Arra a kérdésre, hogy mit esznek a madarak, a tudósok már a múlt század elején keresték a választ. Eleinte a lelőtt madarak gyomor- és begytartalmát vizsgálták. Később – a madarak ritkulása és védetté nyilvánításuk miatt – igyekeztek más táplálkozásvizsgálati módszereket keresni. A baglyoknál ekkor került előtérbe a köpetelemzés, mely révén – amellett, hogy megtudjuk, mit eszik a bagoly – a kisemlősök faunisztikai elterjedését is vizsgálhatjuk, segítségével voltaképpen a táplálkozási területen előforduló valamennyi kisebb termetű emlősfaj kimutatható.
Noha a baglyok alapvetően éjszakai ragadozómadarak, érzékszerveik nappal is kiválóan működnek. Röptük hihetetlenül nesztelen, amelyet a sajátos, különösen puha tollazat tesz lehetővé – a zsákmányállatok még a csendes éjszakában sem veszik észre a közeledő vadászt. Nagy, szinte gömbölyű fejükön a méretes szemek előre néznek, emiatt látásuk kiváló. Képesek továbbá a fejüket mindkét irányban 270 fokkal elforgatni. Mindezekre a képességeikre szükségük is van az éjszakai vadászat során, ám rendkívül érzékeny, kiváló térhallásuknak még nagyobb a jelentősége. Ezt segíti elő a fej arcrészének fátyoltollazata, amely tölcsérként vetíti a hangokat a fej két oldalán, aszimmetrikusan elhelyezkedő méretes fülnyílásokba. Hallásuk segítségével rendkívül pontosan be tudják tájolni leendő zsákmányukat. Képesek a vastag avarszőnyeg vagy a hóréteg alatt motozó egeret és pockot akkor is megfogni, ha azokat előzőleg nem látták.
A kereső és a lesvadász
A nappali ragadozókhoz hasonlóan éles, hegyes karmaikkal fogják és ölik meg zsákmányukat. Az alaphelyzetben három előreálló lábujj közül a külsőt képesek hátrafordítani (vetélő ujj), így a prédát mindét oldalról szilárdan meg tudják ragadni. Vélhetően ez is a sikeresebb zsákmányolást segíti elő. Csőrük a ragadozómadarakhoz hasonló, viszonylag kicsi, kampós csőr a bojtos érzéksörték között. Ez utóbbiak szerepe a macskák bajuszszálaihoz hasonló. Minden bagoly a karmával öli meg áldozatát, a csőrét a zsákmány szétszaggatására használja.
A legtöbb fajuk éjszakai állat, a nappali órákat a sűrű ágak közé rejtőzve vagy odúban töltik. Zsákmányszerzésük ideje elsősorban a szürkület utáni és a kora hajnali időszak. Például a gyöngybaglyoknak a kutatók két aktív zsákmányszerző fázisát tudták elkülöníteni. Az egyik a sötétedéstől éjfélig, a másik a hajnali 2 és 4 óra közötti napszak volt, amelyeket a madarak táplálékszegény időszakban és kedvezőtlen időjárási körülmények között is megtartottak. A hold nélküli, teljesen sötét éjszakákon alig járnak táplálék után.
Hazánkban 12 bagolyfaj fordul elő, de közülük csak 9 költ nálunk. Éjszakai vadászaink méreteikben, a táplálékszerzés helyszínében és a zsákmányolásuk módjában is eltérnek egymástól. Egy részük, így a 2020-as év madara, az erdei fülesbagoly és rokona, a réti fülesbagoly jellemzően keresővadász. Ez azt jelenti, hogy a talaj közelében repül, olykor siklórepüléssel halad. A mindenkori szélviszonyok kihasználásával a fordulékony röptű madár zsákmányt észlelve lecsap, és tűhegyes karmaival megfogja áldozatát. A másik vadászati mód a lesvadászat, melynek alkalmazásakor egy-egy kiemelkedő tereptárgyról – amely lehet kerítésoszlop, faág, boglya – lesik áldozatukat, majd a kellő pillanatban innen csapnak le arra. Többek között a gyöngybagoly inkább lesvadász. Természetesen az egyes bagolyfajok felváltva mindkét módszert alkalmazzák.
A baglyok a kisebb testű áldozatukat, így az egereket és pockokat vagy a kisebb termetű énekesmadarakat egészben nyelik le, nagyobb zsákmányaikat pedig éles csőrükkel szaggatják szét. Az utódnevelés idején az apró fiókákat is zsákmánydarabokkal etetik.
Naponta kétszer öklendeznek
Közismert a baglyok köpetképzése. Mellettük más madárcsoportok, így a nappali ragadozómadarak: a gólyák, gébicsek, gyurgyalagok is visszaöklendezik táplálékuk emészthetetlen részét. Ez az összepréselt táplálékmaradvány, vagyis a köpet maga szőrökből, tollakból, csontokból és rovarmaradványokból állhat. A köpetek nagyban különböznek. A nappali ragadozómadarak erős emésztőnedveik segítségével részben vagy egészen feldolgozzák a csontokat is. A baglyok emésztőnedvei gyengébbek, így a táplálékállatok maradványai viszonylag épségben kerülnek elő. Mivel a csontokat nem képesek megemészteni, a kutatók szerencséjére, ezáltal nagyban megkönnyítik a zsákmányállatok meghatározását.
A köpetképződés a zsákmányolás függvénye. A vizsgálatok szerint a baglyok általában naponta kétszer köpetelnek. Egyszer vadászat előtt, a nappalozó helyen – mintegy helyet készítve az újabb zsákmánynak, majd másodszor éjjel, vadászat közben. Kutatók fogságban tartott baglyoknál megfigyelték, hogy a táplálék elfogyasztását követően az emésztés mintegy három óra alatt befejeződött, s az emészthetetlen részek visszaöklendezhetővé váltak.
A baglyok által naponta, rendszeresen felkeresett alvófák alatt vagy pihenőhelyeken idővel sok köpet gyűlhet össze. Ezek formája, mérete és színe jellemző az egyes fajokra. A kuvik köpetei aprók, keskenyek, az erdei fülesbagolyé henger alakú és jóval nagyobb az előző fajénál, a gyöngybagolyé viszont lapított gömb alakú. Az év madarának a nappalozó helyei alatt is nagy számban gyűjthetők köpetek, így némi utánjárással magunk is megvizsgálhatjuk környezetünk bagolyállományának tápláléklistáját. Leginkább a változatosabb étrendű gyöngybagoly és macskabagoly köpeteinek elemzésével következtethetünk a kisemlős-fauna összetételére. A módszer hátránya, hogy az egyes kisemlősök élőhelyéről nem kapunk konkrét adatokat, hiszen a baglyok több négyzetkilométeren is vadászhatnak.
Ha nincs elég pocok és egér
A baglyok táplálkozása függ az élőhelyüktől, a vadászati módjuktól, a testméreteiktől és sok esetben magától az adott egyedtől is. Az egyes bagolyfajok természetüknek, élőhelyüknek, ökológiájuknak megfelelően még ugyanazon területen is más-más részbiotópot választanak vadászatuk színhelyéül. Mindezt hűen tükrözi táplálékuk összetétele. Számos esetben megfigyelhető, hogy bizonyos helyzetben egyes példányoknak vannak kedvenc falatai, azaz zsákmányállatai.
A leggyakoribb hazai bagolyfaj, az erdei fülesbagoly kisebb erdőfoltok, erdősávok, erdőszélek fészkelő madara, ám táplálékát többnyire a környező mezőgazdasági területekről szerzi be. Ennek következtében a hazai vizsgálatok szerint legfőbb tápláléka a mezei pocok. Schmidt Egon szerint ez a faj teszi ki a táplálék 67,4 százalékát, bár az ország különböző régióiban a részaránya némi eltérést mutat. Emellett jelentősnek mondható az erdei egér és a házi egér részaránya is e bagoly prédái között, míg a cickányfogyasztása meglepően alacsony. Esetenként a madarak aránya is jelentős lehet az étlapjukon, különösen, ha nincs elég pocok és egér. Madárzsákmányolása általában sajátos helyzetekben – hideg, havas teleken, kisemlősökben szegény élőhelyen – jellemző. Főleg verebeket fog, de szerepelhet a prédák között sármány, zöldike, pinty, rigó, pacsirta és poszáta, sőt balkáni gerle is. Schmidt Egon beszámolt a nád között alvó madarak rendszeres zsákmányolásáról is: a Velencei-tó mellett, Dinnyésen gyűjtött köpetanyagban a függőcinegék aránya 12 százalékos volt. Nagyon ritkán a madárfogyasztása elérheti akár a 70 százalékot. Kutatók megfigyelése szerint az erdei füles „szelektáló” vadász, azaz gyakran bizonyos zsákmányállatra specializálódik. Esetenként nagyobb termetű rovarokat és békákat is elkaphat.
Merész vadász a második leggyakoribb bagolyfajunk, a macskabagoly. Lábának, illetve karmainak nagysága jelzi, hogy patkány- és galambméretig bármit zsákmányolhat. Különösen az öreg fákkal tarkított, ligetes erdők fészkelő madara. Zsákmánylistája rendkívül változatos, köpeteiből olyan fajok is előkerülhetnek, amelyek más baglyoknál nem vagy csak elvétve szerepelnek. Mint jellegzetes erdőlakó, a kisrágcsálók közül elsősorban erdei egereket és erdei pockokat fogyaszt. Gyakran szerepel a tápláléklistáján a nagy és mogyorós pele. Helyenként – különösen a téli hónapokban – jelentős lehet a madárfogyasztása. Kutatók megfigyelték, hogy télen, sajátos módon vadászik madarakra.
Addig lebeg a kiszemelt madarak alvóhelye felett, amíg azok álomittasan felrepülnek, és ekkor a levegőben kapja el azokat. Tápláléklistáján gyakran szerepelnek gyíkok, békák, sőt halak is, némelyik egyede pedig nem ritkán táplálékspecialista. Költőhelyén néha kis tartalékot képez zsákmányaiból.
A gyöngybagoly kultúrakövető faj, amely templomtornyokban, padlásokon és magtárakban is fészkelhet. Szinte csak éjszaka vadászik, pihenőhelyét csupán sötétedés után hagyja el. Leginkább lesvadász, elsősorban emberi települések közelében, facsoportokkal, bokrosokkal tarkított, nyílt helyeken zsákmányol. Köpeteiben megtalálták valamennyi hazánkban előforduló egér- és pocokfajt, továbbá majdnem minden cickányfajt. Ritkán, de előfordulnak köpeteiben a patkányok, a pelék, a kis termetű menyétfélék, a hörcsög, egyes denevérek és a fiatal sün is, akárcsak esetenként a béka, például az ásóbéka. Táplálékában a mezei pockok aránya általában nem éri el az 50 százalékot. Egyes példányok tápláléklistáján viszonylag nagy százalékban szerepelnek apróbb madarak, elsősorban a települések környékén gyakori házi és mezei veréb. Egy gyöngybagolypárnál az összes zsákmány mintegy 5 százaléka fecskékből állt. Ritkábban, de nagyobb rovarokat, így például cserebogarakat, lótücsköket, sőt néha éjjeli lepkéket is elfog. Ha a táplálékkínálat bőséges, kisemlősökből tartalékot halmozhatnak fel alvóhelyükön.
A leggyakoribb kis termetű bagolyfajunk, a kuvik ugyancsak vonzódik az ember közelségéhez. Lakóházak, gazdasági épületek padlásain fészkel. Összes bagolyfajunk közül nappal ez a legaktívabb, borult időben akár a déli órákban is vadászhat. Különösen költésidőben gyakran látni nappal. Vadászterületét szántóföldek, kertek, rétek alkotják, s általában valamilyen kiemelkedő helyről, lesből vadászik. Változatos vadászmódja miatt zsákmánylistája is jelentős, amelyen legalább 25 kisemlős- és 60 madárfaj szerepel. Ritkábban kisebb hüllőket, kétéltűeket és kivételesen csigát is fogyaszthat s viszonylag kevés cickányt. A nyári hónapokban táplálékának jelentős részét rovarok, főleg nagyobb termetű futóbogarak alkotják, ilyenkor a köpetei kitinmaradványokkal vannak tele. Rovarokra szinte kizárólag nappal vadászik. Települések környékén gyakrabban fog kisebb madarakat, különösen télen.
Tizenkét sünbőr
Legnagyobb, de meglehetősen ritka bagolyfajunk az uhu. Általában szürkületben, néha napnyugta előtt kezd vadászni. Nem tekinthető táplálékspecialistának, zsákmánylistája neki a legváltozatosabb. Elsősorban emlősöket és madarakat fogyaszt. Minden nálánál apróbb méretű állatot megfoghat – az emlősök közül az őzgidától a törpe egérig bármit elkap. Leggyakoribb prédája a patkány és a hörcsög, illetve a sün. Ahol az első két faj nagyobb számban előfordul, ott azokat fogja, a sün csak kisebb számban fordul elő az étlapján. Ahol az előbbi két faj hiányzik, megnő a sünfogyasztása. A sünt hosszú karmai segítségével, a tüskéin keresztül ragadja meg, majd kifordítja tüskés bőréből. Egy kutató valamelyik lakott fészek körzetében egy hónap alatt 17 friss sünbőrt talált. Emellett szerepel az étlapján fiatal róka, menyét, mókus, mezei nyúl és denevér is. A madarakat gyakran éjjel emeli le az alvófáról vagy szedi ki a fészekből. Az apró énekesmadarakon kívül előszeretettel fogyaszt rigókat, gerléket, galambokat, emellett szerepel a listáján vetési varjú, macskabagoly, erdei fülesbagoly, egerészölyv és vörös vércse is. Elvétve fogyaszt halat, békát és rovarokat is.
Erdei egér (FOTÓ: KALOTÁS ZSOLT)
A köpetgyűjtés idejétől, rendszerességétől függően számtalan érdekes kérdésre kaphatnak választ a kutatók. Mindenekelőtt arra, hogy a vizsgált egyed mivel táplálkozott, miként azt az előbbi igen gazdag zsákmányválasztékból is láthattuk.
ANDRÉSI PÁL
erdőmérnök
keretes szövegünk:
VAJON MIT EVETT?
A begyűjtött, majd csipesz és bonctű segítségével szétszedett köpetekből a tollak, szőrök és csontok közül kiválogatott koponyák és állkapcsok alapján történik a zsákmányállatok határozása. Más csontokat ritkán használnak a szakemberek, így például medencecsontokat az ivararány megállapításához. A koponyák és állkapcsok esetében azok alakja és nagysága mellett a bennük található fogazat nyújt fontos információkat.
Bagolyköpetekből béka-, madár- és denevérmaradványok viszonylag ritkán kerülnek elő. Némileg gyakoribbak a hosszúkás alakú cickánykoponyák, bennük tűhegyes rovarevő fogak sorakoznak. Amennyiben a fogak hegye vörös, akkor törpe vagy erdei cickányt találtunk. A két faj között méretbeli különbség van, az utóbbi javára. Ha a fogak hegye is fehér, akkor keleti vagy mezei cickány volt az áldozat, s itt is az utóbbi a nagyobb.
A vizsgálatok során a legnagyobb számban egerek és pockok kerülnek elő. Az egerek csontozata vékony, a pockoké erőteljesebb. Az egérfélék fogazata gyökeres, a rágófelületen gumók találhatók. A pockok fogazata hasábszerű, a felületén hurokformák láthatók. Az egérfélék között a nagyság mellett a gumók elhelyezkedése és száma jelent határozóbélyeget, míg a pockok esetében a hurkok elhelyezkedése és száma segíti a kutatókat. Olykor speciális bélyegek könnyítik meg a határozást. Így a házi egér esetében a metszőfogakon található bemetszések biztos bélyeget jelentenek. Az előkerült csontok mikroszkópos meghatározásához szerencsére több magyar nyelvű kiadvány is a segítségünkre lehet.
2020/49
