv esetében gyerekcipőben jár még, már ismertek olyan biztató példák, ami alapján valószínűsíthető, hogy az udmurt és manysi nyelvre kidolgozott számítógépes eszközök a beszélők számához viszonyítva népes és egyre bővülő célközönségre találnak. Míg a manysi nyelvet elsősorban a személyes és mikroközösségi kommunikációban, főként a közösségi oldalakon használják egyre nagyobb számban a felhasználók, udmurtul már teljes honlapok, köztük tematikus blogok is elérhetők.
A FinUgRevita projekt célja ezért a minél szélesebb körű, az udmurt és manysi szövegek nyelvészeti elemzését is lehetővé tévő elemzőktől a nyelvelsajátítást segítő nyelvi játékokig terjedő számítógépes eszköztár létrehozása. A munkát nehézzé, de egyben érdekessé teszi, hogy egyrészt mindkét nyelv esetében hiányoznak vagy nem hozzáférhetők az esetleg felhasználható digitális előmunkálatok, másrészt – veszélyeztetett nyelvekről lévén szó – korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre a nagy európai nyelvek esetében hozzáférhető nyelvtani leírások és szövegkorpuszok is. A projektben létrehozandó eszközök iránt nagy várakozásokkal tekintenek a majdani felhasználók is, ami külön motiválja a projektben részt vevő kutatókat céljaik mielőbbi elérésében.
FENYVESI ANNA
OTKA
FNN 107883
PUB-I 117209
2015/39
