A második magyar műhold teheti meg az első lépést abba az irányba, hogy részletes képünk legyen a Föld sugárzási környezetéről. Nemcsak a kutatók, fejlesztők és az üzleti élet szereplői számára fontos, hanem hétköznapjainkra is hatással lehet, ha előre meg tudjuk mondani egy műholdról, hogy a tervezett pályáján milyen sugárzást fog kapni. A világon egyedülálló programról Zábori Balázs fizikussal, az MTA Energiatudományi Központ projektvezetőjével beszélgettünk.

– Egy korábbi interjújában azt mondta, hogy az Utazás a Holdba című könyv volt az egyik, ami az űrkutatásra irányította a figyelmét. Az akkori álmaihoz képest milyennek látja a mostani munkáját?

– Az igazi űrkutatás teljesen más, mint amit egy gyermek elképzel, vagy amit egy Verne-regény alapján gondolnánk. Óriási munka van egy űrprogramban való részvételben, még akkor is, ha csak egy pici hozzájárulásról van szó.

– A mostani vállalkozásuk viszont nagyon összetettnek és világviszonylatban is egyedülállónak ígérkezik.

– Többlépcsős programnak is nevezhetjük. Első körben kifejlesztjük a Radmag nevű mérőműszert, ennek vagyok én a projektvezetője az intézet részéről. Olyan új, kozmikus sugárzást mérő berendezésről van szó ami – mint ahogy a nevében is benne van – sugárzást és mágneses teret is mér. Ehhez fel tudjuk használni az elmúlt tíz év tapasztalatait, amit a TriTel fejlesztéséből nyertünk, s mivel az sokszor repült, sőt egy példánya most is működik a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, űrbeli tapasztalataink is vannak. A fejlesztési technológiát erre alapozzuk, de valójában teljesen új műszert kell létrehozni két év alatt, ami nagyon rövid idő.

Közben a C3S Kft-nél elkészítenek egy három egységes CubeSat platformot, ami önálló termék is lesz az ő részükről. Az első magyar műhold, a Masat-1 egy egységes CubeSat volt, a C3S pedig az ő hagyományaikra épít. Így áll majd össze a RADCUBE műhold, melynek demonstrációs repülését 2018 végére, 2019 elejére tervezzük. Ez lenne a második magyar műhold, melynek mérései révén élesben tudjuk megmutatni, mire képes a rendszer, milyen szolgáltatást lehet az adataira építeni, mit tud nyújtani az űriparnak és a tudományos közösségnek. Nagyon nagy igény van ilyen műszerre nem csak az űrkutatásában, hanem az űrtechnológiában és az űripar számára is.

– Az űriparnak miért van erre szüksége?

– Az Európai Űrügynökségnek (ESA) létezik erre programja, az SSA, amely tulajdonképpen a kozmikus környezetünkből érkező veszélyforrásokra koncentrál – gondoljunk kisbolygókra vagy éppen a kozmikus sugárzásra. Ezen program egyik legfontosabb szekciója az űridőjárás megfigyelésével és előrejelzésével foglalkozik, amely éppen egy valós idejű mérési eredményeket tartalmazó adatbázist igényelne. A létrehozásához szükséges keretek, sőt a pénzügyi háttér is megvan, de nincs elég küldetés, nincs elég mérés, nincs elég adat, így nem lehet szolgáltatni az ipari igényeknek megfelelően. Az egyik fő cél, hogy meg lehessen mondani, hogy egy adott műhold adott pályán milyen sugárzást kap, hogy az oda küldendő műholdat ennek megfelelően lehessen tervezni. Ez nagyon nagy költségmegtakarítást hozna, mivel nem kell túlbiztosítani az eszközt.

A következő lépés lenne az előrejelzés, ami a földi ipar számára is hasznos. Gondoljunk csak az energetikára, kommunikációs hálózatokra, repülésirányításra, amelyekben súlyos zavarokat okozhatnak a napkitörések hatására jelentkező mágneses viharok.

– Mi az, ami miatt az önök projektje lesz a megoldás?

– A megoldást abban látjuk, hogy olyan mérőműszert fejlesztünk ki, ami illeszkedik a mikroműholdak világába. Ez nagyon preferált irányzat mostanában mind az űriparban, mind az űrkutatásban, hiszen ilyen műholdakat lényegesen költséghatékonyabban lehet feljuttatni, miközben a technológia fejlődése valóban lehetővé teszi az egyre kisebb elektronikai megvalósításokat. A már említett TriTel technológiáját zsúfoljuk össze egy 10x10x10 cm-es kockába, ami csak kimondva ilyen egyszerű. Le kell csökkentenünk az áramfogyasztást, a legmodernebb technológiákat kell használnunk, maradnunk kell a szilícium-detektoros alapoknál, mert ehhez értünk és jól bevált. Mindez azért fontos, mert a mikroműholdak fedélzetén megvalósítható flottával már van esély és lehetőség a megfelelő adatbázis felépítésére.

Egy 20-30 tagú flotta felbocsátható egy nagy tudományos küldetés árából. Ezek különböző pályákon keringve meg tudják mérni a térség sugárzási jellemzőit. Ezek azok az adatok, amelyek hiányoznak az általunk tervezett CROSS-rendszerhez. A Cosmic Radiation Observatory Satellite System (Kozmikus sugárzás-figyelő műholdrendszer) segítségével a hazai és nemzetközi űrtevékenységet végző szereplők az eddiginél jóval pontosabban és hatékonyabban biztosíthatják a feljuttatott eszközök és személyek biztonságát. A tudományos élet szereplői számára pedig lehetővé válhat a Föld körüli sugárzási környezet működésének alaposabb vizsgálata.

– Ha már szolgáltatásról volt szó, ez a program mennyiben tudományos kutatás, mennyiben fejlesztés és mennyire üzleti vállalkozás?

– Azt mondanám, hogy egyharmad-egyharmad-egyharmad. Tudományos kutatás, mert először a jelenleg rendelkezésre álló szegényes információk alapján meg kell próbálni rekonstruálni azt a sugárzási teret, azokat a földkörüli pályákat, azt a környezetet, ahova megyünk. A jelenlegi modelljeink nagyon pontatlanok, ezért ez a feladat nagyon mély kutatómunkát igényel. A demonstrációs repülés után szükség lesz arra az adatbázisra, arra a modellezési folyamatra, ami az első adatokból mintaképpen megmutatja, hogy a jövőben hogyan lehet ezt a műholdflottát kezelni. Most egy műholddal egyetlen pályára adjuk meg azt az információt, amit 20 év múlva 15-30 műholdra és pályára 3 dimenziós térben. Ez egy újabb elég komoly kutatómunka, mert a mérési adatok alapján modelleket kell építeni, ezeket meg kell próbálni verifikálni stb. A fejlesztésről már beszéltünk, az adatok pedig a különböző felhasználók számára megfelelő feltételekkel hozzáférhetők lesznek, előrejelzéseket lehet kérni stb.

– Ennek a programnak hol a helye a magyar űrtevékenységben?

– Hazánkban a kozmikus sugárzás vizsgálata komoly múltra tekinthet vissza. Egy ilyen komoly fejlesztés képes bevonni a magyar űrtevékenység más résztvevőit is. Ha kiépül a hálózat, akkor ki kell építeni egy rendszert az adatok vételére. Vannak olyan csoportok, amelyek részt vehetnek ebben, mások az adatok értelmezésében, kiértékelésében alkothatnának maradandót. A magyar űrtevékenységbe kutatókat, ipari cégeket be lehet vonni és egységként kezelni az egészet.

– A hétköznapokban is lehet előnye ennek a rendszernek?

– Az energetikai vagy a telekommunikációs hálózatok védelme minket is érint. Ha egy nagy napkitörés miatt nem lesz otthon áram egy napig, azt mindannyian megérezzük. De ha van egy adatbázis, amivel olcsóbban lehet kereskedelmi műholdakat feljuttatni a világűrbe, akkor a szolgáltatások is olcsóbbá válhatnak, például a műholdas televíziózás havi költsége csökkenhet.

Már az első, demonstrációs küldetéshez egy olyan webes felületet akarunk létrehozni, ahol meg tudjuk mutatni, mi az, amit a műhold éppen mér, milyenek az aktuális űridőjárási körülmények. Később, ha már nagyobb adatbázisunk lesz, egyfajta előrejelzést is lehet végezni az addigi adatokra alapozva, hasonlóan a hagyományos időjárás-előrejelzéshez. Talán merész állítás, de úgy vélem, hogy a nem is olyan távoli jövőben esténként már űridőjárás-előrejelzést fogunk hallgatni! Mindennek az alapjait pedig ma, itt hazánkban tehetjük le.

TRUPKA ZOLTÁN

2016/35