Egy hetilap a legfontosabb üzeneteit leginkább azzal nyilvánítja ki, mi jelenik meg egy-egy számának a címlapján. Az idén 75 éves Élet és Tudomány ebben a tekintetben is jelentős változáson ment keresztül. Ennek oka nem pusztán a fotó- és nyomdatechnika fejlődésében keresendő, bár kétségtelen, hogy immár háromnegyed évszázados története során külső megjelenése tekintetében akár technikatörténeti kordokumentációként is megállná a helyét. Sokkal inkább a közölt mondanivaló az, ami átalakult, a társadalmi normáknak, a közerkölcsnek, a közszeméremnek megfelelően napjainkra valamiféle tűréshatár kezdett kibontakozni azzal kapcsolatban, mi az, amit szabad és illik illusztrációként egy újságban megjelentetni, különösen, ha azt a tudományos jelzővel látták el.
Az Élet és Tudomány első néhány száma a háború után újra magára találó, újjáépülő Magyarországot, időszerű népszokásainkat, a parasztság életét, vagy éppen technikai újdonságokat vonultat fel, a 12. szám címlapjához érkezve azonban a félpucér, strandoló kisgyermek vízbe csobbanása előtti pillanatokat megörökítő felvétel napjainkban már nem kifejezetten lehetne címlapesélyes – ahogy mi szerkesztők magunk között mondani szoktuk.
Az ezt követő 13. számot pedig már a nyugalom megzavarására alkalmas illusztrációval látták el. A fotón megőrzött műtéti beavatkozás semmi esetre sem kerülhetne egy XXI. századi tudományos lap címoldalára, még ha tudjuk is jól, hogy csupán orvostudományi szempontokat figyelembe véve több mint oda való lenne. Hasonló a helyzet akkor is, amikor a képen egyértelműen megjelenik egy jól felismerhető arc, mint a 14. számban egy csecsemőé. Itt most nem egy évszázadokkal ezelőtti híres uralkodót ábrázoló középkori festményről beszélünk. Sokkal inkább arról, amikor jelenleg is élő, vagy a közelmúltban élt személy arcképét, vagyis napjainkban divatos fogalommal élve személyazonosságát, vagy ha jobban tetszik – újabb frázissal megtoldva – személyiségi jogait használjuk fel. Bulvár napilapok előszeretettel közölnek hétről hétre olyan felvételeket, melyekről a fotón szereplő személynek tudomása sincs, viszont őt előnytelen, megalázó, esetleg intim helyzetben ábrázolja, jó hírnevét sérti. Habár az említett fényképen semmi hasonlót nem fedezhetünk fel, ám a kisgyermek szülei, esetleg a gyermekeket védő szervezetek, netalán egy érzékenyebb olvasó napjainkban jobb esetben nemtetszését fejezné ki, rosszabb esetben komolyabb jogi útra terelhetné az egyébként ártatlannak tűnő ügyet.
A második évfolyam 20. számáig kell lapoznunk az archívumban, hogy meztelen férfi felsőtestre leljünk a címlapon, mely aztán többször előkerülő motívum a lapszámokban, mint a kor eszméinek megfelelő szikár munkás férfi jelképe, akinek köszönhetően működik az ipar, dübörög a gazdaság. A harmadik évfolyam 25. száma vállalja fel a teljes meztelenséget, ugyan kezek által részben kitakart módon, de csupasz csecsemőket felvonultatva. Eljutva a harmadik évfolyam 35. számáig, korhű kifejezéssel élve az első női villantást is megfigyelhetjük. Ugyan a címlapon szereplő bennszülött nőnek nem az objektív előtti pózolás a célja, mégis lefotózott, sejtelmes meztelen felsőteste napjainkban már meglehetősen kiverné a biztosítékot, legalábbis egy tudományos-ismeretterjesztő lap esetében.
Egyébként is szokatlan, hogy a lap korai történetében a címlap alanya legtöbbször személy, valamilyen tevékenység végzése közben, és csak ezeket szakítják meg elvétve tudományos, vagy technikai újdonságot ábrázoló felvételek. Napjainkban a fentebb vázolt lehetséges problémák elkerülése, a közerkölcsi és a személyiségi jogi viták elkerülése érdekében igyekszünk a tudományt inkább tárgyilagos mivoltában, annak konkrét élőlényét (rovar, madár, baktérium), tárgyát, gondolati dolgát ábrázoló módon megjeleníteni. Az eredmények, felfedezések mögött álló, vagy adott jelenséget szándékosan vagy akaratlanul illusztráló embert pedig sejtelmesen a kulisszák mögött – adott esetben a címlap után, a lap belsejében, társadalmilag elfogadott formában hagyjuk.
Szoucsek Ádám
2020/3
