Előfizetés a lapra

Valaki figyel téged

arc, lélektan, lélektani lelemények, szemhatás, társadalom

2015/10/27

Már sok pszichológiai kísérlet igazolta, hogy az emberek másképpen viselkednek olyan környezetben, ahol egy figyelő szempárt ábrázoló – akár stilizált – képet helyeztek el. Kimutatták például, hogy a szempár jelenlétében az emberek nagyobb valószínűséggel dobják be a becsületkasszába a kávéért járó pénzt, és kevesebbet szemetelnek a buszmegállóban. Ezekben a helyzetekben a figyelő szemek, ha nemcsak rajzoltak, hanem valódiak volnának, csakugyan leleplezéssel fenyegetnének, hiszen könnyen látható lenne, ha valaki helytelen módon viselkedik.

  Jóban, rosszban (SZŰCS ÉDUA RAJZA)

Három japán kutató, Ryo Oda, Yuta Kato és Kai Hiraishi azonban olyan kísérletet tervezett, amelyben szemmel nem volt megállapítható, hogy a résztvevők becsületesen viselkedtek-e vagy csaltak. Vajon ilyenkor is jelentkezik a „szemhatás”? A kutatók a kísérletükben részt vevő 199 egyetemi hallgatót egy paravánnal elkerített asztalhoz ültették le, amelyen egy számítógép, egy dobókocka, valamint egy lyukas aljú papírpohár volt. A diákokat arra kérték, tegyék be a kockát a pohárba, rázzák meg, majd a poharat szájával lefelé helyezzék az asztalra úgy, hogy a kocka még alatta van. Ha ezek után bekukucskálnak a papírpohárra vágott kis lyukon, leolvashatják, milyen szám van felül a dobókockán. Ezt a számot kell jelenteniük, és a kutatók ennek alapján küldenek majd adományt a Vöröskeresztnek – minél nagyobb a bemondott szám, annál nagyobb lesz az adomány is. (A kutatók az adományt egyébként valóban át is utalták a Vöröskeresztnek.) Ez a kísérleti elrendezés biztosította, hogy a dobókockát kizárólag a résztvevők láthatták, csakis ők tudhatták, milyen szám jött ki rajta. A kísérlet mindig ugyanúgy zajlott, csupán egyvalami változott: a résztvevők fele úgy dolgozott, hogy a számítógép képernyőjén egy néhány vonallal felrajzolt, tágra nyílt szemű arc volt látható, a többi esetben viszont a monitoron csak firka volt.

 Hogyan lehet megállapítani, hogy a résztvevők valóban azokat a számokat mondták-e be, amelyek ténylegesen kijöttek a kockadobáskor? Nos, az egyes eseteket tekintve ezt nem lehet megmondani, ám összességében annál inkább. A szem jelenlétében, illetve hiányában dolgozó két csoport által bemondott eredmények ugyanis igen nagy mértékben eltértek egymástól. A „szemek láttára” dolgozó csoport által jelentett számok nagyjából megfeleltek annak a megoszlásnak, amit a valószínűségszámítás jósol kockadobáskor, vagyis statisztikailag reálisak voltak. A másik csoport viszont sokkal nagyobb számokat mondott be, az átlagos pontérték rendkívül magas volt! Ezek a diákok tehát nyilvánvalóan nem mondtak igazat a kockadobás eredményéről, s ezáltal a „kegyes” hazugság által több adományt juttattak a rászorulóknak.

 Ryo Oda és munkatársai ebből az eredményből azt a következtetést vonták le, hogy a „szemhatásban” a büntetéstől való félelem a kulcstényező: az emberek, ha úgy érzik, figyelik őket, nem merik megkockáztatni, hogy lelepleződjenek és ezzel eljátsszák jóhírüket. A szemhatás olyan erős, hogy még akkor is érvényesül, ha ez kétszeresen is irracionális – hiszen a kísérletben egyrészt a szemek csak rajzolva voltak, másrészt egy valódi szemlélő sem vehette volna észre a csalást. A szemek látványa ősi, velünk született lelki reakciókat indít el bennünk, melyek az evolúció során alakultak ki, és hozzájárultak, hogy közösségben élve a legcélszerűbb módon alakítsuk viselkedésünket.

MANNHARDT ANDRÁS

2015/36