Előfizetés a lapra

Vidrák és sakálok

A hét kutatója, biológia, interjú, ökológia, sakál, vidra

2015/08/25

Mind a vidrák, mind a Magyarországról egyszer már kipusztult, majd az utóbbi években visszatelepült aranysakálok rejtett, rejtőzödő életet élnek. Így nehezebbek az őket tanulmányozó kutatások is. Hogyan vizsgálják a vidrák táplálkozását? Miként lehet vidrát fotózni? Milyen messze vándorol el egy fiatal aranysakál? Beltenyésztett-e a magyar sakálállomány? Ezekről a témákról kérdeztük Lanszki Józsefet, a Kaposvári Egyetem Természetvédelmi és Környezetgazdálkodási Tanszékének egyetemi tanárát.

Bajomi Bálint felvétele

– Milyen vizsgálatokat végzett a vid­rá­kon?

– Alapvetően a faj táplálkozását kutatom. Többféle módszer is létezik erre. Lehet közvetlen megfigyeléseket végezni – ez inkább a nappal aktív vidrákra vonatkozik, például Skóciában a tengerparti zónában. Közép-Európában a faj rejtőzködő, ezért leggyakrabban ürülékből történik a táplálék-összetétel elemzése. Vizsgáljuk a boncolásból származó gyomortartalmat is. Ezenkívül molekuláris genetikai vizsgálatot végzünk szövetmintákból, valamint terepen gyűjtött friss vidraürülék és anális váladékminta alapján. Ez utóbbi olyan váladék, amely táplálékmaradványokat nem tartalmaz, kifejezetten a fajtársaknak szóló jelzésként működik. Egyidejűleg gyűjtött ürülékmintákból – standard protokollt követve – határozóatlaszok, referencia-halcsont- és pikkelygyűjtemény, illetve más csontok segítségével történik a táplálék-összetétel meghatározása. Ebből tudunk azután olyan számításokat végezni, amelyek a vidra táplálék-összetételét viszonylag megbízhatóan tükrözik. Természetesen ez a módszer nem ad száz százalékos eredményt, mint ahogy a többi módszer sem. A gyomortartalom-összetétel vizsgálata sem képes teljes mértékben, tökéletesen bemutatni a vidra tényleges táplálék-összetételét. A 2000-es tiszai cianidszennyezést követően két évvel, 2002-ben tudtuk elkezdeni a hazai vidratetemek gyűjtését és vizsgálatát. Eddig 309 vidrát vizsgáltunk. Ezeknek a 90%-a járműforgalom áldozata volt. A fentieken kívül szaporodásbiológiai, toxikológiai és morfológiai vizsgálatokat is végeztem.

– Milyen eredménye volt a toxikológiai kutatásnak?

– Öt fémes elem (ólom, nikkel, kadmium, réz és cink) esetében a hazai átlagértékek európai viszonylatban közepesek vagy alacsonyak voltak. Viszont a területek között nagy különbségek tapasztalhatók, például a Tisza és a Duna mentén talált vidrák májában jellemzően magasabbak voltak az értékek, mint a Balaton közelében gyűjtött vidrák esetében. Most egy teljesen friss vizsgálatunk ro­var­ölőszer-ma­rad­vá­nyok kimutatására irányul. Ennek eredményei szerint a Tisza mentéről gyűjtött vidrákban esetenként több százszoros értékek tapasztalhatók a Balaton környékéhez képest. Ez nagyon jól mutatja a két terület eltérő környezeti behatásait.

– Meg lehet közvetlenül figyelni a vidrákat? Említette a Skócia és Magyarország közötti eltérést. Hazánkban készülnek képek a vidrákról?

– A vidra nálunk alapvetően szürkületben és éjszaka aktív. Zavartalan területeken, illetve a fő párosodási időszakban, tél végén nappal is mozog. A fotóknak egy jelentős része, legalábbis ami a hazai nagyközönséghez eljut, a Mike és Lábod határában található Petesmalmi Vidrapark vidráiról készül vagy pedig fotócsapdák segítségével sikerül megörökíteni az állatokat.

Falatozó vidra a Petesmalmi Vidraparkban (BAJOMI BÁLINT FELVÉTELE)

– Mit jelent a fotócsapda kifejezés? Hogy működik egy ilyen eszköz?

– Az állatnak a mozgása aktiválja a terepre kihelyezett automata fényképezőgépet, és a gép néhány méteres távolságból – ez lehet 10–12 méter is – automatikusan fotót készít az állatról. Ezek az eszközök kis méretűek, hosszú időn – akár hónapokon – keresztül működőképesek maradnak, és memóriakártyára mentik a képet. Nagyon tanulságos egy-egy ilyen sorozatnak az értékelése. Nagyon sokféle állat megfordul az olyan helyszíneken, ahol vidrára várnánk.

– Térjünk a sakálokra. Mikor pusztult ki és mikor jelent meg újra Magyarországon az aranysakál?

– A feljegyzések szerint az 1940-es években tűnt el hazánkból. Nagyjából ez volt az az időszak, amikor Európa más országaiból is kipusztult. Nálunk az 1990-es évek elején jelent meg újra a Bulgária délkeleti területein fennmaradt állománynak a megerősödése nyomán. De nem állt meg hazánkban sem: ma már tőlünk nyugatabbra és északabbra is megtalálható ez a faj.

– Milyen más országokban található még meg? Ez azt jelenti, hogy alkalmazkodóképes a faj?

– Afrikának az északi és keleti területein, Tanzánia Egyenlítő menti területeitől, a szavannától kezdve északra Európának a középső és délkeleti területeiig, illetve Ázsiában a déli–délkeleti területeken, szubtrópusi klímájú élőhelyeken, valamint a Közel-Keleten található meg. Izraelben például félsivatagi körülmények között is fenn tud maradni. Tehát mindenképp egy nagyon alkalmazkodó fajról van szó. Nagyban kötődik az ember által biztosított táplálékforrásokhoz.

Aranysakál (LANSZKI JÓZSEF FELVÉTELE)

– Végeztek genetikai vizsgálatokat ezzel a fajjal kapcsolatban is. Milyen eredményre jutottak?

– A vizsgálatok azt mutatják, hogy a hazai és a közeli országok aranysakál-állományának a genetikai változatossága meglehetősen kicsi, ami visszavezethető arra, hogy a jelenlegi állomány az említett bulgáriai, viszonylag kis területen fennmaradt állományból származik. Ennek ellenére nem észlelhetők a beltenyészet esetén gyakran jelentkező leromlás jelei, hiszen egy életképes, nagyon jó terjeszkedésre képes állományról van szó. Néha egy-egy fehér példány bukkan fel.

– Rádiótelemetriás vizsgálatot is végeztek. Hogyan folyik egy ilyen kutatás? Mit tapasztaltak az aranysakállal kapcsolatban?

– Egy nagyon óvatos állatról van szó, amelyet nehéz megfogni. A Lábod közelében folyó kutatási program keretében hivatásos vadászok nagyméretű élvefogó ládacsapdával fogtak egy sakált két évvel ezelőtt. Ez egy másfél éves, ivarérett, valószínűleg segítő státuszú szuka volt. Nem szoptatott még, a szüleit segítette kistestvérei felnevelésében. A sakál családi szerkezete bonyolult, a farkaséhoz hasonló. Mozgását (a bemért pontjait) egy meglehetősen hosszú időn keresztül, októbertől júniusig terjedő időszakban tudtuk nyomon követni.

– Hogyan folyik a nyomon követés?                

– Egy GPS-es nyakörvet raktunk fel rá, amely a műholdak segítségével az állat (a nyakörv) helyét tudja rögzíteni, majd telefonhálózaton keresztül számítógépre továbbítja a napi adatokat. Ezekből a bemérésekből tudjuk azután meghatározni az állat mozgáskörzetét. Nagyon érdekes eredményeket kaptunk. Novemberben alig egy négyzetkilométerre szűkült a mozgáskörzete. Ezután decemberben a sakálunk elkezdett új területet keresni, hogy új családot alapítson. Eleinte az akusztikus módszerrel feltérképezett szomszédos sakálcsoportok területén töltött néhány napot, majd december végén, január elején egy meglepően hosszú útra indult. Teljesen elszakadt a korábbi családjától. Mindössze 12 nap alatt 230 kilométert tett meg számára ismeretlen területeken keresztül. Így jutott el Lábodról egy nagy félkört megtéve és a Kis-Balatont érintve, a Nagy-Bereken keresztül Somogytúr határába. Ez a kiindulási helytől légvonalban „csak” 60 kilométer. Mindez fantasztikusan érdekes, mert ilyen tapasztalatok sehonnan nem ismertek. Végeztek máshol is rádiótelemetriás vizsgálatot, de máshol csak 15–20 kilométer a szétszóródási távolság a területkereső fiatalok esetében. A mi eredményeink egyfajta háttér-információkat jelentenek ahhoz, hogy hogyan lehetséges a faj Baltikumban való jelenléte úgy, hogy az ismert közép-európai populációktól való távolság sok száz kilométer. Ez csak olyan módon lehetséges, hogy ekkora nagy „ugrásokat” tud tenni szépen csendben...

 BAJOMI BÁLINT

 

2015/25